Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

A magyar film aranykora

A magyar szerzői film nagy korszakára szerte a világban emlékeznek: Mehdi Benallal cikke a magyar film aranykoráról, klasszikus filmjeink fontosságáról és örök aktualitásáról a Le Monde Diplomatique 2018. szeptemberi számában jelent meg.

A Körhinta 1955-ben készült, amikor Magyarország még sztálinista volt. Az első képeken bohócok osztják ketté a falusi búcsú tömegét, táblát visznek, amely azt hirdeti: „Le a burzsoá formalizmussal! Szocialista-realista cirkusz!” A zsdanovi elveket követő cenzorok előtt rejtve maradt az irónia, s engedélyezték, hogy ez a politikailag ortodox, formailag virtuóz film nemzetközi fesztiválokra kerülhessen.

Az 1956. októberi budapesti felkelést követően a zsdanovista dogma megbukott, és a fiatal magyar filmkészítők engedélyt kaptak arra, hogy felülvizsgálják hazájuk közelmúltjának történelmét. Ezt követően művészi reflexióikat gyakran fogalmazzák jövés-menés formájába, ahol az így bejárt táj veszi magára azoknak az ellentmondásoknak a súlyát, melyeket a főszereplők elevenítenek meg azáltal, hogy folytonosan megkérdőjelezik múlt- és jelenbeli cselekedeteiket.

Ennek megfelelően a csodálatos Hideg napok-ban (1966) négy fogoly, akik közvetlenül vagy közvetetten részt vettek az újvidéki, 1942. januárjában történt mészárlásban (melynek során több száz zsidót és szerbet gyilkoltak meg, és dobtak a Dunába), fel-alá járkál a cellában, s elmondják, mi volt a szerepük a történtekben. Szavaikkal részletről-részletre rekonstruálják az öldöklést, s ezzel egyidőben fölelevenítik a végrehajtó katonák aljasságát, valamint vezetőik kegyetlen ostobaságát.

A Fényes szelekben (1968), a „népi kollégiumok” kommunista diákjai futkosnak és táncolnak egy kisváros kolostorában, utcáin. Meg akarják nyerni a szeminaristákat az új rendszer számára, forradalmi dalokat énekelnek nekik, ám eközben vezetőjük kételkedik, kérdésekkel gyötri magát, s végül elutasítja a terrort, amelyet a csoport többi tagja elkerülhetetlennek ítél...

A kommunizmus minden jel szerint erős felelősségérzettel ruházta föl a magyar filmkészítőket. Az Álmodozások korának (1964), ennek az új hullámos filmnek (kézikamera, Godard: Kifulladásig-ja ihlette rövid snittek, utalások François Truffaut műveire) főhőse, egy frissen végzett mérnök elveszíti addigi magabiztosságát, amikor találkozik egy fiatal kommunista ügyvédnővel, akit kétségbeejt, hogy azt kell látnia: a haladás rögeszméje fontosabb annál, hogy az emberek gondjaira figyeljenek. Reménytelen szerelmi története végén a férfin eluralkodó keserűségnek vajmi kevés köze van az érzelmekhez: zaklatottságában mind cselekedeteinek, mind ambícióinak értelmét megkérdőjelezi.

A Déry Tibor író két novellájából Makk Károly (2017 augusztusában hunyt el) által adaptált Szerelem (1971) egy politikai fogoly hiányát és visszatérését meséli el. Míg ő börtönben van, anyja és felesége fájdalmukat a nyugtalanságban, az emlékezésben, a fantáziában, a cinizmusban fejezik ki. Amikor kiszabadul, a meggyötört férfi olyan valósággal szembesül, amely teljesen ismeretlen számára: egy pad a parkban, egy cigaretta, az eső, a társa keze... A terror elítélése ebben a filmben a férfi-nő kapcsolat, a leghétköznapibb hiány szintjére helyezve történik.

A Napló gyermekeimnek című filmjével, e fiktív önéletrajzával Mészáros Márta készítette el a magyar mozi egyik utolsó nagy filmjét. Azzal, hogy Juli elutasítja örökbefogadó anyját, aki a kommunista párt egyik fontos tagja, a fiatal lány azt a sztálinista rendszert utasítja el, amely gyermekkorában deportálta a szüleit. A rendőrségi jelent Juli emlékei szakítják meg, olyan emlékek, amelyek erőt adnak a fiatal nőnek ahhoz, hogy félelem nélkül ellenálljon az önkénynek.

A tiszta vonalú magyar síkság gyönyörűen alkalmas azokra az időutazásokra, melyek során az emberek azért próbálják hősiesen megérteni a történelmet, hogy végre alakítói lehessenek. „Ha a magántulajdont a múzeumba tesszük, végre emberek leszünk” – mondja egy paraszt a Tízezer nap (1965) című filmben. Ha ez a válasz, akkor a kérdés maga – „Milyen körülmények között vagyunk emberek, és nem a minket meghaladó erők rabszolgái?” – ezeknek a filmeknek a fontosságára és mindig új erejére utal.

Fordította: Boronyák Rita

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem