Kabos Gyula, ha más alakításaival nem tette volna meg, a Hyppolit, a lakáj Schneider úr szerepével örökre beírta magát a magyar színház- és filmtörténetbe. Kövérkés alakja, ahogy dühében kissé dadogva mondja: „Vegye tudomásul, hogy még a hagymát is hagymával fogom enni!” beivódott nemzedékek emlékezetébe. Magánemberként is szerethette a hagymát, mert a cikkünk illusztrálásához felhasznált, Amerikából feleségével írt leveleiből kiderül, hogy mikor az asszony betegen feküdt, Kabos kezdett el főzni, s annyira megtetszett neki a dolog, hogy később is megmaradt ennél a szokásánál. A menü pedig Kabosné egy 1939. augusztus 10-i leveléből derül ki: „Oly remekül, ügyesen és ízletesen főz, mintha mindig ezt csinálta volna. Tegnap volt paprikás hosszú karaj tejfellel, hagymával és kelkáposzta fokhagymával, kitűnő volt. Ma lesz tejfeles zöldbableves és hagymás galuska.”

Szülei könyvelőnek szánták, ezért kereskedelmi iskolába íratták be, csak titokban látogathatta esténként a színiiskolát, pedig már akkor tudta, hogy mindenképpen színész lesz. Végül – meg sem várva a középiskola utolsó évét – Kunszentmártonba szökött, ahol segédszínésznek állt. Emlékiratai szerint apja kétnaponta leutazott hozzá csak azért, hogy jól elverje emiatt. Az ötven fölötti művész emlékezete persze kiszínezhette kissé az eseményeket, de hogy szülei nem támogatták színészi ambícióit, az biztos. Talán még az égiek sem, mert Kabos úgy emlékszik, hogy első fellépésekor, 15 évesen a Népszínházban statisztálva esküvői lámpavivőként beleesett a zenekari árokba. Két hétig nyomta utána az ágyat.

A szabadkai színházhoz viszont már felnőtt fejjel ment, ahol táncoskomikusként élete első komolyabb sikereit aratta. Innen barátját, Gózon Gyulát követve Nagyváradra szerződött, ahol igazi sztárrá vált. Rövid pesti kitérő után a háborút követően (öccsét elvesztette a harcokban) ismét Nagyváradon próbálkozott, részben saját pénzéből, egy Vigadó Varieté című produkcióval. Ami színészként mindig könnyen ment, igazgatóként valahogy soha nem akart sikerülni. Belebukott a vállalkozásba, s miután megnősült, új családjával Pestre költöznek. Felesége Puhalag Mária hadiözvegy, akinek első férjétől már van egy nyolcéves lánya, Gabi. Ő lesz majd a fent említett Amerikából küldött levelek címzettje.

A húszas években aztán a fővárosban is felívelt Kabos Gyula karrierje. A Magyar Színház után a Vígszínház tagja lett, később a Fővárosi Operettszínházhoz került. Itt éri 1929-ben a színház csődje, ami után – nem tanulva korábbi nagyváradi kudarcából – megpályázza az igazgatói posztot, amit el is nyer. Kétezer pengőt fektet be saját pénzéből, de külső forrásokat is igénybe vesz. Drasztikusan leszállítja a színészek fellépti díját, hogy ki tudja gazdálkodni a költségeket, de minden hiába, beüt a gazdasági válság, fél éven belül tönkremegy. A harmincas évek legnagyobb komikus sztárjaként (mind színházban, mind filmen) állandó anyagi gondjai vannak, mivel gázsijának nagyobb részét elviszik a bankok az oprettcsőd adósságainak fejében. Mivel angolul és németül kitűnően beszélt már ekkor, felmerült benne a gondolat, hogy külföldön próbál meg pénzt keresni, de bécsi kiruccanása nem hoz sikert se szakmai, se anyagi tekintetben. Ekkori amerikai ajánlatát nem tudja elfogadni, mert a Vígszínház nem engedi el. Az anyagi gondok mellett a végső lökést 1939-es távozásához a zsidótörvények adják meg. Az apolitikus Kabos nem is érti, hogy lehet, hogy faji szempontok felülírhassák a szakmai szempontokat egy-egy film vagy színházi szerep odaítélésekor.

