Libri, Líra bolthálózat; Örkény Könyvesbolt, Kölcsey Könyvesbolt (Veszprém), Anima könyvesboltok, Írók Boltja, Fókusz, Líra Könyváruház, Flaccus Könyvesbolt); a Média Markt, Tesco, Auchan

1918. október 8-14. Vihar előtti csend

Barkóczi Janka – Torma Galina

Az Est filmriportjai 1918 októberében ritkulni kezdenek, már nem minden héten kerül új kiadás a moziba, és mintha a riportok témája sem akarná már visszaadni azt a feszültséget, ami pedig az akkori mindennapokat jellemezte.

Mindenki tudja, hogy a háború lassan a végéhez közeledik, de senki sem tudja, hogy pontosan mi következik ezután.

A hónap elején Burián István, az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere békeajánlattal keresi meg Woodrow Wilson amerikai elnököt, aki azonban világossá teszi, hogy többé nem a Monarchiával, hanem annak utódállamaival kíván tárgyalni. Tisza István október 17-én a Parlamentben nyíltan is kimondja, amit ekkor már sokan sejtetnek: „a háború megnyerésére többé reményünk nem lehet”. Ebben a hangulatban készülnek a forradalmat megelőző utolsó híradóriportok, melyeket két hét múlva zajos események mozgóképes beszámolói követnek már.

Ivánfi Jenő, a Nemzeti Színház örökös tagja

Ivánfi Jenő 1863-ban született, játszott Szegeden, Sopronban, Kolozsváron, de széles külföldi tapasztalattal is rendelkezett. Rajongott Shakespeare-ért, a francia, az angol és a német színjátszást is tanulmányozta, több színdarabot írt és fordított magyarra. Már egész fiatalon Paulay Ede, a Nemzeti Színház nagyhatalmú igazgatója vette pártfogásába. Első itteni fellépésére még kölcsönpénzből vonatozott, 1893-ban azonban már 2400 pengő fizetéssel szerződtették. Nagy sikerű társulati tag vált belőle, amit 1918-ban örökös tagsággal jutalmazott a szakma. Elsősorban intrikus és karakterszerepekben alakított kiemelkedőt, és Krúdy szerint a legszerencsésebb kártyás volt ez idő tájt Pesten. Október 5-én A velencei kalmár Shylockjaként lépett színpadra, az utolsó jelenete végén nem kevesebbszer, mint tizenhétszer tapsolták vissza. Az ünnepség délután 6-kor kezdődött, a nézőtér tele volt ismert közéleti szereplőkkel, Ivánfi öltözőjét elárasztották a virágok és ajándékok. A színháztól egy szépen kidolgozott aranygyűrűt kapott, melybe az itt eltöltött éveire emlékezve a 25-ös számot vésették. „Boldog ember volt, mert szenvedélyes ember volt, szerette a luxusos életet, a mindennapi kenyérért való küzdelmet, meg a győzelmet.” – írta róla a Színházi Élet 1922-ben, a halálakor írt megemlékezésben.

Székesfehérvár püspöke, a 60 éves Prohászka Ottokár

A filmhíradókban gyakran jelennek meg jubileumok, kerek évfordulók. A fontos közéleti személyek karrierjének állomásai, az ország szempontjából sorsdöntő események ilyenkor ismételten felidézésre kerültek, amivel megerősítették a nézők emlékezetét. Az egyik ilyen hír Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök október 10-én betöltött hatvanadik születésnapja, melyen a híradó kamerája vélhetően nem volt jelen, hiszen szemlátomást egy korábbi, semmitmondó felvétellel szólnak a jubileumról. Pedig a püspök aznap felavatott egy róla elnevezett árvaházat Csobánka mellett, melyet országos gyűjtésből és a Hadsegélyező Bizottság adományából létesítettek. Az intézmény elsősorban 4-18 éves hadiárva leányoknak nyújtott menedéket, akikből akkor bizonyára nagyon sok lehetett. Prohászka fél évvel később, a Tanácsköztársaság idején egyik fő szervezője volt a székesfehérvári ellenforradalmi erőknek s a proletárdiktatúra bukása után az egyik legbefolyásosabb közéleti személyiség lett. 1927-es temetésén szintén ott volt a kamera. Érdekesség, hogy a 60. születésnap alkalmából készült anyag végén egy pillanatra megfigyelhetünk egy kedves spontán gesztust, amint vélhetően a híradó szerkesztője megmutatja a kamerát az arra addig nem reagáló püspöknek, a háttérben pedig egy szemüveges hölgy ezen a helyzeten nevet.

