Nyúlfarknyi, komikus televíziós megjelenésében és nagyszabású mozifilmjeiben egyaránt benne volt a gyenge és törékeny, a huszadik század által megtépázott ember hétköznapi tragikuma. A szemében szelíd szomorúság volt, egész figurája pedig bölcs és szerethető.

„Mi színészek sárból és aranyból vagyunk, s a sarat sem lehet kidobni” – olvasható kedvelt helyén, a Lukács fürdőben elhelyezett emléktábláján. Mert sajnos ma már emléktábla őrzi emlékét: hosszú betegség után, 2011-ben hunyt el – és ma lenne 80 esztendős Garas Dezső.

A huszadik század második felének egyik legjellegzetesebb karakterszínésze volt.

Szabadíts meg a gonosztól, 1978 (NFI/B. Müller Magda)

Zsidó származású józsefvárosi fiú volt, a régi barátja, Fejes Endre által felejthetetlenül megörökített, „ezerszer áldott” nyolcadik kerület grundjainak emléke örökre benne maradt kisemberi gesztusaiban. Vasesztergályos-tanoncból lett a Színművészeti Főiskola hallgatója, majd elismert, sokoldalú színpadi színészként, a magyar mozifilmben és a televízióban is számtalan emlékezetes szerepet formált meg. A Nemzet Színészeként és szinte az összes, színésznek adható díj birtokosaként a magyar színművészet klasszikusává vált.

Már első mozifilmjében, a Makk Károly által rendezett 1954-es Liliomfiban nagy népszerűségre tett szert, olyan kortársak oldalán, mint Darvas Iván, Ruttkai Éva és Soós Imre. Ekkor mindössze húszéves volt, de picinyke jelenetében, az általa megformált karikatúra- emberkében már benne van a későbbi nagy színész ígérete.

Régi idők focija, 1973 (NFI/B. Müller Magda)

Fábry Zoltán Két félidő a pokolban című, a holokauszt idején játszódó filmjében (1961) az életéért focizik az esetlen, kétballábas Steiner szerepében. A saját képességeit meghaladóan, a túlélésért minden áron küzdő, de végül a német ezredes által mégis agyonlőtt, egy irracionális és gyűlölettel teli világban idegennek bélyegzett férfi megformálása után tizenkét évvel, 1973-ban, Sándor Pál filmklasszikusában ismét a foci a film központi motívuma, a labdarúgás az emberi élet metaforája. Ez a film a Régi idők focija, amely egyszerre tiszteleg a mozi – mégpedig a legeredetibb burleszk – és a futball hőskora előtt. Minarik Ede, a mosodás, azaz Garas Dezső, a tragikomikus, klasszikus bohócok zsenije mondja ebben a filmben a magyar filmtörténet egyik emblematikus mondását: „Kell egy csapat”. Sándor Pál 1981-es Ripacsok című művében valóban bohócként tér vissza, Kern András oldalán. „Egyedül nem megy” – éneklik Presser Gábor és Sztevanovity Dusán szerzeményét.

Ripacsok, 1980 (MTI Fotó: Friedmann Endre)

Sorolhatnánk még számos pompás alakítását, egészen a szintén Sándor Pál rendezte, 2006-os Noé bárkájáig, ahol az agg baráttal, Kállai Ferenccel közösen búcsúznak a közönségtől, a hatodik kerületi bérház lakóinak nyomorúságos-szép, egymásra utalt és egymás mellett elbeszélő figuráinak álomszerű jeleneteiben.

A legényanya, 1989 (NFI/Hegyi Gábor)

Egyetlen filmjét mégis hadd emeljem ki, talán önkényesen, mert gyerekkorom kedvence volt – és sok kortársam szerette meg hasonlóan ezt a filmet, amely talán nem túlzás, hogy egy nemzedék kultmozija lett. Ez az 1989-ben bemutatott, Legényanya című vígjáték, amelyben Garas Dezső nemcsak szerepel – kiváló színésztársakkal, így a fiát, a címszereplőt alakító Eperjes Károllyal, a feleségét alakító Pogány Judittal, valamint – többek között – Kállai Ferenccel, Kibédi Ervinnel, Horváth Józseffel együtt –, hanem ő ennek a parádés korfestő burleszknek a rendezője is.

A falu, ahol mindenkit Bélának hívnak, s az egyetlen Józsi névre hallgató fiút – Eperjes Károly remek szerepe – agyongyötrik, lenézik, kiutálják. A megbélyegzett fiúból legényanya, vallási és politikai csoda és skandalum lesz. Sorsáról egyszerre tanakodik a tanácselnök (Kállai Ferenc) és a plébános (Horváth József), „politikus és egyházpolitikus”, míg érdekében a „királyhoz” megy fel az aggódó anya.

A Bélák abszurd világában a kocsmát emberi erővel arrébb lehet tolni, a tó kimerhető, hogy békát nyerjenek belőle, az ablak nélküli házba zsákokban vihető be a fény – illetve mindez nyilvánvalóan nem működik, de a lakók ebben hisznek és ezt tartják racionálisnak. A traktorból hiányzik a motor, a megyeházán őrült mód klimpírozik a hangjegyeket sem ismerő potentát a zongoráján.

Schwajda György A rátóti legényanya című könyvéből fergeteges burleszkfilmet forgatott Garas Dezső. A falusi ember indokolatlan és ezért elszomorító kisebbségi érzéseinek „rátótiádája” ez a film, s egyetemesebb is annál: a kelet-európai frusztrációk, a feudális kor örökre itt ragadt, ostoba hiedelmei, a mindent korrumpáló, elrontó uram-bátyám szemlélet és az államszocializmus utópisztikus szabályai, tehát az egész Rákosi- és Kádár-kori Magyarország tablója is.

Nagy veszteség, hogy már évek óta nélkülöznünk kell alkotóját, a kedves és szerény színészóriást, Garas Dezsőt. Egyik legkedvesebb színészpartnerével, Törőcsik Marival – és a kiváló orgonistával, Varnus Xavérral – még közös koncertre készült, amikor elragadta a halál.