Én mindig úgy tudtam, hogy Kabos a fasizálódó hazai viszonyok miatt emigrált Amerikába, a levelek tanúsága szerint azonban emigrációról szó sincs. Egyértelműen kiderül belőlük, hogy kizárólagos célja, hogy minél több pénzt keressen, s alig várja, hogy teli bukszával hazatérhessen szeretteihez. „De karácsony után teljes svunggal megindulunk, mert nagyon szeretnék egy kis pénzt hazahozni. Egyelőre nincs baj anyagilag, de nem is jó, de nem baj, mert lesz ez még jobb is. Én avval jöttem ki, hogy pénzt csináljak, és ha akármi történik is, én pénzzel akarok jönni, ha a fene-fenét eszik is.” (Kabos levele, 1939. november 14.)

Egy aggódó minorita szerzetes távirata: S. Chernitzky vikáriusnak. 330 Spruce Street, Bridgeport, Connecticut állam. Kabos Zűrzavar darabjáról: Igen rosszakat hallottam róla. Ha lenne olyan kedves megtekinteni a ma esti előadást, és távirat útján tudatni velem, hogy a darab alkalmas-e katolikus közönségnek. Morális szempontból aggódom. Üdvözlettel, Kiss atya OFM.

Bár az Amerikában töltött két és fél évet Kabos végigdolgozza, a várt anyagi siker nem következik be. Ráadásul a szűkös bevételből folyamatosan kell pénzt küldenie fia angliai egyetemi tanulmányainak fedezésére. „Kedveseim, lent voltunk most egész St. Louisig, de nem volt nagyon érdemes. Ez az egész túra csak annyit jelentett, hogy tudtunk Pistának egyszer 100 dollárt, egyszer 80 dollárt küldeni, és a mi részünkre további 350-400 dollárt jövedelmezett, és mondjuk az 5 heti ellátást. Szóval semmit! Ennyit odahaza krumplikapálással is meg lehet keresni.” (Kabos levele, 1940). Kiváló színész volt, de a menedzserséghez nem volt tehetsége.

Az írások fele azzal foglalkozik, hogy ki és mikor írt, mikor nem írt levelet, megkapták-e vagy nem, s hogy háborús körülmények között milyen megbízhatatlan a posta. Kétségbeesett jajkiáltás mindegyik, pedig nem akarják elkeseríteni az otthoniakat, folyamatosan arról írnak, hogy reménykednek a szerencsés jövőben. Mindig találnak kifogásokat, hogy miért nem sikerült egy-egy turné: hol a böjti időszakra, hol az amerikai elnökválasztási kampányra fogják a kudarcot, sőt Kabos homályos célzásokat tesz New York-i bevándorlókra, akik mindent mindig megakadályoznak: „…a bevándoroltak igen piszokul beszélnek, de hát azokat úgyis a legjobb elkerülni. Most december 25-én nyílik meg itt N.Y.-ban a Kabos-színpad. Ha csak ezek a tetvesek el nem gáncsolnak, mert csupa feljelentő, áruló ez mind. Egymást megölnék egy kanál vízben. Itt akartam én, naiv lélek magyar célra pénzt összehozni és hazaküldeni, úgy örültem, milyen szép lesz, de ezek mindent megakadályoznak. Nem baj, majd valamit kitalálok, ha ezek meg nem akadályoznak benne.”

Utólag könnyű okosnak lenni, de ma úgy tűnik – bármennyit is emlegetik a levelek a „chance”-t – nem volt esélyük a sikerre. Talán ha találtak volna egy megbízható impresszáriót, aki egyengette volna a kinti magyarok körében is népszerű színész útját, valóra válhattak volna terveik. A szomorú az egészben az, hogy sokkal jobb sors Magyarországon sem várt volna Kabos Gyulára, ha esetleg hazamegy. 1941. október 6-án halt meg kéthetes kóma után, a szíve mondta fel a szolgálatot. Hamvait 1996-ban hozták haza, s helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.

Peregi Tamás cikke eredetileg 2012-ben jelent meg a Filmarchívum honlapján.