Miről szól?

Mész András dokumentumfilmje Tökölön, a fiatalkorúak börtönében forgott. Hat fiatal szólal meg benne, többen gyilkosságért kerültek be – egyikük saját apját ölte meg; az ő története ihlette meg Sopsits Árpád Céllövölde című filmjét –, mások rablásért és garázdaságért. A cellájukban, az ágyukon ülve mesélik el, hogyan jutottak el idáig, de abba is beavatják a nézőt, milyen a börtönélet, hogyan lehet elviselni a bezártságot, mit kell tenni a túlélésért. Az interjúkat megszakítva a fegyház hétköznapjaiba is bepillanthatunk a kommentár nélküli, helyenként rekonstruált felvételek segítségével.

Mitől különleges?

A Bebukottak egyszerre több és kevesebb is, mint egy hagyományos dokumentumfilm. Kevesebb, mert Mész és alkotótársa, Mihancsik Zsófia nem azzal a céllal beszélteti az interjúalanyait, hogy minél többet megtudjanak az általuk elkövetett bűncselekményekről. Nem kérdeznek vissza, nem szembesítik őket a tetteik súlyával, engedik, hogy a fiatalok nézőpontja érvényesüljön. És éppen ezért több is a film egyszerű oknyomozásnál, a szenvtelen beszámolók és a dokumentarista életképek a bezártság élményéről,

A filmbéli vallomásokat külön izgalmassá teszi, hogy a megszólalók az elfogadás és a beilleszkedés különböző stációinál tartanak. Van, aki már komoly rutinnal felvértezve, a rendszert kiismerve, egy antropológus tárgyilagosságával avatja be a filmeseket a börtön működésébe, míg mások egyelőre még sokkhatás alatt állnak.

A Bebukottakban nincs narráció, de nem is hiányzik, az alkotók jól elkülöníthető tematikai egységek menték vágták össze az interjúrészleteket, úgy mint bűnbeesés, börtönkorrupció, csicskáztatás, nemi erőszak vagy a jövővel kapcsolatos tervek. A forma is idomul a tartalomhoz: a cellájukban nyilatkozó szereplőkre szinte rázárul a mozdulatlan, szűk képkivágat, ezzel is erősítve a klausztrofóbia érzetét.

Hogyan készült?

Mész András még a Társulás Stúdióban kezdett bele Közeljövőkutatás című dokumentumfilm-sorozatába, amelyet a Balázs Béla Stúdió égisze alatt folytatott. Az első részben tizenhét 17 évest kérdezett a szabadságfogalmukról, félelmeikről és jövőképükről. Hátrányos helyzetű fiatalok nézőpontját is be akarta mutatni, így jutott el Tökölre, a helyszínen azonban rájött, hogy a téma megérne egy külön filmet is. Hat napot tudtak forgatni két-három hetes szünetekkel. A fegyőrök azért fogadták el a jelenlétüket, mert a hivatalos, állami média képviselőinek hitték őket, miközben sikerült a fiatalok bizalmába is beférkőzniük. Arra is rá tudták venni őket, hogy a kamera kedvéért játszanak el egy-egy jellemző jelenetet a börtön életéből.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Bebukottak még a tervezett hazai bemutató előtt eljutott a torinói filmfesztiválra, ahol megkapta a legjobb külföldi film díját, itthon azonban a „nem forgalmazható” kategóriába került. A betiltás ellenére sokan meg tudták nézni, mert – köszönhetően annak, hogy ez volt az első videóra forgatott BBS-film – a kalózkópiája eljutott a videókölcsönzőkbe. Mész filmje nemcsak a Kádár-kor sajátos lenyomataként nézhető, de a börtönviszonyok máig aktuális kommentárjaként is. Ismertségét jól jelzi, hogy a legnépszerűbb videómegosztón félmilliónál is többen látták, ráadásul azóta a „folytatása” is elkészült: Gerő Marcell a Káin gyermekeiben (2014) arra keresi a választ, hogy mi történt a szereplőkkel az elmúlt harminc évben.

Egy emlékezetes jelenet

A film leghírhedtebb epizódjában az őrök egy újoncot hoznak a zárkába, és szabad prédaként vetik a többi rab elé, akik az alfahím vezérletével körbe is állják. Először csak verbálisan alázzák, majd fizikailag is megfenyítik. A jelenet akkor is felkavaró, ha tudjuk, a fiatalok – az ebédszüneten lévő őrök távollétét kihasználva – a rendező kérésére játsszák el a beavatási rituálét, nagyon is valódinak tűnő pofonokkal. A filmen belül ugyanakkor az alkotók nem jelzik a rekonstrukció tényét, így az epizóddal kapcsolatban – legalábbis a mai normák szerint – etikai kérdések is felvethetők.

A rendező

Monory Mész András (forrás: MNF)

Plakát

(forrás: NFI)