Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

Oscar-díjra jelölték Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét

MTI/Filmarchívum |

Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.

Enyedi Ildikó műve az Una mujer fantástica című chilei, A négyzet című svéd, a The Insult című libanoni és a Szeretet nélkül című orosz alkotással lesz versenyben a díjért. Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, 1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása, 2016-ban pedig Nemes Jeles László holokausztdrámája, a Saul fia. „Zsinórban harmadik éve szurkolhatunk magyar filmnek az Oscaron. Gratulálok a Testről és lélekről alkotóinak az Oscar jelöléshez” – írta a bejelentés után a Twitter közösségi portálon Andy Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, utalva ezzel arra, hogy tavaly a Mindenki című magyar rövidfilm is Oscar-díjat kapott.

Testről és lélekről

A Testről és lélekről többek között elnyerte a fődíjat a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén, főszereplője, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat. A díjátadót a phjongcshangi téli olimpia miatt a szokásos február helyett ezúttal március 4-én tartják a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az amerikai filmművészet legrangosabb elismeréseit 90. alkalommal adják át, a ceremóniát a világ több mint kétszáz országában közvetítik. A legtöbb, 13 jelölést Guillermo del Toro A víz érintése című filmje kapta.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem