Magyar Fókusz a genti filmfesztiválon

Magyar filmesekre fókuszál a nagyszabású belga filmünnep, 19 magyar filmet tűz műsorra az október 9-én kezdődő 45. genti filmfesztivál. Bogdán Árpád, Kis Hajni, Sopsits Árpád, Szász Attila és Zsigmond Dezső személyesen mutatja be alkotásait a közönségnek. A fesztivál „arca” idén Enyedi Ildikó cannes-i Arany Kamera díjas első filmje Az én XX. századom főszereplője, Dorota Segda. Jancsó Miklós munkásságának retrospektív programot szentel a fesztivál.

A klasszikusoktól a kortárs rendezőkig a magyar filmgyártás kiemelkedő alkotásait vonultatja fel az október 9-én kezdődő genti filmfesztivál, Belgium nagy presztízsű filmes rendezvénye.

A Filmalap közreműködésével megvalósuló kiemelt magyar részvétel keretében összesen 19 alkotást tűznek műsorra az elkövetkező 10 napban.

A Magyar Fókusz programban vetítik Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény, Sopsits Árpád A martfűi rém, Szász Attila Örök tél, Zsigmond Dezső A sátán fattya, Antal Nimród A Viszkis és Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című filmjét.

A rövidfilm válogatásban lesz látható Vadász János cannes-i Arany Pálmával díjazott Nyitány (1965) című kísérleti dokumentumfilmje, Szentpéteri Áron diplomafilmje, a Láthatatlanul, Kiss Hajni Last Call című rendezése, Traub Viktória Sellők és Rinocéroszok című animációja, valamint Tóth Barnabás Susotázs című legutóbbi rövidfilmje, Osvárt Andrea főszereplésével.

A versenyprogramban Bogdán Árpád többszörös díjnyertes Genezis című filmje indul, a rövidfilmek között Bánovits Ottó svéd koprodukcióban készült Sötét kamra című 6 perces alkotása versenyez.

A filmklasszikusok között Jancsó Miklós világhírű filmjeit vetítik, műsoron lesz a Csillagosok, katonák, a Fényes szelek, a Sirokkó, a Még kér a nép és a Szegénylegények.

A magyar film előtti tisztelgés jegyében a 45. Genti Filmfesztivál „arca” idén Enyedi Ildikó első filmje, Az én XX. századom főszereplője, Dorota Segda. Az 1989-ben készült és a cannes-i filmfesztiválon Arany Kamerával díjazott Enyedi-film teljeskörűen felújított változatát vetítik, mely a Filmalap digitalizálási és filmfelújítási programja keretében a Filmarchívum szakmai irányításával a Filmlaborban készült.