színes magyar rövidfilm, 1965, rendező, forgatókönyvíró: Huszárik Zoltán
operatőr: Tóth János, 19 perc
A teljes film elérhető itt (a Videotóriumon csak oktatási intézmények számára):
Miről szól?
Az emberiséget évezredek óta szolgáló lovak szép lassan kiszorultak a modern világból. Az alig húszperces, háromtételes mű lírai hangvételű, megható búcsú e nemes állatoktól. Az eltűnő természeti táj melankóliáját a nagyvárosi élet dinamikus képei váltják. A lezárás megrázó és elgondolkodtató.
Mitől különleges?
Az Elégia az egyértelműen követhető történet helyett költői eszközökkel és erős képi asszociációkkal ragadja meg a témát. Nincsenek párbeszédek, a szavak szerepét a zenék és zörejek veszik át. A hagyományos ok-okozati kapcsolatok fellazulnak. A tér és az idő szabadabban kapcsolódnak egymáshoz. Az aprólékosan kidolgozott szimbólumrendszer összetett és mély, mégis könnyen érthető. Huszárik Zoltán költészetté varázsolja a filmet. Mintha gondosan egymás mellé rendezett szóképek kelnének életre, a gyorsan vágott, rövid szekvenciák nagyobb egységekbe rendeződnek és szorosan összekapcsolódnak. Az Elégia
a természet pusztulásáról, a régi hagyományok és értékek eltűnéséről beszél.
A lovakkal a rendező elénk tart tükröt. A modern kor embertelen sterilitása élesen kirajzolódik a városi felvételeken. A különféle művészeti ágak szerves egységbe forrnak a képeken. A szokatlan beállítások feszültségét a gyönyörű állóképek ellenpontozzák. A zene nem egyszerűen kíséri, hanem további jelentésekkel gazdagítja a kompozíciókat. Az Elégia szavakkal kifejezhetetlen érzéseket kelt, a látottak továbbgondolására invitál.
Elénk tart tükröt
Hogyan készült?
Az Elégia a kompromisszumok nélküli kísérletezést támogató Balázs Béla Stúdióban készült. A film alapötletét Nagy László 1963-as verse, a Búcsúzik a lovacska ihlette. A kiválóan rajzoló Huszárik Zoltán a forgatás előtt számos vázlatot készített. A mű különleges képi világát az operatőr Tóth Jánossal együtt dolgozták ki. A zenét Durkó Zsolt szerezte.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
A divathullámok és filmes áramlatok felett álló Huszárik Zoltán különleges alkotói világához új filmnyelvi megoldásokat keresett. Az Elégia e folyamat fontos mérföldköve. Olyan egyedülálló mozgóképes kísérlet, mely új filmes látásmódot teremtett. Az alkotás elnyerte az Oberhauseni Filmfesztivál kiemelt fődíját, és szélesebb körű ismertséget hozott a rendező számára. Az Elégia nemcsak az egyetemes filmtörténetben is jelentős Szindbád előtanulmánya, de saját jogán is egy lenyűgözően eredeti, örökérvényű mestermű.
Egy emlékezetes jelenet
A természeti tájból a modern városba kerülve a ló szerepe alapvetően megváltozik. A képek a vidámparkok világát és a templomok freskóit egyszerre idézik, amit a kísérőzene is érzékeltet. A szent és a profán különös kettőssége az érzékeinken keresztül ragadja meg azt a szerteágazó folyamatot, ahogyan az egykor mélységesen tisztelt állat egyszerű cirkuszi látványossággá válik. Huszárik e sajátos kifejezésmódjával könnyedén, mégis elemi erővel képes univerzális érvényű kérdéseket szegezni a nézőnek.
Ezt is nézd meg!
Videoesszé a film rendezőjéről:
Olvass tovább!
Ember Marianne: Elégia, Huszárik Zoltán filmjeiről. Filmkultúra, 1983/2, 49-55.
Huszárik Zoltán, Elégia. Filmkultúra, 1965/3, 29–36.
Somlyó György: Filmek versben elképzelve, Terelőutak Huszárik Zoltán kisfilmjeihez. Filmkultúra, 1978/1, 47-55.
Zalán Vince: Egy kelet-európai képíró, Huszárik Zoltán filmjeiről. Filmvilág, 1982/1, 3-7.
MMA Lexikon
A rendező
Huszárik Zoltán (forrás: NFI)
Adatlapja a Filmkeresőn
