Diane Keaton Oscar-díjas amerikai színésznő 75 éves

2021.01.04.

Január 5-én lesz hetvenöt éves Diane Keaton Oscar-díjas amerikai színésznő, Woody Allen múzsája, több filmjének főszereplője, aki drámai szerepekben ugyanolyan kiemelkedőt nyújt, mint a komédiákban. 

Los Angelesben született Diane Hall néven, apja mérnök, anyja félhivatásos fényképész (és korábbi Mrs. Los Angeles) volt. Diane ötévesen már a templomi kórus tagja, később szólistája volt. Konzervatív nevelést kapott, de erős egyénisége és különc stílusa nem tűrte a korlátokat. Mindent kitalált, hogy magára vonja a figyelmet, fekete neccharisnyával és fehér ajakrúzzsal botránkoztatta meg szüleit.

Kaliforniában tanulta ki a színjátszás elméletét, majd egy kis New York-i színházban a gyakorlatát, ekkor vette fel anyja családnevét, mert a színész céhnek már volt egy Diane Hall nevű tagja. Pályatársai közül Buster Keaton és Michael Keaton csak névrokona, a Michael Douglas néven született utóbbi azért választotta a Keaton művésznevet, mert tetszett neki Diane.
A színésznő 1968-ban beugróként került a Hair című musicalbe a Broadwayn. Nemsokára eljátszhatta Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátékának egyik főszerepét, alakításáért a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjra jelölték. Keaton arcát reklámokból ismerte meg a széles közönség, felvevőgép elé 1970-ben állt először, a kiugrást 1972-ben Francis Ford Coppola A Keresztapa című filmje jelentette számára.

Diane Keaton és Al Pacino A Keresztapa című filmben, 1972

Ugyanabban az évben a Woody Allen rendezte Játszd újra, Sam! filmváltozatában szerepelt, kettejük között a színfalak mögött románc szövődött. 1977-ben előbb a Nappalok és éjszakák című drámában cáfolt rá az őt komikaként elkönyvelőkre, majd ugyanabban az évben Allennel forgatta az Annie Hallt: a pár nyíltan önéletrajzi ihletésű filmje keserédes, lélekmelengető vígjáték, a cím a színésznőre utál: a Hall eredeti neve, az Annie pedig a beceneve. Sokak szerint ebben nyújtotta élete legnagyobb alakítását, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak, ráadásul a filmben viselt ruháival és frizurájával divatot teremtett.

A siker nyomán a legnagyobbak közé emelkedett Keaton a következő két évben csak két filmet vállalt el, ezeket is Woody Allen rendezésében: a Belső terek bergmani lélektani dráma, a Manhattan pedig az Annie Hall-téma variációja. Útjaik ezután a szakmában és a magánéletben is szétváltak, jóllehet később is többször, összesen nyolc filmben dolgoztak együtt. Allen helyébe mindkét téren Warren Beatty lépett, akinek Vörösök című filmjében egy újságírónőt alakított, s 1981-ben ismét Oscarra jelölték. 1987-ben ismét Woody Allennel dolgozott A rádió aranykorában, majd a Baby Boom című filmben alakított egy menedzsernőt, akinek életét az változtatja meg, hogy "örököl" egy gyermeket. Szerepelt A Keresztapa harmadik, az Örömapa mindkét részében és az Elvált feleségek klubja című vígjátékban, a fajsúlyosabb Marvin szobájáért 1996-ban újra Oscar-díjra jelölték.

Diane Keaton beszédet mond, miután Oscar-díjat kapott az Annie Hallban nyújtott alakításáért, 1978

A kamera másik oldalán először 1986-ban próbálta ki magát, amikor megrendezte a Mennyország című dokumentumfilmet. Később ő rendezte a Twin Peaks című nagysikerű tévésorozat egyik epizódját és több zenei videót is. 1995-ben készítette első egész estés játékfilmjét, az Álmok hősei című filmdrámát, 2000-ben a parádés szereposztású Női vonalak munkálatait irányította. Játszott Allen Rejtélyes manhattani haláleset című alkotásában, hangját adta a Nicsak, ki beszél most! című filmhez, s több animációs alkotáshoz. Közel a hatvanhoz még mindig szexis és elbűvölő asszonyként csavarta el Jack Nicholson fejét a Minden végzet nehéz című romantikus drámában, alakításáért negyedszer jelölték Oscarra.

Az utóbbi másfél évtizedben romantikus vígjátékot (Kőkemény család; Férjhez mész, mert azt mondtam; Ébredj velünk; A nagy nap; Szerelem a végzetem; Káosz karácsonyra; Hampstead) és filmdrámát (Egy drága társ; Ruth és Alex) egyaránt forgatott. Nagy sikerrel szórakoztatott a négy hatvanas éveit taposó barátnőről szóló vígjátékban (Könyvklub), majd a Pompon klubban egy nyugdíjas otthon lakójaként egy idősekből álló pompon csapat tagjaként komédiázott önfeledten. Legutóbbi munkáját Szerelmek, esküvők és egyéb katasztrófák címmel tavaly fejezte be, s szerepet vállalt olyan népszerű sorozatban, mint Az ifjú pápa.

Mary Steenburgen, Jane Fonda, Candice Bergen és Diane Keaton a Könyvklub premierjén, 2018

Pályája során számos alkalommal formált meg érzékeny, okos és humoros, ugyanakkor excentrikus, szabad szellemű, független gondolkodású nőket, a kritikák elsősorban átváltozóképességét emelik ki. A legrangosabb kitüntetésekkel büszkélkedhet: Oscar-díja mellett két Golden Globe-díj tulajdonosa, megkapta a brit filmakadémia díját és több életműdíjjal is elismerték.

Több kollégája volt társa a magánéletben, de soha nem ment férjhez, ötvenévesen két gyermeket fogadott örökbe. A színészet és a rendezés mellett érdekli a fotózás és díszlettervezés. Öltözködésének fiatal kora óta nagy figyelmet szentel, ruházatának elmaradhatatlan kelléke - évszaktól függetlenül - a kesztyű és a kalap, leginkább a fehér színt kedveli, s akárcsak Marlene Dietrich és Katharine Hepburn, rendszeresen hord nadrágkosztümöt. Önéletrajzi könyve 2012-ben magyarul is megjelent. Woody Allen egyszer így jellemezte: "A való életben Keaton hisz Istenben. De abban is hisz, hogy a rádió azért működik, mert kis emberkék vannak benne." A színésznő maga 2017-ben az Amerikai Filmintézet életműdíjának átvételekor így nyilatkozott: "Számomra ez az esküvőm, amely sohasem volt és a nyugdíjazási bulim, melyet soha nem akartam".