Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

Több mint 100 éve rejtőző filmfelvétel került elő Szomory Dezső íróról

Mozi- és színházbezárás a spanyolnátha idején

Torma Galina |

A Filmarchívum raktárából előkerült néhány eredeti kameranegatív tekercs, amelyek egyikén sikerült azonosítanunk a kor ünnepelt színpadi szerzőjéről, Szomory Dezsőről fennmaradt egyetlen mozgóképet.

1918. szeptember elején indult hódító útjára a mozikban egy addig ismeretlen műfaj: a filmek előtt bemutatott heti filmhíradó. Ettől az időponttól kezdve többféle próbálkozás eredményét is figyelemmel követhette a publikum a fővárosi és vidéki filmszínházakban egyaránt. Ezek a kísérletek egy-egy napilaphoz kötődtek, azok képes mellékleteként jelentkeztek. Nem véletlenül, hisz ezek voltak akkoriban a legnagyobb, leggyorsabb hírszolgálatok. 1918 nyarán a Pesti Napló jelentette be elsőként nagyszabású tervét, hogy „a háborús utazás minden nehézségét legyőzve” filmet készít „az ország, sőt az elérhető külföld minden nevezetes eseményéről”, melyet huszonnégy órán belül eljuttat az ország mozgóképszínházaiba. A Pesti Napló filmriportja hetente jelentkező híradóit egy-egy alaposabban feldolgozott témának szentelte. Ezek a tényfeltáró jellegű filmek azonban nem nyerték el annyira a moziközönség tetszését (mindössze hét kiadást ért meg), mint a vele egy időben és hasonló tervekkel induló Az Est Film, mely az előző heti események szélesebb palettájáról válogatva, több rövidebb filmriportot is bemutatott híradóiban.

Az Est Film főcíme (forrás: NFI)

Az Est Film rövid időn belül rendkívüli népszerűségre tett szert. Elengedhetetlen részévé vált a mozielőadásoknak. Sikerének titkát legjobban talán az a méltatás ragadja meg, mely 1919 márciusában a Royal-Apolló filmszínház műsorfüzetében jelent meg a híradósorozatról: „A pesti polgár hamarosan szívébe fogadta Az Est filmriportját, mely olyan a műsorban, mint az avatott kézzel összeállított menüben a fűszeres leves: étvágygerjesztő, mert kicsiben komprimálva a pompás ebéd minden ízét, zamatát, fűszerét, elénk tálalja. Alig néhány perc alatt hatalmas drámák, hűséges helyzetképek, kacagtató vígjáték-jelenetek peregnek le a szemünk előtt. De ami a legfőbb: történelem, a legigazibb és legbiztosabb krónika.”

Az Est Film azonban alig négy héttel az indulása után minden népszerűsége ellenére arra kényszerült, hogy beszüntesse, de legalábbis egy időre szüneteltesse heti rendszerességű híradóit. A magyarázat az akkor már hónapok óta tomboló spanyolnáthajárványban keresendő, mely 1918 októberében érte el tetőpontját hazánkban. A betegség gyorsan terjedt és sorra szedte áldozatait, így október folyamán elrendelték a közösségi terek, ezen belül előbb a mozik, majd a színházak bezárását. Kezdetben a belügyminisztérium rendelete még csak a mozielőadások és a nézők számának korlátozásáról szólt, ám ezt a mozitulajdonosok elfogadhatatlannak tartották, minthogy ugyanakkora kiadás mellett jóval kevesebb bevételük lett volna, így október 7-től egységesen inkább a mozibezárás mellett döntöttek. Eleinte csak egy hétre szólt a korlátozó intézkedés, majd hétről hétre meghosszabbítva végül három és fél héten át tartottak zárva a mozik. Eközben azonban a híradóstábok nem álltak le a munkával, újabb és újabb anyagok forgatásával készültek arra, hogy az újra megnyíló mozik számára aktuális híradószámmal tudjanak szolgálni.

Nemrégiben egy raktárrendezés során a Filmarchívum egyik raktárából előkerült néhány eredeti kameranegatív tekercs ebből az időszakból, melyek digitalizálásával lehetővé vált a véletlenszerű sorrendben egymáshoz ragasztott, pár másodperces felvételek kutatása is a korabeli sajtó segítségével. A filmrészletek beazonosítása során kiderült, hogy Az Est Film, s a Tanácsköztársaság idején ezt a sorozatot követő Vörös Riport Film eddig is ismert snittjein kívül teljesen ismeretlen felvételek is vannak a tekercseken, olyanok is, melyek bizonyíthatóan ebben az októberi időszakban készültek. Minthogy a mozik a kényszerleállás után először csak október legvégén, az őszirózsás forradalom győzelmét követően nyithattak meg, az addigra aktualitásukat vesztett filmriportok nagy része – úgy tűnik – végül dobozban maradt.

