Zsidó családtörténet egy amatőrfilmes kameráján keresztül, a holokauszt árnyékában.
fekete-fehér és színes magyar dokumentumfilm, 1996, rendezte: Forgács Péter
operatőr, főszereplő: Pető György, 75 perc
Miről szól?
Pető György, a művészetek és a technika iránt fogékony, életvidám fiatalember a szegedi osztálysorsjegy bolt tulajdonosa. 1937-ben vesz egy 8mm-es filmfelvevőt, attól kezdve pedig szinte mindent megörökít, ami a szegedi Pető-családdal történik. Kamerájával ott van a közös nyaralásokon, mulatságokon, filmezi rokonait, barátait és persze kedvesét. Miközben egy tisztes polgári família mindennapjait élik, néhány év alatt nagyot változik körülöttük a világ. A családot egyre súlyosabban érintik a zsidótörvényekkel életbe lépő korlátozások, a férfiakat munkaszolgálatra, majd a frontra viszik, az ország német megszállását követően pedig bekövetkezik a tragédia.
Mitől különleges?
Az örvény a Privát Magyarország sorozat X. része, a Pető-család története 1938 és 1945 között. A filmet Forgács Péter a Pető György által felvett anyagokból és egyéb korabeli archívokból állította össze, a képeket pedig Szemző Tibor oratóriuma emeli igazi összművészeti alkotássá. A mű két különleges szekvenciát is tartalmaz, ezek mintegy önálló filmként is értelmezhetők a nagyobb egységen belül. Az egyiken a fürdőző, majd meztelenül ágyba bújó Éváról készített képsorokat láthatjuk, amelyek kifejezetten intim pillanatokat rögzítenek. A privát idillt erősen ellenpontozza, hogy közben az érintettek magánéletébe durván beavatkozó zsidótörvény szikár szövegének előadását halljuk. A másik fontos egységet a kiszombori zsidó munkásszázadban töltött idő során felvett jelenetek képezik, szinte egyedülálló, eredeti mozgóképes dokumentumaként a munkaszolgálatban folyó életnek.
Igazi összművészeti alkotás
Hogyan készült?
A film egy család, egy magánember személyes emlékeit köti össze a nagypolitika párhuzamosan zajló eseményeivel. Az első dimenziót elsősorban a képek, a másodikat inkább a zene és a hangok képviselik. Szemző Tibor minimalista oratóriuma a zsidótörvények szövegét használja fel, amely szenvtelen jogi megfogalmazásával távolinak, mégis ijesztően fenyegetőnek tűnik. A nyelvi szintet a magyarral egy időben elhangzó angol és francia szövegek, az eredeti rádióadások és filmhíradók hangja, vagy Pilinszky János saját maga által előadott költeményei teszik még összetettebbé. A képek és a hangok gyakran kifejezetten ellenpontozzák egymást, így például a vidám tiszai fürdőzés jelenetét a Hitlert éltető Turul Szövetség üdvrivalgása. A látványt az amatőrfilmezés esetlegessége, természetes bája határozza meg, amit Forgács nemcsak tiszteletben tart, de bizonyos pontokon megerősít. A filmanyagon keletkező hibák épp olyan fontos alkotóelemei ennek a líraiságnak, mint a pozitív képek helyett bevillanó negatív töredékek.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
A film archív anyagokból építkezik, de a történelmi ismeretek és a kreatív alkotói szabadság révén új összefüggésekbe helyezi a múlt egyes epizódjait. Ahogy ez a Privát Magyarország-sorozat többi részére is érvényes,
a személyes és a kollektív emlékezet egyszerre drámai és poétikus módon kapcsolódik egymáshoz.
Pető György felvételei itt kísérleti formában születnek újjá, egyúttal pedig emléket állítanak a 20. század első felében divatos amatőrfilm mozgalomnak. A film komoly dokumentumértékkel is bír, a magyarországi zsidóság történetének felbecsülhetetlen emléke. A zsidóság második világháború utáni életét, az elhallgatott múlttal való együttélést és a Pető-család későbbi sorsát dolgozza fel a Privát Magyarország XI., Osztálysorsjegy című része, amely Az örvény folytatásaként a lágerből hazatérő Pető és felesége 1946-ban született gyermekének felnövekedését követi.
Egy emlékezetes jelenet
A részletben látható felvételeket a kiszombori zsidó munkásszázadnál készültek, ahová Pető Györgyöt is beosztották. Az ellesett pillanatok, ha töredékesen is, de arról tudósítanak, hogy milyen körülmények között éltek a munkaszolgálatosok. Egy pillanatra az alkotó maga is megjelenik a filmen, és a jelenetek közé illesztett eredeti főcímek arról árulkodnak, hogy utólag ő maga is szerkesztette ezeket. Itt nem csak filmet látunk a filmben, de képeket is a képekben, hiszen a videotechnika segítségével lehetővé válik a képernyő megosztása, ami tovább fokozza a töredezettség és bizonytalanság érzését. Az elcsigázott emberek mozdulatait a munkaszolgálatról szóló törvény szövege kíséri, majd Pilinszky János szavalja el Elég című költeményét, amelynek utolsó sora – „hogy elfogadjuk az elfogadhatatlant” –, az előző néhány perc képeinek mintegy lezárásaként, különös erővel hat a nézőre.
Olvass tovább!
Varga Balázs: Élet-kép-regény, Beszélgetés Forgács Péterrel. Filmvilág, 1997/8, 6-8.
A rendező
Forgács Péter (forrás: Wikipédia)
