Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

„Nem is élt, nem is él, nem is élni fog” – Jeles András filmjei elé

Czirják Pál |

Jeles András öntörvényű, külön utakon járó alkotó. A pusztulás képeit iróniával itatja át, mely irónia mögött ugyanakkor felsejlik a létezésnek kiszolgáltatott emberrel való együttérzés.

Elbeszéléseinek alapvető tapasztalata, hogy a teremtésben valami eredendően és helyrehozhatatlanul elromlott, ám egyfajta „megszüntetve megőrzésként” e teremtés megsemmisült értékei mégis felmutathatók. Korszakos jelentőségű filmjeivel a magyar posztmodern emblematikus alakjává vált. Hetvenes években indult pályatársaival, Bódy Gáborral, Tarr Bélával együtt meghatározó szerepet játszott a késő Kádár-korszak filmművészetének formálásában; miközben nem mellesleg a színház területén is radikális újítóként lépett fel.

2020. március 31-től április 6-ig a linkekre kattintva meg lehet nézni Jeles András három filmjét:

A kis Valentinó (1979)
Álombrigád
(1983)
Angyali üdvözlet
(1984)

A Főiskolára már egy bölcsészdiploma birtokában jelentkezett. Első munkáiban felvillannak későbbi rendezői palettájának alapszínei. A groteszkből váratlanul előlépő mély tragikum mozgatja a Meghallgatás (1969) történetét; a létezés totális félresiklása jelenik meg az Így fog leperegni (1970) képsoraiból kibontakozó döbbenetes bűnügyi esettanulmányban; kihagyásokra épülő, absztrakcióba hajló elbeszéléssel találkozunk a Fehér sereg (1971) és a Töredék (1973) esetében; a mozaikos szerkesztés látványos példáját nyújtja a Vasárnap április 12 / A vasárnap gyönyöre (1973–74).

Úgy tűnik, már itt minden együtt volt ahhoz a stiláris fordulathoz, amelyet Jeles nagyjátékfilmes debütálása, A kis Valentinó (1979) hozott. Mert hogy elementáris erejű volt a mű ábrázolásmódjának újszerűsége, az filmtörténeti távlatból nézve egyre világosabb. Sokan egyenesen a hetvenes éveket lezáró mérföldkőnek tartják, amely úgy tudta megfogalmazni egy korszak életérzését, hogy közben nem ragadt bele a konkrét miliő kvázi-szociografikus megjelenítésébe, hanem egyetemes léttapasztalattá emelte történetét.

Egyetemes léttapasztalattá emelte történetét – A kis Valentinó

Egy kamaszévei végén járó fiú egyetlen napját követi az epizodikus szerkezetű, amatőröket szerepeltető darab. A hős mind céltalanabbá váló csellengésének eseményei közben perifériára szorult figurák egész sorának életvitelébe, zegzugos viszonyaiba pillanthatunk be, ám egyszersmind kirajzolódnak egy valaha szebb napokat látott, letűnt világ romjai is. E sajátos utazás során arról a létállapotról tudósít Jeles, amelyben az önmegvalósítás egyetlen útja az önfeladás.

Ha A kis Valentinó a hetvenes évek markáns végpontjaként írta be magát a magyar filmtörténetbe, az 1983-ban forgatott, de csak 1989-ben bemutatott Álombrigád az egész nyolcvanas éveket határozta meg. Tette ezt úgy, hogy a betiltás következtében sokáig nem is juthatott el voltaképpeni közönségéhez. Igaz, a filmgyári pályatársak közül azért többen láthatták, így hatása legalább közvetve megmutatkozhatott. A tiltást pedig azzal érdemelte ki, hogy kimondta a kimondhatatlant: az önmagát a munkások államaként definiáló rendszer épp a munkások elnyomásán alapszik.

Az újra és újra átkereteződő, végül önmagát is felszámoló történet Oláh Gyula brigádvezető köré épül, aki brigádtársaival Alekszandr Gelman Prémium című darabjának előadására készül. A sajátosan kifordított termelési film rétegről rétegre haladva tárja fel a fennálló „munkásállam” mögötti ideológia hazug, kiüresedett voltát. És mindezt olyan humorral valósítja meg, hogy akár sírva is röhöghetnénk végig a filmet, ha nem lenne belőle minden olyan hátborzongatóan ismerős a mai napig.

