Kabos Gyula, a tragikus sorsú komédiás
Kann Gyula néven született 1887. március 19-én egy hatgyermekes budapesti zsidó családban. Szülei könyvelőnek szánták és kereskedelmi iskolába járatták, így csak titokban, esténként látogathatta Solymosi Elek színiiskoláját. Ennek elvégzése után, 1905-ben táncoskomikusként kezdte pályáját: Szabadkán, Lugoson, Zomborban, Makón, majd Nagyváradon játszott, ahol később, 1918-ban színházalapítással is megpróbálkozott. 1913-ban került Budapestre, a fővárosban rengeteg színházban és kabaréban megfordult, ekkor vette fel a Kabos művésznevet. 1919-ben feleségül vette a hadiözvegy Puhalag Máriát, akinek kislányát ettől fogva sajátjaként nevelte, majd 1920-ban megszületett közös fiuk is. Színészi munkája mellett 1929-1930-ban ő igazgatta a Fővárosi Művész Színház néven újjáalakított Operettet.
Még több kép a galériában:
Kabost a harmincas években a hangosfilmek avatták az ország kedvencévé. Olyan legendás produkciókban komédiázott, mint a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, az Ez a villa eladó, a Nászút fél áron, a Lovagias ügy. Ő volt a magyar filmgyártás legtöbbet foglalkoztatott művésze, nyolc év alatt 45 szerepet játszott el a kamerák előtt, miközben a főváros legjobb színházaiban is fellépett.
Híres szájcsücsörítő grimaszával, jellegzetes dadogásával, eszköztelen játékával, félszeg mozdulataival és groteszk mimikájával nemcsak komikus figurákat töltött meg sajátos élettel, hanem tragikomikus, sőt tragikus szerepeket is hitelesen alakított – a közönség azonban drámai szerepekben nemigen volt kíváncsi rá. Testi és lelki sebeket hordozó kisemberei szívszorító őszinteséget és kedves ügyefogyottságot sugároztak.
Egy ország leste szájáról a poénokat a moziban, és hitte, hogy a tréfamester az életben is éppen olyan szórakoztató. Kortársai szerint azonban keserű, kicsinyes ember volt, aki nem találta a helyét a világban. Amikor a reggeltől estig tartó hajsza után otthon, a fürdőkádban magába roskadva felhörpintette frissítő kávéját, gyakran ismételgette: "Majd éppen nekem fog sikerülni." Egész élete során úszott az adósságokban, egyenesbe jönnie soha nem sikerült, a számára rendkívüli népszerűséget hozó filmeket csak pénzkereseti lehetőségnek tekintette.
1938-ban az Andrássy úti Színházban lépett fel utoljára Magyarországon. Az első zsidótörvény után elfogadása után lehetőségei idehaza beszűkültek, s 1939 elején az erősödő antiszemitizmus elől az Egyesült Államokba emigrált. Az Újvilágban alkalmi fellépéseken szórakoztatta a magyarul tudó közönséget, filmszerepet nem kapott, a hétköznapisággal nem tudott megbarátkozni, két évig bolyongott a messzi idegenben. Egy brooklyni színház színpadán kapta első szívrohamát, de orvosai tanácsát figyelmen kívül hagyva tovább játszott, és a harmadik szívroham után kórházba került, ott halt meg tüdőgyulladásban 1941. október 6-án, alig 53 évesen. Egy New Jersey-beli kisvárosban, Emersonban a téves Kobas néven temették el, sírjára ezért csak jóval később bukkantak rá.
Kabos Gyula lányának címzett levele az emigrációból. Bővebben a levelekről itt lehet olvasni (forrás: NFI)
Földi maradványait 1996-ban hozták haza, és helyezték végső nyugalomra a Farkasréti temetőben. 1997-ben posztumusz Köztársasági Elnöki Arany Emlékéremben részesült. A Soproni Petőfi Színház minden évben Kabos Gyula-díjat ad át egy színésznek a társulat szavazatai alapján, az évadban nyújtott teljesítményéért. Sikeres filmjei persze nem kerülhetik el sorsukat, újra megfilmesítik, színpadon játsszák őket.
„Kabos Gyula a két háború közötti magyar középosztály Lancelotja. A búsképű lovag irodavezetői rangban. Félelemmel és gánccsal teli lovag a bolti pult mögé sáncoltan. Nem kardot forgat kezében vitézül, de szövetek mérésére szolgáló rőföt. Köpcös népmesei vándorfigura. Ő a legkisebb királyfi, a népmesei utóbb született fiúgyermek kopaszon, aki elindul megszabadítani a világot a zsarnok sárkánytól, elnyerni a szőke királyleány kezét, és a cégvezetői állást.” (Molnár Gál Péter, Filmkultúra, 1987/2)