Minden bizonnyal erre a sorsra jutott az a felvétel is, melyet Szomory Dezsőről, a kor ünnepelt színpadi szerzőjéről készített 1918 októberében Az Est Film, s több mint száz év elteltével most látható először. Valószínűleg az egyetlen fennmaradt mozgókép az íróról. Azért is kivételes ez a filmrészlet, mert a korabeli napilapok és képes hetilapok segítségével egészen pontosan fel lehetett tárni a felvétel készítésének körülményeit és apropóját.

Az Est Film 100 év után előkerült felvételének egy képkockája (forrás: NFI)

A Vígszínház 1918. szeptember elején kezdte el a színházi főszezon első nagy bemutatójának, Szomory Dezső erre az alkalomra írt Matuska című drámájának próbáit. Az izgalmas szerelmi történet színpadra állítása az évad egyik legnagyobb irodalmi és művészi eseményének ígérkezett, így szinte az összes napilap, színházi magazin, de még az élclapok is ezzel a témával foglalkoztak. Maga Szomory így nyilatkozott darabjáról Az Est újságnak: „Ez egy szelíd, heves, érzelmes szerelmi történet egy izzóvérű vidéki úriasszonyról, a ki egy fogoly kozáktisztbe szeret bele. Az egész történet a magyar Alföldön, az Alföld tanyai népei közreműködésével játszik. Kifáradtan és kimerülten „II. József császár“ munkája közben, úgyszólván ennek a történeti színműnek szünetközeiben írtam, üdülésnek és örömmel ezt a „Matuská“-t. Félreértések elkerülése végett: matuska annyit jelent oroszul, mint anyuska magyarul.”

Vértes Marcellnek, Az Est Film karikaturistájának rajza Szomory Dezsőről (forrás: Arcanum)

A három felvonásos színmű próbái naponta reggel fél 10-kor kezdődtek és sokszor délután 3-ig is elhúzódtak. A gyönyörű kiállítású előadásban a színház majdnem minden színésze szerepet kapott. A főszerepeket a kor egyik legnagyobb színészházaspárja, Góthné Kertész Ella és Góth Sándor játszották, utóbbi az előadás rendezését is elvállalta, aki mellett Szomory hűséges segítőként mind a harminc próbát végigdolgozta. Góthné elragadtatással nyilatkozott az előtte álló feladatról: „Ez a szerep, azt hiszem, a leghatalmasabb feladata életemnek. Külsőségében épp oly fontos, mint amit mond, mint amit érez. Ha meg tudnám csinálni, úgy ahogy szeretném… És amit mond az asszony! Hadd beszéljem hangosan és kiabálva, hogy a legszebb, a legjobb szöveg a Szomory szövege, amit író színész szájába adhat. Nem is lehet jobb szöveget írni!”

A próbák végén a szerző a Színházi Életnek adott interjújában kedves szerénytelenségével a következőket mondta: „Mikor Góth Sándor páratlan vezetésével végre elkészült a színpadon a „Matuska”, rögtön lesiettem a hídon át a nézőtérre s ott az első sorban, a legjobb zsöllyében, kéjesen átengedtem magam azoknak a mondhatatlan érzéseknek, melyeket egy finom színdarab előadása ébreszt bennem, főleg, ha ezt a finom színdarabot én írtam. És elgondoltam, milyen kecses érzése lehet annak az egyszerű, jó embernek, aki beül ide, erre a kitűnő zsöllyére és ugyancsak átengedheti magát a zavartalan élvezetnek. Aki csodálhat engem és örülhet, hogy ilyen sokat tudok, minden szint és muzsikát tudok, és főleg, ilyen nagyszerű szerelmeket tudok! És aki meglepődve bámulhatja ezt a másik palettát, amit „II. József császár” után fölkaptam most itten, bánatos és királyi kedvemben.”

A Színházi Élet című képes színházi, művészeti és mozi hetilapból tudjuk azt is, hogy az október 12-ére kitűzött premier előtt járt az írónál Az Est Film operatőre, aki a dolgozószobájában készítette el róla a száz év után előkerült felvételt. „A felvételt le is pörgették előtte. Szomorynak nagyon tetszett a film. Sőt annyira tetszett, hogy a gépésznek külön tíz korona borravalót adott és felszólította, hogy forgassa le előtte a Szomory-filmet még egyszer, de egészen lassan. Ez meg is történt. És mi tűrés-tagadás: Szomorynak nagyon tetszett Szomory.”



Bár a mozik ekkorra már bezártak, a színházak még megtarthatták előadásaikat, köztük a Vígszínház is teljes buzgalommal készült a bemutatóra, melynek jegyeit rögtön az árusítás első órájában elkapkodták az érdeklődők. A meghívott közönség jelenlétében megtartott főpróbának is már hatalmas sikere volt, a bemutatóról pedig majdnem kizárólag csak felsőfokban írtak a lapok. A premier utáni héten még játszhatták a darabot, ám október 21-étől kezdődően a színházakra vonatkozóan is érvénybe lépett az előadások beszüntetéséről szóló polgármesteri rendelet.

