Az Örkény-egypercest adaptáló, élőfilmes keretbe ágyazott rajzfilmben az erősen rövidlátó családfő az ünnepi ebéd során a sótartóért nyúl, ám azt képtelen elérni.
színes magyar animációs film, 1978, rendező: Orosz István
7 perc
Miről szól?
Az abszurd történet átlagember főhőse, Valkó Károly, a félszeg családfő meg szeretné sózni az ünnepi ebéd során feltálalt paprikás csirkét. Asztaltársát, a vendégül látott német cserediákot megkéri, hogy nyújtsa oda neki az asztal közepén álló sótartót, ám a lány nem érti a férfit, így az maga nyúl érte. Mivel erősen rövidlátó, nem tudja felmérni a távolságot, és az egyszerű, banális mozdulat végzetes expedícióba torkollik. A székről fölállva az asztal végeláthatatlan hófödte abrosz-domborzatán találja magát, a sótartó távoli világítótoronyként a látóhatár szélén magasodik. A férfi a kietlen tájban nekivág a sótartótorony felé vezető viszontagságos útnak. A szerencsétlenül járt főhős tragédiája, hogy senki sem vesz tudomást róla, eltűnése, halála teljesen észrevétlen marad.
Miért különleges?
Míg Örkény groteszk novellájában a külföldi diáklány okozta érzelmi felindultság is jelentős mértékben hozzájárul a középkorú családfő abszurd, tragikomikus halálához (a történet mintha az Amerikai szépség közép-kelet-európai előfutára lenne), Orosz szürreális sarkköri road movie-jában a jelen szűkös tér-idő dimenzióiból való elvágyódás válik hangsúlyossá. A vágy tárgyának elérhetetlensége a gyermekkor Verne-féle kalandregényeinek romantikáját a nosztalgia szükségszerű melankóliájával egészíti ki, miközben az egyre távolabbi régiókba kerülő, elérhetetlen Szent Grállá magasztosuló sótartó a férfi életének soha be nem teljesülő céljának szatirikus lefokozása.
Hogyan készült?
Az élő felvételű technikát és rajzfilmet kombináló film szereplőgárdája a stábtagokból, azok családtagjaiból, baráti társaságából verbuválódott.
A szorgoskodó feleséget a fiatalon elhunyt Mojzes Marianna keramikusművész, Tildát Keresztes Dóra, a rendező felesége és alkotótársa alakítja. Az asztal körül ülők között föltűnik Orosz István rendező, Auguszt Olga, a film gyártásvezetője, kislánya, Auguszt-Arató Auguszta és édesapja, az idős cukrászmester Auguszt Elemér is. A film sokdioptriás szódásszifon-szemüveget viselő főszereplőjét Gyulai Líviusz grafikusművész–rajzfilmrendező (Delfinia, az én világom, 1976; Új lakók, 1977), Orosz István mentora játssza el.
Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?
A grafikus-filmrendező Orosz István 1975-ben Gyulai Líviusz invitálására csatlakozott friss diplomás plakáttervezőként a Pannónia Filmstúdióhoz, ahol a készülő egész estés Lúdas Matyi háttereinek elkészítésére kaptak megbízást. A sótartó felé Orosz második önálló animációs kisfilmje, amely sok más rövidfilmjéhez hasonlóan a mozgástér bezártságát, a lehetőségek, a választás korlátoltságát hangsúlyozza (Csönd, 1977; Álomfejtő, 1980; Ah, Amerika!, 1984; Vigyázat lépcső!, 1989), valamint felvillantja a valós fizikai koordinátáktól való eltávolodás lehetőségét (A kert, 1992; Sírj!, 1995; Az idő látképei, 2004).
Egy emlékezetes jelenet
A létező világ tér- és időbeli koordinátái közül a nosztalgikus múltba vezető, metafizikus utat Orosz István rövidfilmje az eltérő felvételi technikák fokozatos egymásba olvasztásával jeleníti meg. Az étkezés élőszereplős jeleneteibe beszüremkedő, majd azokat teljesen felváltó rajzfilm a 19. századi metszeteket idéző stílusa a hétköznapi valóságon túli világot hivatott a néző elé tárni.
Olvass tovább!
Vigyázat, látványzsonglőr! – Interjú Orosz István rajzfilmrendezővel, Filmkultúra, 2004
Rendező
Orosz István (MTVA/Oláh Tibor)
