Egy nő fogságban

Van, amikor a dokumentumfilmesnek ki kell lépnie a szerepéből. Katartikus erejű történet egy modern rabszolgáról.

színes magyar dokumentumfilm, 2017, rendező, operatőr: Tuza-Ritter Bernadett

85 perc

Miről szól?

Az ötvenes éveiben járó Maris tíz éve él szolgasorban egy budapesti családnál. Napközben elvégzi a házimunkát, éjjel pedig egy gyárban dolgozik. Fizetését az utolsó fillérig le kell adnia Etának, a ház úrnőjének, aki a nevében felvett hitelekkel zsarolja, és verbálisan, fizikailag is megalázza. Eljön az a pillanat, amikor Maris úgy érzi, nem bírja tovább, és szökni próbál.

Mitől különleges?

Tuza-Ritter Bernadett dokumentumfilmje egy létező, de elhallgatott jelenségre, a tömeges modern rabszolgaságra hívja fel a figyelmet egyetlen áldozat sorsának bemutatásával. Az Egy nő fogságban

nemcsak a témája, de megszületésének sajátos körülményei miatt is rendhagyó produkció.

A rendező kamerája szinte kizárólag Marist követi, részben azért, mert csak így tudta rávenni Etát a forgatás engedélyezésére, másfelől a szűk premier plánok tökéletesen visszaadják a főszereplő reménytelen helyzetét. A film első felében az ő elgyötört arca tölti ki a vásznat, miközben fogva tartójának csak a sziluettjét vagy a kezeit látjuk, és az utasítgatásait halljuk, majd, amint egyre inkább elérhető közelségbe kerül a szabadság, úgy nyílik ki vizuálisan is a világ Maris (valódi nevén Edit) számára.

Az Egy nő fogságban nemcsak a címszereplő, de az egyszemélyes stábként forgató rendező története is. Tuza-Ritter eredetileg arra kérte Marist, hogy ne nézzen a kamerába, és ne szóljon ki hozzá, végül mégis állandó dialógus alakult ki köztük. A rendező így végül szándékosan megszegi a dokumentumfilmezés szabályait, irányított kérdéseivel hozzájárul ahhoz, hogy Marisban feltámadjon a menekülés gondolata, és végül ténylegesen is segédkezik a szökésben. A kettejük közti bensőséges érzelmi kapcsolat nem egyik pillanatról a másikra alakul ki, a film azt a folyamatot is megmutatja, amelynek a végén a rendező elnyeri Maris bizalmát.

Hogyan készült?

A korábban csak vágóként és szkriptesként dolgozó Tuza-Ritter véletlenül találkozott Etával, aki nyíltan dicsekedett azzal, hogy nem kell dolgoznia, mert van három szolgája. Eleinte hiúságból egyezett bele a forgatásba, később fizetségért cserébe. A rendező két és fél éven át követte Maris sorsát, mindvégig egyedül, saját finanszírozásban, a producerek csak a szökés után csatlakoztak.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A fikciós feldolgozások (Till Attila: Csicska, 2011; Hajdú Szabolcs: Délibáb, 2014) után az Egy nő fogságban az első olyan dokumentumfilm, amely nem csak Magyarországon, de a határainkon kívül is ráirányította a figyelmet a modern rabszolgaság intézményére. Tucatnyinál is több fesztiválon vetítették, közte első magyar dokumentumfilmként a Sundance Fesztiválon. Kategóriájában megkapta a Magyar Filmdíjat, a Magyar Filmkritikusok a legjobb dokumentumfilmnek járó díjjal ismerték el, és jelölték Európai Filmdíjra is.

Egy emlékezetes jelenet

Hiába robotol egész nap Maris, Etának ez nem elég: napközben telefonon hívogatja, hogy biztos legyen benne, nem tétlenkedik, amikor pedig hazaér, még verbálisan is megalázza. Tisztában van vele, hogy ezekben a pillanatokban is forog a kamera, de nem zavarja, sőt talán szándékosan demonstrálja a hatalmát, jelezve, hogy bármit megtehet a rabszolgájával.

A rendező

Tuza-Ritter Bernadett a film bemutatóján a Sundance Filmfesztiválon (forrás: MTI/EPA/George Frey)

Baski Sándor

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem