Székely István (1899–1979)
Székely István, a harmincas évek első számú magyar sztárrendezője Hyppolit, a lakáj című filmjével soha nem látott mozivirágkort indított el Magyarországon. Hatására vált a vígjáték a magyar filmgyártás uralkodó műfajává, de ő maga más műfajokkal is kísérletezett, és meg sem állt Hollywoodig.
Székely István, Steve Sekely, Steve Szekely, S. K. Seeley
rendező, producer, vágó
1899. február 25. Budapest, Osztrák-Magyar Monarchia
1979. március 11. Palm Springs, USA
Mivel apja Székely Marcell, a jónevű építész, Budapest számos középületének és lakóházának tervezője volt, őt is erre a pályára szánták. Egyetemi tanulmányait a Műegyetemen kezdte el, de nem fejezte be, újságíró lett. A húszas évek végén Az Újság berlini tudósítója volt, ahol kapcsolatba került a filmgyártással. 1929 és 1932 között forgatókönyvíróként és rendezőként négy filmben dolgozott (Die große Sehnsucht, Der Nächste, bitte!, Rhapsodie der Liebe, Seitensprünge).
Magyarországon a Hyppolit, a lakájjal mutatkozott be, pályájának felívelését a film sikerének köszönhette. A magyar némafilmgyártás húszas években bekövetkezett válsága és az első magyar hangosfilm, a Kék bálvány bukása után a Hyppolit óriási közönségsikere fordulópont volt és egy soha nem látott mozivirágkort indított el Magyarországon. Ebben a filmben alakult ki a magyar polgári komédia alaphangneme, mely a harmincas évek magyar filmgyártását meghatározta.
Örökzölddé vált mondatok, igazi békebeli világ, ahol a hagymát is hagymával eszik, és ahol minden körülmények között meg kell őrizni a látszatot. Immár a sokadik generáció dúdolhatja, hogy „Pá, kisaranyom, pá” és szurkolhat a bumfordi, felkapaszkodott kispolgár mellett a fiatalok szerelmének. A magyar film első hangos sikere a felejthetetlen Kabos Gyulával és Csortos Gyulával.
A Hyppolit elkészülése után Székely egy ideig Berlin és Budapest között ingázott, csak 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után telepedett vissza Budapestre. A harmincas évek elején Székely István a magyar filmgyártás első számú sztárrendezője lett. Rendkívül termékeny volt, Amerikába történő kivándorlásáig egymaga rendezte az addig készült száz magyar film egynegyedét, huszonnégyet.
Filmjeinek többsége vígjáték (Piri mindent tud, Ida regénye, Nászút féláron, Lovagias ügy, Egy lány elindul stb.), ezekben a nagyvárosi kisemberek hangulatos, realista ábrázolására törekedett. Valamennyi sikert aratott, de a Hyppolit sikerét egyik sem szárnyalta túl. Eredetileg a Meseautó szinopszisát is Székelynek szánták, ő azonban nem vállalta, mert hihetetlennek találta a film alapötletét, hogy egy kis pesti autószalon ingyen adjon autót a tízezredik vevőnek. 1978-ban megjelent visszaemlékezéséből (Hyppolittól a Lila ákácig) az derül ki, hogy később megbánta ezt a döntését. A filmet végül Gaál Béla, a triviális glamúrfilm legnagyobb magyar mestere rendezte, és ez lett a korszak másik kirobbanó közönségsikere.
A Filmarchívum gyűjteményében fennmaradt fényhangszalag, amely a Pardon, tévedtem! című német-magyar produkció kapcsán készült az alkotókkal és a szereplőkkel, 1933. július 25-én: „Filmvilág a mikrofon előtt: Gaál Franciska és Hörbiger Pál énekelnek, Joe Pasternak, Székely István és Nóti Károly felolvasnak. A filmzenekart vezényli Brodszky Miklós. Konferál: Lakner Artúr."
Bár Székely Hyppolit-jának hatására vált uralkodó filmműfajjá a komédia a magyar filmgyártásban, ő volt az első, aki más műfajokkal is kísérletezett. A bűnügyi akciófilm versenyképes közép-európai formáját keresve készítette el Gaston Leroux: Rouletabille aviateur című regényének adaptációját (Repülő arany, 1932), melyet francia verzióban is leforgattak. Magyar-német-amerikai koprodukcióban, magyar és német verzióban készült el a Pardon, tévedtem (1933), melyben az amerikaias kommersz stílus meghonosítására törekedett. (A film magyar változata sajnos nem maradt fenn.) A Rákóczi induló (1933) a nemzeti lokálkolorit sikeres felfedezése a mozi számára.
Rákóczi induló/Rakoczy-Marsch (1933)
Székely István a Hyppolittól a Lila ákácig című könyvében jegyzi meg a film kapcsán: „Sokan nehezteltek, hogy liberális ember létemre ilyen harsogó nemzetiszínű filmet csináltam, csaknem ellentétben a Hyppolittal”. Témaválasztását azonban igazolta a film sikere: a könnyed, kedves Herczeg-adaptáció, mely a John Ford és John Wayne közös filmjeiben csúcsformáját elért műfaj, a katonai western rokona, elnyerte a mozi által addig el nem ért közönségrétegek, a vidéki jegyzők, földbirtokosok, közhivatalnokok, általában az úgynevezett középosztály bizalmát. Témája és Herczeg Ferenc presztízse miatt a filmet, melynek premierjén Horthy kormányzó is megjelent, bemutatták az 1934-es Velencei filmfesztiválon. A Rákóczi induló német verziójában (Rákóczy-Marsch, 1933) már nem szerepelhetett Székely István neve, ezért futott a főszereplő, Gustav Fröhlich neve alatt.
A Bál a Savoyban (1934) a Lubitsch-stílusú operettfilm és a revüfilm közötti átmenet. Az első világháború idején játszódó Café Moszkva (1935) nagyszabású melodráma, mely stilárisan már a film noir felé mutat.
Lovagias ügy (1937)
„Kabos Gyula (...) lerázhatatlan bánata maradt az is, hogy mindig komikusként kezelték őt, holott ő nagy drámai alakításokkal akart betörni a halhatatlanok közé. A Lovagias ügy c. film ezért bír különleges jelentőséggel a pályafutásán. Egyrészt itt főszerepet kapott, másrészt azért, mert aki odafigyelt (...), észrevehette, hogy Kabos nem a megszokott szerepét domborította. Az általa megformált karakter szomorú, nyomorúságos, mi több: szánalomra méltó. Igaz, a film nem a szokványos forgatókönyvírói kéthetes munkából, hanem nemes alapanyagból építkezett: Hunyady Sándor egyik drámájából. A filmírók persze az eredeti művet alaposan kiforgatták magából, hogy „moziképes” legyen, ezért aztán a történet – önmagában – sekélyes lett, de Kabosnak olyan szerepet kreáltak, amelyben a színész megmutathatta, hogy nemcsak mulattatni, de elgondolkodtatni is képes.” (prae.hu)
Nevéhez fűződik néhány igényes irodalmi adaptáció, köztük Szép Ernő Lila akácának filmváltozata, amelyet 1972-ben újra elkészített. Móricz Légy jó mindhalálig című regényének filmváltozata (1936) a nyomorúság, az igazságtalanság és a hatalommal való visszaélés képeivel a neorealizmus felé mutat. Megfilmesítette Heltai Jenő 111-es és Zilahy Lajos Két fogoly című regényét, és ő készítette el Mikszáth Noszty-fiú esete Tóth Marival című regényének nagysikerű filmadaptációját.
A némafilm internacionalizmusát megszüntető hangos film alkotói kezdetben a több verziós filmek készítésével vélték kiküszöbölni a beszélő film nyelvi korlátait. Székely István egyes filmjei is több nyelvváltozatban elkészültek: ugyanabban a díszletben, változó szereposztással forgatták le ugyanazt a filmet. A többverziós filmek divatja a harmincas évek végéig tartott. A Magyarországon forgatott több verziós filmek listája itt olvasható.
1938-ban a zsidótörvények miatt az USÁ-ba emigrált. A Hollywoodban világkarriert csinált budapesti rendezők második generációjának tagja. Az alacsony költségvetésű, de lélektanilag jól megalapozott és nagy szakmai tudással megrendezett filmjeit ma már a horror, a musical és a film noir klasszikus alkotásai között tartják számon (Revenge of the Zombies, Waterfront, Lake Placid Serenade, Hollow Triumph stb.) 1945-ben filmcéget hozott létre (Star Pictures). 1950-ben Mexikóban, 1953-ban az NSZK-ban, 1954-1955 között Olaszországban, 1962-ben Angliában is dolgozott.
1972-ben Magyarországon készítette el utolsó filmjét, a Lila akác új változatát. 1979. március 11-én hunyt el Palm Springs-ben.
„Valamelyik fiatal interjúvoló cinikusan megkérdezte: Mondja Mr. Sekely, mit kell csinálni egy fiatal rendezőjelöltnek, ha úgy akar visszavonulni, ahogy maga? Ide Palm Springsbe?
Nagyon egyszerű, mondtam: Az ember ötéves korában megtanul olvasni, 15 éves korában ír valamit, amit kinyomtatnak. Aztán folytatja, ír-ír, újságíró lesz, világgá megy, mint külföldi tudósító, aztán kezd kis darabokat írni, meg filmkéziratot; aztán rendező lesz, csinál filmeket tucatszámra, mindenfelé az egész glóbuszon, jót, közepeset, néha rosszat is, amíg annyit rendezett már, hogy megáll és rájön arra, hogy eleget rendezett, rendezzen más is. Közben rájött arra is, hogy a siker még nem boldogság. De a boldogság siker. Ez a recept. Így kell csinálni.” (Székely István: Hyppolittól a Lila ákácig. Gondolat, 1978)
.jpg)