Újsághirdetés a Matuska című könyv megjelenéséről a színházbezárások idején (forrás: Arcanum)

A színdarab a premierrel szinte egy időben könyvformában is megjelent, így a lapok azzal biztathatták a színházlátogató közönséget, hogy a színházbezárás idejére sem maradnak szórakozás nélkül. A Színházi Élet október 20-án megjelenő „Matuska-számát” is úgy reklámozták: „nélkülözhetetlen azok számára, akik a színházak hétfői bezárása folytán nem juthatnak egyelőre jegyhez a Matuskához.”

További képek az alábbi galériában:

A polgármesteri rendelet szerint egészen november 3-ig szüneteltek volna az előadások, de a Nemzeti Tanács október 31-én, az őszirózsás forradalom győzelmét követően felfüggesztette a rendeletet és határozatot hozott a mozik, színházak, mulatók megnyitására. Néhány mozi és színház már aznap megkezdte előadásait, de a legtöbb intézmény a telefon szüneteltetése, valamint a villamos- és kocsihiány miatt csak másnapra tudta megszervezni a nyitó előadást. A Vígszínház is november 1-én tartotta ünnepi díszelőadását. A Himnusz és a Nemzeti dal elszavalása után természetesen Szomory Dezső új műve, a nagysikerű Matuska került színre.

Már a próbafolyamat során is sok anekdota szárnyra kapott a készülő előadással kapcsolatban, melyeket szívesen osztottak meg a lapok az olvasókkal. Az Ujság című napilap színházi pletykarovatában éppen a november 1-i nyitó előadásról lehetett ilyet olvasni. A lap híradása szerint a legtöbb színházban a forradalom győzelmét ünneplő díszelőadást egy rémhír zavarta meg, mely szerint orosz foglyok rabolnak, gyilkolnak épp a városban felvonulva. Erre állítólag a Matuska két szereplője, a markos doni kozáktiszteket játszó Lukács Pál és Fenyő Emil tetőtől talpig jelmezben, egy-egy botot megragadva kirohant a színházépületből „Hát csak jöjjenek azok az oroszok!” felkiáltással, majd kiálltak a Pannónia utca sarkára szerepük teljes átélésével várva a felvonuló foglyokat – persze hiába.

Szomory Dezső ma már nem erről az egykor oly sikeres művéről ismert leginkább, ám az, amit Hatvany Lili írónő, a Színházi Élet kritikusa írt róla a Matuska bemutatója kapcsán, máig érvényes: „Szomorynak minden darabjában megnyilvánul valami, ami nem divathoz, nem időhöz van kötve, valami az érzékek és érzések örök emberi játékából, valami, ami sokkal több a színháznál és közel van a végtelenhez.”

Szomory Dezső – A 20. század első évtizedeinek egyik legjelentősebb drámaírója 1869. június 2-án született Weisz Mór néven. A Szomory nevet ifjúkori szerelmétől, Jászai Maritól kapta. Zenei pályára készült, de Zeneakadémiai tanulmányait félbehagyva inkább újságírónak állt. Először a Nemzet, majd a Pesti Hírlap és a Pesti Napló című lapoknak lett a munkatársa. A humanista életfelfogású fiatalember 1890-ben a katonai bevonulás kötelezettsége elől Párizsba szökött, ahonnan csak 1906-ban térhetett haza. A francia fővárosban vált igazi íróvá, élményeit A párizsi regény című művében írta meg. Hazaérkezése után sorra mutatta be színdarabjait a Vígszínház és a Nemzeti Színház. Történelmi témájú drámái közül a Habsburg-trilógia a legjelentősebb, II. József császár című színművével 1919-ben elnyerte a Vojnich-díjat. Máig tartó népszerűségét mégis leginkább a polgári világ színét és fonákját egyaránt bemutató társadalmi drámáinak köszönheti, melyek mondanivalóját a lélektani problémák pontos és aprólékos ábrázolása teszi örökérvényűvé. Híres volt szenvedélyességéről, mely átüt szinte minden mondatán. Stílusának egyedisége szecessziós díszítettségű, gazdag nyelvezetének zeneiségében rejlik, melyről Kosztolányi Dezső ezt írta: „Csupa kép és szín, csupa hasonlat, csupa egyéni észrevétel.” Az igen nagy műveltségű, különc természetű, arisztokratikus megjelenésű írót a fennálló rend elleni kritikái miatt az 1920-as évek végétől egyre több támadás érte, a harmincas évek második felétől egyetlen könyve sem jelenhetett meg, darabjait sem játszották. A második világháború idején származása miatt bujkálni kényszerült, végül 1944. november 30-án, a nyilas uralom idején Budapesten érte a halál, feltételezések szerint éhen halt.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem