Hobo 75

2020.02.13.
Földes László, vagy ahogy mindenki ismeri, Hobo előadóművész, bluesénekes, dalszerző ma hetvenöt éves. Szabadon mozog a különböző műfajok, a zene, film, színház, irodalom között, számos filmben is szerepelt.

Apja, Földes László kommunista politikus volt, fivére Földes György történész, s azon a napon született, amikor a második világháborúban Budapesten elhallgattak a fegyverek. Az általános iskolában aktívan kosárlabdázott, majd vegyipari szakközépiskolába iratkozott be. Az apja és annak nézetei ellen is lázadó kamasz tizenhat éves korától a veszprémi Vegyipari Technikumban tanult és kollégiumban lakott. Az érettségi után rövid ideig vegyésztechnikusként dolgozott, katonai szolgálatának letöltése után felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára, de innen egy dala miatt kirobbant botrány miatt eltávolították, csak később diplomázhatott történelem-népművelés szakon, szakdolgozatának címe A rockzene szimbólumrendszere volt.

Kovács András Extázis 7-től 10-ig című filmjében táncol (1969)

Még egyetemistaként kezdett dalszövegeket írni a legendás Kex együttesnek, majd az Olympiának és a Syriusnak is. Rövid ideig Rolling Stones-számokat játszó zenekara volt, több filmben is feltűnt, 1972-ben az Élet és irodalomban megjelent első novellája. A hetvenes években alkalmanként fellépett a Kexszel, a P. Mobillal, saját zenekarát 1978-ban alapította meg Hobo Blues Band néven. A rock and roll és a tradicionális blues elemeiből építkező HBB rövid idő után már ezrek előtt játszott, de a hivatalos nyilvánosságban nem kapott teret, csak kislemeze jelenhetett meg. "Fekete báránynak" számítottak, a kultúrpolitika tűrt és tiltott kategóriájának határán mozogtak - a lemezkészítés lehetőségétől megfosztott három fekete bárány, a HBB, a P. Mobil és a Beatrice 1980-ban együtt adott egy legendás koncertet. A különböző felállásokban több generációt is túlélt együttes dalai ma már klasszikusnak számítanak. A fennállásuk harmincadik évfordulóján rendezett HBB-koncerten fellépett az énekes Deák Bill Gyula, a gitáros Körös József és Tátrai Tibor, a dobos Pálmai Zoltán és Solti János, a basszusgitáros Póka Egon is. A közönségtől három évvel később, 2011-ben búcsúztak el végleg, a koncert anyaga DVD-n és CD-n is megjelent. Mára bebizonyosodott, hogy a zenekart túlélték dalai, Hobo a banda néhány régi tagjával 2018-ban újra koncertet adott 40 éves lenne a Hobo Blues Band, de nem lett címmel.

Az Olympia együttes próbáján, 1969-ben (MTI Fotó: Tormai Andor)

Hobo 1981-ben eljátszotta Szomjas György egy feltörekvő rockzenekarról forgatott, Kopaszkutya című filmjének egyik főszerepét, de a filmhez készült lemezt betiltották, csak 1993-ban jelenhetett meg. A HBB 1984-ben készült dupla koncept-albuma, a Vadászat túllépett a műfaj keretein, a mára klasszikusnak számító, allegóriákkal átszőtt korrajzot töbször színpadra is állították, 2000-ben Beregszászon Vidnyánszky Attila rendezésében mutatták be. A Tábortűz a rendszerváltás pillanatát mutatta be, a 2009-es Circus Hungaricus erőteljes társadalomkritikát fogalmazott meg. A 2018-as Hé, Magyar Joe! az előzőekhez hasonlóan összefüggő mű, jelenleg színdarabként is látható a Nemzeti Színházban.

Szabadon mozog a különböző műfajok - zene, film, színház, irodalom - között, maga a Hobo szó is lázadót, csavargót jelent, saját bevallása szerint ez függetlenséget is biztosít számára, hiszen így nemcsak a zenéből kell(ett) megélnie. A nyolcvanas évektől színpadon is fellép, 2013 óta a Nemzeti Színház társulatának tagja, jelenleg négy előadóestje van műsoron. Két új estje is készül, az Utcazenész a magyar könnyűzene történetét dolgozza fel, a 31 dosszié pedig a besúgók által Hobóról készített jelentésekből és Hobo korábban betiltott dalaiból áll össze. Vidnyánszky Attila főigazgató-rendezőhöz baráti és munkakapcsolat fűzi, számos produkciót hoztak létre közösen. Hobo saját bevallása szerint "mint színész egyáltalán nem... értékelhető, ...a színházban és a filmekben is mindig mint Hobo jelenik meg", a versmondás számára nem más, mint vallomás.

Kopaszkutya (forrás: NFI)

Első önálló előadóestjén, 1982-ben a Szkénében Eörsi István akkor még betiltott műveit adta elő Ascher Tamás rendezésében. Pályafutása során több József Attila-estet is összeállított, műsorra tűzte Francois Villon, Jim Morrison, Vlagyimir Viszockij, Tom Waits, Allen Ginsberg (akivel 1987-ben Üvöltés címmel közös lemezt készített és adott elő), Ady Endre, Pilinszky János, Faludy György, Csokonai Vitéz Mihály verseit, több monodrámát írt. Ismertek dal- és versfordításai (Ginsberg, Jim Morrison), legutóbb, 2017-ben jelent meg Lassú vonat, Bob Dylan dalai magyarul című CD-je. A 80-as években Szerémi László néven is publikált, több könyve is megjelent, mint a Hobo sapiens, A csavargók tízparancsolata, a Bolondvadászat, amerikai tapasztalatairól Vissza a 66-os úton című művében számolt be. Új zenekarával koncertezik, 2019 óta klubesteket is tart, összességében hatezer fellépésen van túl.

A Hobo 75 születésnapi programsorozat sajtótájékoztatóján (MTI/Illyés Tibor)

A már több mint félévszázad óta aktív "Öreg Medve" (ahogy barátai, pályatársai nevezik) EMeRTon-, Fonogram-, Arany Zsiráf Életmű- és Artisjus-díjas, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. A magyar popzenei kultúrában egyéni hangú, maradandó értéket létrehozó több évtizedes munkássága, sokirányú zeneszerzői és előadóművészi tevékenysége, életpályája elismeréseként 2011-ben a Kossuth-díjat is átvehette. Ugyanebben az évben lett lakóhelye, Piliscsaba díszpolgára is.

Hobo a politikai szerepvállalást kerüli, de egy-egy jó ügyért bármikor és bárhol (határon innen és túl) hajlandó színpadra lépni-koncertezni, fellépett már börtönökben, templomokban, kocsmákban és iskolákban is. Misszióját ma is töretlenül folytatja, mint mondja, ameddig van mondanivalója, nem megy le a színpadról, ha nem lesz, akkor abbahagyja. Hetvenötödik születésnapját egész éven át tartó előadás- és koncertsorozattal ünnepli.