Megkezdődött Kovásznai György kultikus rajzfilmje, a Habfürdő restaurálása

2020.10.28.
Október 28. az animáció nemzetközi világnapja, ebből az alkalomból áttekintjük, mit is tett a Nemzeti Filmintézet 2020-ban a magyar animáció megőrzéséért, és milyen munkáink vannak folyamatban.

A film 4K felbontású digitalizálásával a napokban kezdődtek meg Kovásznai György Habfürdő című, 1979-ben bemutatott animációs filmjének restaurálási munkálatai, amely a Filmarchívum és a Filmlabor restaurátor csapatának várhatóan három hónapos munkájával, az Európai Filmarchívumok Egyesülete (ACE) klasszikus filmeket népszerűsítő programjának keretében valósul meg.

A Season of Classic Films elnevezésű programsorozat ötlete 2019-ben, a Cannes-i Filmfesztiválon, a Cineteca di Bologna, a Deutsche Kinemathek, az EYE Filmmuseum és a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum kezdeményezésére született meg. A Creative Europe által támogatott projekt célja, hogy elősegítse az európai filmművészet gyöngyszemeinek digitális restaurálását, és széleskörű bemutatásukkal felhívja a figyelmet az európai filmarchívumok munkájára.

A projekt katalógusa itt tekinthető meg.

Habfürdő (fotó: NFI)

A Habfürdő Kovásznai György képzőművész–rajzfilmrendező első és egyetlen egész estés filmje. A zenés animációs közérzetfilm egy Budapest belvárosában játszódó szerelmi háromszögtörténet, amely radikálisan új nyelvet beszélt a korszak gyerekeknek készült, klasszikus irodalmi alapanyagból készült hazai meserajzfilmjeihez képest. A film karakteres zenéjét és fülbemászó dzsessz-dalait Másik János szerezte. A szokatlan, merész stílusú animációkat és riportfilmes betéteket is tartalmazó, hibrid műfajú film a bemutatása idején megosztotta a szakmát, a korabeli kritikusok és a nézők értetlenül fogadták, ám mára kultfilmmé vált. A filmről bővebben az Alapfilmek oldalon lehet olvasni.

A Habfürdő mellett számos magyar animációs film digitális felújítása, illetve restaurálása zajlik a Nemzeti Filmintézetben.

A napokban kerültek 4K felbontásban a Filmarchívum szkennerére Macskássy Gyula korai reklámfilmjei. A 2021-es év legkiemelkedőbb projektje a magyar animáció atyjaként is emlegetett Macskássy Gyula negyven évet felölelő életművének teljeskörű digitális restaurálása lesz, amely a Filmarchívum és a Filmlabor együttműködésében, a rendező születésének 110. évfordulójára, 2022-re fog befejeződni.

Képkocka a restaurálás alatt álló Izzó szerelemből (fotó: NFI)

Még ebben az évben lezárul a kollázsanimációival világhírűvé vált Reisenbüchler Sándor 1964 és 2002 között készített 16 darab szerzői rövidfilmjének teljeskörű digitális restaurálása. Megkezdődött  Richly Zsolt filmjeinek felújítása is, valamint Orosz Istvánnak a Pannónia Filmstúdió égisze alatt készített rövidfilmjeié is. Utóbbiakat a grafikus–rendező szerzői napja alkalmából az Uránia Nemzeti Filmszínházban szeptemberben már be is mutatták.

A nemzetközi és hazai közönség számos fesztiválvetítés, mozi- és online bemutató alkalmával láthatta a felújított animációs filmeket, és láthatja majd a közeljövőben is. Szeptemberben tartották a zágrábi Animafestet, a világ második legrégebbi animációs filmfesztiválját, ahol kiemelt panorámaprogram keretében tisztelegtek a a magyar animáció klasszikusai előtt. A gazdag rövidfilm-válogatás mellett a Habfürdő, valamint az amerikai–magyar koprodukcióban digitálisan restaurált Fehérlófia is műsorra került.

Jankovics Marcell 4K felbontásban, teljeskörűen restaurált Fehérlófia és János vitéz című filmjei Észak-Amerikában az Arbelos jóvoltából kerültek idén forgalmazásba, Németországban pedig a Bildstörung forgalmazó cég készíti elő a Fehérlófia bemutatását.

Hamarosan megjelenik!

Még idén a boltokba kerül a digitálisan restaurált, Ternovszky Béla rendezte Macskafogó díszdobozos DVD-kiadása, jövőre pedig Jankovics Marcell filmjeinek díszdobozos kiadványa fog megjelenni a Filmarchívum gondozásában.

November 13–15. között online rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet, amely idén Rófusz Ferenc életműve előtt tiszteleg, akinek frissen restaurált, Oscar-díjas A légy című rövidfilmje épp 40 évvel ezelőtt készült.