Miről szól?

1956 szilvesztere. A friss házaspár sietve csomagol, a forradalom után költöznének nyugatra. A táncosnő Viki (Ruttkai Éva) származása miatt nem tud érvényesülni itthon, János (Gábor Miklós) viszont ünnepelt filmsztár. Miközben a visszaemlékezésekben lepereg előttünk viharos szerelmük, újra felmerül a kérdés: menni vagy maradni?

Mitől különleges?

Az Éjfélkor volt az első magyar film, amely az 1956-os forradalomról szólt. Révész György egy szerelmesfilm díszleteibe bújtatva beszélt a kivándorlásról, ami a határok megnyílása után rengeteg család életében lett aktuális kérdés. Az Éjfélkor megítélése a mai napig ellentmondásos: vannak, akik az elköltözés politikai állásfoglalástól mentes körüljárása miatt dicsérik, mások viszont a frissen felállt Kádár-rendszer ravasz legitimálását látják benne. János a hazaszeretetre és a magyar nyelvhez szorosan kötődő színészi karrierjére hivatkozva marad az országban, és kimondatlanul is azt sugallja, hogy az embereket politikai és származási alapon diszkrimináló Rákosi-kor után Kádár alatt majd tisztességesen lehet érvényesülni. János döntése egyben az itthon maradtak számára is utólagos vigaszt nyújt, hiszen a film premierjekor már elévült a kiköltözés lehetősége. Ugyanakkor az Éjfélkor érvei a költözésről és a maradásról épp politikamentességük révén őrizték meg hitelességüket, és nyertek új aktualitást az elmúlt években.

Egy szerelmesfilm díszleteibe bújtatva beszélt a kivándorlásról

Hogyan készült?

A film főszerepeit Révész György rendező a korszak álompárjára, az életben is friss művészházaspárnak számító Ruttkai Évára és Gábor Miklósra osztotta. A film forgatókönyvét és fényképezését olyan amerikai profizmus jellemzi, hogy a háromszögtörténet párhuzamai miatt nem túlzás a magyar Casablancaként hivatkozni rá. Az Éjfélkor – apolitikus szerelmesfilm révén –

Az emberek nem elvtársnak, hanem nagyságos asszonynak szólítják a feleséget, az utcákon egy Pontiac-ot látunk, de forgattak a frissen felépült ferihegyi repülőtéren is. Emlékezetes alakítást nyújt a Soós Imre tragikus sorsában osztozó Rozsos István, aki 41 évesen lett öngyilkos. A filmben azt a pesti vagányt kelti életre, aki „csak Pesten vagány”: filmvégi szónoklata a hazafiasságról épp a kiskapukat csak itthon ismerő léhűtő szájából lesz nemcsak meglepő, de hiteles is.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Az Éjfélkor a magyar filmek közül elsőként nyúlt ’56-hoz, hónapokkal a forradalom után, amelynek közvetlen bemutatását igyekezett elkerülni, még annak árán is, hogy mesterkélten tartotta távol hőseit a harcoktól. Bár nem értékelték nagy, művészi erejű filmként, a korabeli kritika elismeréssel írt róla, ám épp azt vélték egyik fő hiányosságának, hogy elkerülte a forradalmi események ábrázolását. A Kádár-rendszerben felújították és többször műsorra tűzték a mozik (1965-ben és 1981-ben), valószínűleg azért is, mert ’56 sokáig tabutémának számított a magyar filmben, és a nyolcvanas évekig nem kapott olyan feldolgozást, mint Révész György filmjében.

Egy emlékezetes jelenet 

Az Éjfélkor pont azért élő-lélegző dráma ma is, amiért annak idején kritizálták: nem társadalmi jelenségként, hanem egy művészpár karrierdilemmájaként tárja elénk a menni vagy maradni kérdését. Gábor Miklós és Ruttkai Éva heves veszekedése ugyanúgy lejátszódhatna ma is – és le is játszódik nagyjából ugyanezekkel az érvekkel. Külföldön több a lehetőség, de ott nem beszélnek magyarul. Fel kell adni az itthoni egzisztenciát, de ilyen egy párkapcsolat: valaki mindig többet áldoz fel a másikért. És hátrahagyni a kultúrát, a várost, azt az otthonos közeget, amelyben felnőttünk, valakinek eredendően könnyebben, valakinek pedig sehogy sem megy.

A rendező

Révész György (forrás: MNF)
Adatlapja a Filmkeresőn

Plakát

Tervező: Somorjai Imre (forrás: NFI)