Miről szól?

Nekeresd-ország zsarnok királya (Tímár József) retteg a népétől, csak akkor nyugszik meg, ha biztos lehet benne, hogy minden alattvalója teljesíti a parancsait. Amikor tüsszent, mindenki köteles azt mondani, hogy „Adj isten, egészségére!” Az egész birodalmában csak egyvalaki nem hajlandó erre, a bátor juhász (Soós Imre), akit ezért a királyi udvarba hurcolnak, és tömlöcbe vetnek. Az uralkodó hajlandó lenne még egy esélyt adni neki, de a juhász feltételeket szab, hét éve ki nem adott járandóságát, és a szépséges királylány (Krencsey Marianne) kezét kéri. A feldühödött király elrendeli, hogy dobják a pimasz juhászt a feneketlen kútba, de a királylány, akit a visszataszító burkus hercegnek ígértek, álruhában a segítségére siet.

„Királyi terület. Itt minden tilos”

Mitől különleges?

Nagy valószínűséggel Az eltüsszentett birodalom az egyetlen olyan mesefilm, amelyet politikai okokból betiltottak. A sajtóbemutatóra még sor kerülhetett 1957 áprilisában, de utána indoklás nélkül levették a műsorról. A prológusban egy táblán az a felirat olvasható, hogy „Királyi terület. Itt minden tilos”, majd a fináléban áthúzva látjuk ugyanezeket a szavakat, és helyükön az áll:

Banovich Tamás filmje, amely Török Tamás 1953-ban megjelent mesejátékán alapul, valójában a szokásos népmesei dramaturgiát követi. A zsarnok által szorongatott szegénylegény kiáll az igazáért, és egy különleges képesség vagy tárgy – itt a gonoszokat megtáncoltató csodafuvola – segítségével legyőzi az uralkodót, és jutalmul elnyeri a világszép királylány kezét. Akad néhány eredeti ötlet is Banovich adaptációjában, mint a leendő áldozatát az otthonába invitáló hóhér figurája vagy a teljes udvar kútba táncoltatása, de az Eltüsszentett birodalom nem ér fel azokhoz az előképül szolgáló kosztümös „népi filmekhez” (Ludas Matyi, Liliomfi), amelyekkel a két főszereplő, Soós Imre, illetve Krencsey Marianne befutott.

Hogyan készült?

Banovich, aki korábban csak táncfilmeket készített, a film forgatókönyvét a mesejáték szerzőjével, Török Tamással közösen írta meg. A rendező később úgy nyilatkozott, hogy az eredeti művet reneszánsz filmszatírává akarták formálni – a minisztériumban természetesen mesefilmként fogadtatták el –, és a díszletek tervezésénél is ezt tartották szem előtt. Banovich, aki később Jancsó állandó díszlettervezője lett, Erdély és a Felvidék reneszánsz építészetét használta inspirációként, a kolozsvári és a lőcsei udvarházak több elemét lemásolta, sőt Lengyelországba is elutazott reneszánszkori emlékeket gyűjteni. Ott döntötte el, hogy a zsarnok király címere egy ökörfej lesz, de az udvari konyha mintáját is egy észak-lengyelországi lovagvárból kölcsönözte. A kosztümök megtervezésekor sem a mesék, hanem a reneszánsz világát akarták megidézni. A cél az volt, hogy a királyi várat a XV. századbeli udvarok jellegzetes figurái népesítsék be. Az óriási díszleteknek köszönhetően a stáb a költségvetést alaposan túllépte, a rendező szerint ebből csak azért nem lett botrány, mert az ’56-os események miatt erre senki nem figyelt oda.

A forgatás 1956 májusától augusztusig tartott a Hunnia Filmgyárban. A bemutatót 1956 karácsonyára tervezték, de az utómunkálatok még 1957 februárjában is tartottak. A Filmfőigazgatóságon nem hagyták jóvá a film nyitó és záró kísérőszövegét. Az alkotók arra gondoltak, hogy a narrátor, Darvas Iván személye lehet az akadály, akit a forradalomban vállalt szerepéért letartóztattak. A szöveget, némileg finomítva, újra felvették Gábor Miklóssal, de így is csak egy előadást ért meg a film.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Nem az Eltüsszentett birodalom az egyetlen betiltott magyar film, de amíg a szintén 1956-ban be(nem)mutatott Keserű igazság Rákosi-korszak túlkapásait leleplező vádirata vagy Bacsó Péter kíméletlen szatírája (A tanú) utólag is sok mindent elárul arról a rendszerről, amelyben született, addig Banovich filmjét leginkább csak a betiltás ténye teszi izgalmassá, illetve az, hogy a tragikus sorsú Soós Imre itt állt utoljára kamerák elé. A filmet a közönség moziban először csak a rendszerváltás után láthatta, de a televízióban már 1985 decemberének karácsonyán levetítették.

Tanulságos Banovich Tamás utóélete is. Nem ítélték azonnal szilenciumra, leforgathatott még néhány táncfilmet, mielőtt közölték vele, hogy gazdasági okokból egyelőre nem kap több megrendelést. Egy ideig egy roncsládatelepen dolgozott kétkezi munkásként, majd Máriássy Félix asszisztense lett, és így lassan visszavették a filmgyárba. Nagyfilmet ugyanakkor 1964-ig nem rendezhetett, helyette leforgatott 150 reklámfilmet, köztük a „Megvette már az ehetit?” híres lottóhirdetését. 1966-ban Az életbe táncoltatott leány című táncfilmjéért megkapta a Cannes-i Fesztivál nagydíját, de a későbbiekben főként díszlettervezőként dolgozott, többek közt Jancsó Miklós mellett.
A Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökség hosszú ideig „veszélyes elemként” tartotta számon, és figyeltette.

Egy emlékezetes jelenet

Karrierje során Banovich Tamás több mint 60 táncfilmet rendezett, így akár magától értetődőnek is nevezhető, hogy az Eltüsszentett birodalom fináléjában kulcsszerepet kap a tánc. A juhász, miután egy ravasz csellel visszaszerzi csodafuvoláját, a teljes királyi udvart kénye-kedve szerint mozgatja a hangszerrel. A kortárs táncművészetre hasonlító mozdulatokkal vonagló tömeg látványa kezdetben csak mulatságos, majd ahogy a kút felé közelítenek, egyre szürreálisabbá válik a látvány.

A rendező később úgy nyilatkozott, nem tudja, miért tiltották be a filmjét, de a felesége megfejtése szerint az lehetett a probléma, hogy „a mesefilm egész garnitúrája beletáncol a kútba, csak a juhász meg a királylány marad életben. A ’garnitúrát’ nem lehet leváltani, a filmben sem lehetett volna.”

A rendező

Banovich Tamás (forrás: NFI)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát

Tervező: Mallász Gitta (forrás: NFI)