Mészáros Márta filmjei ingyenesen a FILMIO-n

2021.10.08.
Első magyar alkotóként Mészáros Márta kapja az Európai Filmakadémia életműdíját. A Nemzeti Filmintézet ingyenesen nézhetővé teszi hétfő estig Mészáros Márta ELTÁVOZOTT NAP című, Kovács Kati főszereplésével készült első mozifilmjét és a SZÉP LÁNYOK, NE SÍRJATOK! című generációs kultfilmjét a FILMIO-n.

„Gratulálok az Európai Filmakadémia életműdíjához és jó egészséget kívánok Mészáros Mártának! Nagy öröm az életműdíjasok listáján az első magyar nevet látni ebben a különleges évben, amikor a magyar film 120 éves jubileumát ünnepeljük. Mészáros Márta filmjei közül, melyek a magyar és az egyetemes filmkincsben is kitüntetett helyet foglalnak el, a közelmúltban a Nemzeti Filmdigitalizálási és Filmrestaurálási Program keretében a Filmarchívum és Filmlabor munkájának köszönhetően 11 alkotás újulhatott meg. Újabb generációk ismerhetik meg a filmeket, melyek kivételes kordokumentumok egyben, ezért is kell megőriznünk és továbbadnunk őket.” – nyilatkozta Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke.  

Eltávozott nap, 1968, 80 perc

Mészáros Márta első mozifilmjében Kovács Kati játssza a főszerepet, Illés zenéjére táncol, és szerelmet remél. Az Eltávozott nap főhőse állami gondozásban nőtt fel. Szülei keresésére hirdetést ad fel, amire egyszer csak válasz érkezik. Mészáros Márta debütáló alkotását a párizsi diáklázadásokkal egyidőben mutatták be. A filmet Kovács Kati természetes alakítása mellett az érzékeny témaválasztás és a szinte eszköztelennek ható, minden sallangtól mentes elbeszélésmód teszi a gazdag életmű markáns nyitódarabjává. Szereplők: Kovács Kati, Horváth Teri, Szirtes Ádám, Kozák András, Agárdi Gábor

 

Szép lányok, ne sírjatok!, 1970, 85 perc

Mészáros Márta harmadik mozifilmje emlékezetes képet rajzol a 68-as generáció szabadabb életérzéséről a napi munka, szerelmek, bulik és koncertek között. Öt fiú és egy lány galerit alkotnak, rajonganak a beat-együttesekért, koncertről koncertre kísérik őket. Az egyik fiú menyasszonya beleszeret egy zenészbe, a féltékeny vőlegény szabad választást ad a lánynak, aki ezért a gesztusért újra, igazán beleszeret. A Szép lányok, ne sírjatok! a beat korszakban fellazuló társadalmi struktúrákat elemzi, miközben a 60-as évek legnépszerűbb beat-együttesei: a Metró, a Szíriusz, a Kex zenélnek. A film pontos lenyomata annak a bulizós, depressziós korhangulatnak, amely 68-as mozgalmak leverését követően meghatározó volt Európában. Szereplők: Zala Márk, Jarka Schallerová, Balázsovits Lajos, Blaskó Péter, Bujtor István

 

www.filmio.hu