Kutyakiállítás az Iparcsarnokban

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületnek kiállítása 1918. október 15-én, vasárnap reggel 8-kor nyílt meg a városligeti Iparcsarnokban. A szervezet jogelődje 1898-ban alakult és a következő évben már meg is szervezte az első országos kutyakiállítást. Az egyesület 1916. július 4-től működött ezen a néven, titkára és a filmen látható verseny szervezője Ilosvay Lajos Károly budapesti tanító, az egyik első szakember, aki kutyatenyésztésről és tartásról írt Magyarországon. A rendezvény látogatói 140 kutyát csodálhattak meg különböző fajtákból. A legnépszerűbbek hagyományosan a vadászkutyák voltak, különösen a foxterrierek, melyből negyvennél is többet hoztak el a büszke tulajdonosok. „A laikus közönséget főképpen az úgynevezett luxusebek csoportja érdekelte. Különösen sok bámulója akadt a finom selyempárnában heverésző, elkényeztetett ölebeknek, de bőven akadt csodálója a komor bernáthegyieknek, az izmos dán doggoknak és a groteszk bulldogoknak is.” – jegyzi meg a Budapesti Hírlap tudósítója. Rajtuk kívül természetesen a hagyományos magyar fajták is jelen voltak, a komondorok, kuvaszok és pulik, sok közülük budapesti állatkert saját tenyésztése. 30 tagú zsűri bírálta a versenyzőket, a legjobbakra kék minősítő cédulát aggattak, amik alapján a szakmán kívüli közönség is tájékozódhatott. A mozgókép nem örökítette meg a mára már betiltott műkotorékversenyt, melynek során foxterrierek és tacskók küzdöttek meg egy rókával egy faládákból összeállított mesterséges alagútban, aminek szájánál a győztes kutya megjelent a zsákmánnyal, viszont egy majdnem tíz évvel későbbi filmhíradón láthatunk hasonlót.

Egy gyártelep pusztulása

1918. szeptember 10-ére virradó éjjel hatalmas tűz ütött ki az albertfalvai repülőgépgyár egyik hangárjában. A központi tűzőrség három budapesti kerület tűzoltóival együtt próbálta megfékezni a szeles időben gyorsan terjedő lángokat, de még másnap is folyt az oltás. Végül sikerült megmenteni a gyártelep nagyobb részét, de 27 darab már elkészült szárazföldi és vízi repülőgép elpusztult a tűzben. Az ok, amiért az Est híradó szűkszavúan csak ennyit írt a riport elejére: „Egy gyártelep pusztulása”, nyilván az lehetett, hogy a favázas hadirepülőgépeket előállító albertfalvai Magyar Repülőgépgyár Rt. hadiüzem volt. S mint ilyen, bizonyára különleges biztonsági előírások vonatkoztak rá, így hadititoknak számított minden az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb repülőgépgyárára vonatkozó információ. Nyilván demoralizáló is lett volna, ha ez a hír a háború végóráiban publikussá válik. A sajtó is csak nagyon szűkszavúan emlékezett meg az esetről és a kár jelentőségéről, amely leginkább csak a filmfelvételek láttán érzékelhető.

A filmriport, a téma és a helyszín beazonosítása nem volt könnyű feladat. Az izgalmas nyomozásra most, a 100 éves jubileum kapcsán került sor. A vörösre virazsírozott felvételen nemigen találni nyomravezető részletet, ami látszik, az is inkább hordó és néhány furcsa, kerekes-vázas eszköz roncsa egymás mellett. Annyi bizonyos, hogy a felvétel nappal készült, és az oltás még folyik. A tűzeset a híradó, újságban is megjelent beharangozója előtti héten történhetett, így a korabeli napilapokból kigyűjtött egyhétnyi tűzkatasztrófák közül kell kiválasztani azt. A legtöbb tűz éjszaka történt, melyeket azonnal el is oltottak, s többnyire nagy kár sem keletkezett. A fővárostól távolabbi, gyors lefolyású balesetek sem jöhetnek szóba, hisz az Est híradó stábja még nem volt akkoriban annyira mobilis. A környezet miatt kizárható helyszínek egyike egy pályaudvari tehervonat égése. A lehetőségek szűkítésének eredményeként két főváros környéki tűzeset maradt csupán. Az egyik egy újpesti kenőcs- és kátránygyár a Viola utcában, ahol kátránytartályok gyulladtak ki. Itt a környezet nem tűnik azonosnak, hiszen Újpesten akkor már hatalmas házak álltak, s a kerületnek nem volt olyan része, ahol a filmen látható hegyek és terek voltak. A másik tűzesetről beszámoló újságcikk szűkszavúan ugyan, de pontosan megnevezi a helyszínt és a gyárat. Ott, bár éjszaka gyulladt ki a gyár egyik hangárja, az oltás másnap is folytatódott, tehát nappali filmfelvételre is sor kerülhetett. A sejtést végül a repülőgépgyárról szóló tanulmányok, korabeli fényképek és az azokon látható jellegzetes kémény és épület igazolta. Mind ezek ismeretében válik világossá, miért volt szükség a helyszín elhallgatására. De arra is, hogy az eseményről mégis megjelenő újságcikkre meg azért volt szükség, mert a magasra felcsapó lángoknak szemtanúi is voltak az éjszakában.

Az 1912. november 6-án alapított albertfalvai Magyar Repülőgépgyár Rt. a háború végére nemcsak az ország, hanem a Monarchia legnagyobb favázas hadirepülőgépgyárává nőtte ki magát. A gyár nevét a világháború során főleg német fordításban (Ungarische Flugzeug A.G. = UFAG) használták. A hivatalos adatok szerint a háború során összesen 928 db szárazföldi felderítőgépet és 185 db haditengerészeti repülőgépet készítettek az albertfalvai gyárban. A folyamatosan fejlődő üzemben 1918-ra már 1700 főre nőtt a foglalkoztatottak száma. 1918. november 8-án a Légügyi Kormánybiztosság a „beállott békés idők”-re hivatkozva elrendelte a 75%-os létszámcsökkentést, valamint a termelés fokozatos, de lehetőleg mihamarabbi, ugyanilyen mértékű redukálását. A gyár végül 1926-ban zárta be végleg kapuit, s fejeződött be a repülőgépgyártás Albertfalván.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem