Miről szól?

Éva Krcs egyike volt azoknak az ikreknek, akiken Josef Mengele kísérletezett Auschwitzban. A háború után egy lengyel család fogadta örökbe a kislányt, aki huszonévesen hazalátogat Magyarországra, hogy megkeresse valódi szüleit.

Mitől különleges?

Az Éva A 5116 az egyik első magyar film volt, amely behatóan foglalkozott a holokauszttal. A hatvanas években, ha nem számított is tabunak a téma, de az állam igyekezett szőnyeg alá söpörni, hogy ne kelljen olyan kérdésekkel foglalkoznia, amilyen például a háború után is továbbélő antiszemitizmus. Az elhallgatás miatt a holokauszt túlélői nem tudták kibeszélni a traumáikat, az elfojtott fájdalmak pedig gejzírként törtek elő, amikor a szüleit kereső Éva történetét olvasták az újságokban. A filmből nem is annyira a keveset beszélő, a magyar családok szeretetrohamát kedves mosollyal tűrő Évát, hanem a megmaradt magyarországi zsidóságot ismerjük meg. Az egyedül maradt szülőkön, testvéreken feldolgozhatatlan sebeket ejtett a holokauszt, és nem tudnak belenyugodni, hogy meghalt a gyermekük. A legapróbb hasonlóságba, egy mosolyba, egy hajhullámba is belekapaszkodnak, hogy bebizonyítsák: Éva az ő lányuk.

A kizökkent történelmi idő kap sajátos formanyelvi feldolgozást.

Hogyan készült?

Miután találkozott az Auschwitzi Múzeum munkatársával, aki a Mengele-gyermekek életét kutatta, és segített nekik felkeresni az igazi szüleiket, egy magyar újságíró megírta a Népszabadságban, hogy egy magyar származású lány, Éva is keresi a szüleit. Az újságcikkben megjelent masnis fotót látva 170 család jelentkezett, aki Évában vélte felfedezni elveszett gyermekét. Az addig forgatókönyvíróként és dramaturgként számon tartott, a Körhintát is jegyző Nádasy László a cikket olvasva intézte el a Budapest Filmgyárban, hogy filmre vehesse Éva Krcs magyarországi utazását. Mivel akkor még nem volt bevett gyakorlat egész estés dokumentumfilmet forgatni, Nádasyék csak más forgatásokról megmaradt, ún. resztlianyagra tudtak dolgozni. A filmnyersanyag végessége volt az oka, hogy a kép és a hang sokszor nincs szinkronban, a filmet ugyanis százórányi interjúból vágták össze, és ehhez passzintották azt a kevés képet, amit rögzíteni tudtak a minimális nyersanyagra. A szájszinkron hiánya csak növeli a film hatását, mert azt sugallja, hogy 

A kizökkent történelmi idő kap ezzel sajátos formanyelvi feldolgozást.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Az Éva A-5116. az egyik első egész estés magyar dokumentumfilm volt. Előtte egytekercses, azaz maximum 17 perc hosszúságú dokumentumanyagban gondolkoztak a rendezők, nem pedig elmélyült kutatást igénylő filmekben. A kényes téma miatt viszont eldugták a filmet, csak néhány fővárosi moziban vetítették pár hétig, a tévé pedig egyáltalán nem adta le. Az Éva A-5116. a rendszerváltásig tulajdonképpen nem volt látható. 

Az 1990-es zsidó filmfesztiválon fedezték fel újra, ahol Éva Krcs története is folytatódott. A nézők között felbukkant egy nő, aki meg volt győződve róla, hogy Éva a rokona, és hajlandó volt fizetni a korszerű DNS-vizsgálat költségeit (a hatvanas években alkalmazott ujjlenyomat-vizsgálat csak 20–30 százalékos megbízhatósággal tudta megállapítani a szülők kilétét). Ifj. Nádasy László, az eredeti filmet rendező Nádasy László fia így megkereste Évát, és 2006-ban leforgatta vele a folytatást Örök Éva címen, de végül a DNS-vizsgálat sem vezetett pozitív eredményre.

Egy emlékezetes jelenet

Az Éva A-5116. érdekesen vegyíti a különböző dokumentumfilmes technikákat: Auschwitzról szóló ismeretterjesztő filmként indul, amely a Zyklon B gáz működését és Mengele kísérleteit ismerteti, Éva utazását pedig kommentár nélkül, a cinéma verité módszerével rögzítette Sára Sándor operatőr. A film végén viszont a rendező kontrasztot teremt a táncoló fiatalok – Évát egy gimnáziumi osztály vitte el Budapesten bulizni, hogy ne legyen annyira nyomasztó a kirándulása – és az Auschwitzban játszó zenekar között, hatásos filmnyelvi eszközzel emlékeztetve arra, hogy az ott szerzett traumákat nem lehet elfelejteni.

A rendező

Nádasy László (forrás: MNF)

A film mozibemutatója

Művész Mozi, 1964 (MTI Fotó: Bojár Sándor)