Miről szól?

1950-ben járunk: a film főszereplője Pelikán József (Kállai Ferenc) dunai gátőr, aki egyedül neveli a gyerekeit. Nincs mit enniük, ezért titokban levágják Dezsőt, a család disznóját, ami illegális feketevágásnak minősül. Pelikán lebukik, börtönbe kerül, majd egy bizonyos Virág elvtárs (Őze Lajos) színe elé viszik, aki közli vele, hogy szükség van a hozzá hasonló régi, megbízható kommunistákra, ezért különféle bizalmi pozíciókba nevezi ki. Pelikán elvtársból így lesz gyors egymásutánban uszodaigazgató, a Vidámpark vezetője és a Narancskutató Intézet feje, de megbízásai rendre azzal végződnek, hogy valamilyen ballépést követően börtönbe kerül. Virág elvtárs végül azt kéri tőle, hogy legyen koronatanú egy koncepciós perben.

Mitől különleges?

A Rákosi-korszak túlkapásait a hatvanas évek második felétől már lehetett némi kritikával illetni. A fiatal Bacsó Péter az 1967-es Nyár a hegyen című filmjében is erre a témára reflektált, a kalandos körülmények közt megszülető A tanú pedig nyíltan a személyi kultusz korszakát figurázta ki. A fontosabb szereplőket mind be lehet azonosítani: Virág elvtárs alakját Péter Gábor, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) vezére ihlette, Bástya elvtárs Rákosi Mátyásra és Farkas Mihály honvédelmi miniszterre egyaránt hasonlít, míg Dániel Zoltán figurája, akire Pelikánnak vallomást kell tennie, egyértelmű utalás a koncepciós perben halálra ítélt Rajk Lászlóra. Még a film legabszurdabb jeleneteinek is vannak valós elemei, kezdve a magyar narancstól a szocialista szellem vasútjáig.

A tanú kultikus státusza a bátor témaválasztás mellett az epizodikus szerkezetével is indokolható: 

– szerepet kapott többek közt Fábri Zoltán rendező (Dániel Zoltán) és Both Béla színházi rendező (Bástya elvtárs) –, akik óriási játékkedvvel bújnak bele az elrajzolt figurák bőrébe. 

Lelkesedés helyett fanyar rezignációval fogadja sorsát

Hogyan készült?

Merész hangneme ellenére a film forgatókönyve viszonylag gyorsan zöld utat kapott, sőt személyesen Aczél György, a kulturális élet legfőbb irányítója bólintott rá. A forgatást később mégis le kellett állítani, és a folytatás feltételeként a rendező mellé politikai biztost neveztek ki Rényi Péter (a Filmművészeti Tanács elnöke, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese) személyében. Át kellett írni a forgatókönyvet, jeleneteket töröltek és forgattak újra, de még a próbavetítések után is „kértek” változtatásokat.

Végül mégsem engedték bemutatni, az első hivatalos vetítésre közel 10 évet kellett várni. Ekkorra azonban már beépült a köztudatba, a betiltás alatt ugyanis kézről kézre járt a kópiája, először csak a párfunkcionáriusok szórakoztatták magukat vele, később a mezei pártmunkásokhoz, KISZ-klubokba, egyetemi filmklubokba is eljutott. A tiltás feloldását követően, 1981-ben a cannes-i filmfesztiválon is bemutatták.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A tanú máig az első számú magyar kultuszfilm, szinte minden második mondata szállóigévé vált. Egyfelől tanulságos és szórakoztató mementója az újkori magyar történelem egyik legnyomasztóbb periódusának, másrészt a konkrét történelmi kontextustól megfosztva is érvényes a mondandója a naiv, alapvetően jószándékú kisember és az őt kénye-kedve szerint ráncigáló hatalom örök konfliktusáról.

Egy emlékezetes jelenet

Egy nagy fekete autó jelenik meg Pelikánék házánál, és magával viszi a börtönből nem régen szabadult családfőt, aki fel van készülve a legrosszabbra. A vesztőhely helyett egy különös házba kerül, ahol megismeri a rejtélyes Virág elvtársat. Sima modorú vendéglátója malacsülttel kínálja, majd közli vele, hogy „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, és hogy „egyszer majd kérni fogunk magától valamit”. Noha önmagukban is szellemesek ezek a mondatok, igazán ikonikussá Őze Lajos zseniális alakításának köszönhetően váltak, Kállai Ferenc pedig itt is tökéletesen hozza a nép egyszerű gyermekét, aki aláveti magát a hatalmasság akaratának, de lelkesedés helyett fanyar rezignációval fogadja a sorsát.

A rendező

Bacsó Péter a 60-as években (MTI Fotó: Várkonyi László)
Adatlapja a Filmkeresőn

 Plakát

Tervező: Pecsenke József, Schmal Károly (forrás: MNF)