A nevetségesben felmutatott őstragédia az, ami igazán érdekli (forrás: MNF)

Talán az Álombrigád elfogadása körüli konfliktus tompítására, talán a rendező figyelmének elterelésére Jelest a vitákkal egyidejűleg újabb film lehetőségéhez juttatták, így készíthette el Madách Imre drámájából, Az ember tragédiájából az 1984-ben bemutatott Angyali üdvözletet. A madáchi mű gyerekszereplőkkel történő eljátszatása ugyancsak formabontó lépés volt, amely mindazonáltal a szöveghez való viszonyunk tényleges újragondolásából eredt, és megrázó szépségű interpretációhoz vezetett. A drámában megfogalmazott egyetemes érvényű történelemfilozófiai gondolatok a gyermeki nézőpont lencséjén keresztül a reflexió új minőségét nyerték el.

Jeles ebben az időszakban fordult igazán a kísérleti színház felé – nyilván nem függetlenül az Álombrigád cenzurális problémáitól. Noha korábban Kaposváron és Győrben már rendezett, a nyolcvanas évekre hozta létre saját alternatív társulatát, a Monteverdi Birkózókört, amellyel aztán sorra valósította meg a hazai színházi nyilvánosságot felforgató, rendhagyó előadásokat. Ezek közül két produkcióból – Szélvihar (1985), A mosoly birodalma (1987) – videóváltozatot is készíthetett a Balázs Béla Stúdiónak köszönhetően.

Angyali üdvözlet (forrás: NFI)

A filmezéshez hosszabb kihagyás után az 1993-as Senkiföldjével tért vissza, melynek forgatókönyvét Heyman Éva naplójának felhasználásával írta. A holokauszt hazai mozgóképes feldolgozásai között megkerülhetetlen munka újra a Jelesre jellemző stilizációs eljárásokkal és a rendkívül intenzív színészi jelenléttel tűnik ki. Egy nagyváradi zsidó család deportálás előtti mindennapjait követjük egy tizenhároméves lány feljegyzéseinek fénytörésében. A szenvtelen narráció és az elbeszélt eseménysor brutalitásának kontrasztja csak tovább növeli a képileg is egyre fokozódó bezártság, az egyre szűkülő tér által felerősített szorongást.

A kiszolgáltatottság mint alapvető létállapot az a motívum, amelyet Jeles továbbvisz következő – újabb hosszú szünet után készült – nagyjátékfilmje, a József és testvérei (2003) elbeszélésébe. Az egymásra kopírozódó bibliai történetekben megjelenő testvérviszály, irigység, hatalomvágy és árulás a rendező parafrázisában a mindenkori emberi viszonyok – és így végsősoron a világállapot – képletét adják ki. A formai határokat kitágító alkotás párhuzamosan mutatott, de jól elkülönített cselekményrétegei egymásra vetítve kölcsönösen megvilágítják s újraértelmezik egymást.

Hasonló stratégiával találkozhattunk az Álombrigád és a Senkiföldje narratívájában is (bár e fogás leghangsúlyosabb előképe kétségtelenül az 1979-ben készített Montázs című BBS-munka); és legutóbbi, A rossz árnyék című filmjében (2017) szintén ehhez fordult vissza Jeles. Itt apokaliptikus vízióvá tágítja a létezés elhibázottságából fakadó szorongást, melynek kifejezésére a szerkezet egészét átható mozaikosság, töredezettség szolgál. Az összegzés műve lenne ez Jeles számára? Talán; de még inkább a szétszórásé.

2018-ban a Júlia kisasszony próbáján a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban  (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Radikális mellérendelések: röviden ezzel a szópárral lehetne leírni Jeles mozgóképi látásmódját. A hétköznapiban meglelt létfilozófia, a nevetségesben felmutatott őstragédia az, ami igazán érdekli. Amikor nem készíthet filmet, színházat csinál; amikor nem csinálhat színházat, szöveget ír. De akármivel is foglalkozik, koromsötét humor és mély részvét különös keveréke lesz a végeredmény.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem