Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

Alapítványt hozott létre Sára Sándor

MTI/Filmarchívum |

Alapítványt hozott létre Sára Sándor filmrendező, operatőr a Galga mentén élő vagy onnan származó fiatalok alkotói és kutatói tevékenységének segítésére.

A Kossuth-nagydíjas alkotó szülővárosában, Turán írták alá az általa létrehozott Feldobott Kő Alapítvány alapító okiratát. Az alapítvány célja többek között ösztöndíj adományozása a Galga mentén élő vagy onnan származó fiatalok alkotó- és előadóművészeti, népművészeti vagy ehhez kapcsolódó tudományos tevékenységének megsegítésére, a Galga mentéről készített művészeti és tudományos produktumainak támogatására. Az alapítvány nevét ismertetve emlékeztetett arra, hogy Sára Sándor 1969-ben készült Feldobott kő című első saját rendezésű filmje önéletrajzi ihletésű, amelyben fiatalkori hányattatásai elevenednek meg. Édesapját internálták az 1950-es években, s emiatt Sára Sándort nem vették fel a Színművészeti Főiskolára, majd elment figuránsnak, s mint fizikai munkás már bekerülhetett. Sára Sándor föl-földobott kő volt, aki a világhír csúcsán is visszajárt Turára, ahol mindig is otthon érezte magát. 

Sára Sándor (forrás: MTI Fotó/Czimbal Gyula )

Visszagondolva nehéz gyermek- és fiatalkorára, valamint tudva, hogy a Galga-mente milyen jelentőségű, hiszen ott kezdte Bartók Béla is a népzenei gyűjtését, Sára Sándor arra gondolt, hogy létrehozza az alapítványt azon fiatalok segítésére, akik onnan kerültek ki vagy ez a kutatási területük – fejtette ki Kovács Géza, a kuratórium elnöke. Az idén 85 éves alkotó az alapítvány székhelyeként saját turai házát jelölte meg, amelyet alkotóházként, művészeti és tudományos tevékenységek, képzések, találkozók helyszíneként lehet hasznosítani.

Feldobott kő – Sára Sándor, 1968 (fotó: Lugossy István)

Az alapítvány feladatai közé tartozik a nemzeti filmkultúra ápolása és terjesztése is, a Magyar Művészeti Akadémiával (MMA) és más szakmai szervezetekkel való együttműködés. Sára Sándor az alapítvány működéséhez az MMA rendes tagjaként számít a testület, valamint a helyi önkormányzatok, cégek támogatására is – tette hozzá Kovács Géza. Az alapítvány társalapítója Tura város önkormányzata, kuratóriumának tagjai Tura közéleti jelességei, valamint Pintér Judit filmkritikus, a Duna Televízió volt filmszerkesztője. A kuratórium elnöke a szintén turai születésű Kovács Géza, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek igazgatója, Tura díszpolgára, az Európai Előadóművészeti Liga elnöke.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem