Trükkmester, labortechnikus és akvarellista, akinek római otthona „Triznya-kocsma” néven lett az olaszországi magyar szellemi élet legendás helyszíne.

...

Mattia Triznya, „Mattia ungherese”
festőművész, díszletfestő, trükkoperatőr, labortechnikus
1922. május 29., Budapest, Magyarország
1991. október 18., Róma, Olaszország

Triznya Mátyás Budapesten született és a fővárosi piarista gimnáziumban érettségizett. Édesapja, a híres Váci utcai Triznya cipőbolt tulajdonosa, akinek cipői a pesti úri társaság kedvencei voltak, és akitől az angol királyi család is vásárolt, üzleti pályára szánta a fiát. A művészetek iránt fogékony fiatalember titokban mégis a Képzőművészeti Főiskolára felvételizett, ahol 1941 és 1943 között Varga Nándor Lajos és Szőnyi István tanítványa lett. Szőnyi Istvánnal, akit szakmailag és emberileg is mélyen tisztelt, nemsokára közelebbi rokonságba került, amikor 1944. március 19-én, éppen a német csapatok bevonulásának napján, feleségül vette annak lányát, Zsuzsát. Az ifjú házasok a bombázások elől a zebegényi családi birtokra menekültek, ahol Triznya egy ideig a mester közvetlen közelében fejleszthette képeségeit. Nem csak a művészi alkotómunka, de a humán tudományok iránt is érdeklődött, és klasszikus műveltségét 1943 és 1948 között a pesti bölcsészkar hallgatójaként alapozta meg. A kommunista hatalomátvétel árnyékában azonban egyre romlottak az életvidám értelmiségi pár kilátásai, Szőnyi Istvánt megfosztották a hivatalos kinevezéseitől, Triznya József úri cipőboltját pedig elkobozták. Triznya Mátyás és Szőnyi Zsuzsa végül úgy döntöttek, hogy elhagyják az országot, így a szeretett szülőktől, Budapesttől és a festői Zebegénytől is fájdalmas búcsút kellett venniük. Nyugat felé indultak, de első kísérletük kudarcba fulladt, és az ÁVH börtönében kötöttek ki. Csak második próbálkozásra, hamis papírokkal a zsebükben jutottak át a zöldhatáron 1949. február 23-án.

Triznya Mátyás és Szőnyi Zsuzsa Olaszországba érkezésük után, 1949 karácsonyán (forrás: Szőnyi István Emlékmúzeum)

A házaspár első állomása a stájerországi Graz lett, ahol megpróbálták felmérni a lehetőségeiket és megszerezni a boldoguláshoz szükséges hivatalos iratokat. Ekkor tűnt fel az életükben Korda Vince, a híres filmproducer, Korda Sándor öccse, aki hosszú éveken át patrónusként és őrangyalként segítette őket. Korda Vince maga is kiváló képzőművész volt – Szőnyi István osztálytársa és Réti István tanítványa a Képzőművészeti Főiskolán –, de ebben az időben már elsősorban Oscar-díjas díszlettervezőként és a London Films művészeti igazgatójaként ismerték. Szavára mindenhol adtak, ajánlólevele fontos ajtókat nyitott meg. „Vince bácsi” – ahogy Szőnyi Zsuzsa emlegeti a szüleinek küldött levelekben –, rögtön a filmipar felé terelte Triznyáékat, mert úgy gondolta, hogy ez jó kapaszkodó lehet az idegen környezetben. Az volt az elképzelése, hogy pártfogoltjai Ausztriából Olaszországba utaznak, ott megszerzik a brit vízumot, végül pedig Londonban csatlakoznak a sok magyar emigránsnak munkát biztosító Korda-csapathoz. A terv azonban csak félig valósult meg, mert Szőnyi Zsuzsát és Triznya Mátyást egy pillanat alatt elvarázsolta az olasz kultúra. Valódi otthonra leltek Rómában, ahonnan aztán eszük ágában sem volt továbbmenni.

Triznya Thaliwoodban

A filmszakmával való ismerkedést Triznya Mátyás már Grazban elkezdte. Ide a legjobb pillanatban érkezett, mert a városban éppen az osztrák filmgyártás egyik új központja alakult. Az Alpenfilm Austria Gesellschaft 1946-ban új stúdiókomplexumot hozott létre a Graz közelében található Thalerhof repülőtér területén. 1947 és 1954 között 17 filmet forgattak a népnylevben „Thaliwoodként” elhíresült filmgyárban, amelyben egy hatalmas használaton kívüli hangár működött műteremként. A Korda Vince ajánlásával érkező Triznya, mindenféle filmes tapasztalat nélkül, asszisztensként és díszletfestőként kezdett dolgozni az ekkor induló thaliwoodi produkcióban. A forgatás élményéről és a filmiparral való ismerkedésükről érzékletes leírást adnak Szőnyi Zsuzsa szüleinek küldött levelei, aki férje feladatairól, kreatív ötleteiről és csalódásáról is beszámol, amelyet akkor érez, amikor az osztrák stábtagok fellázadnak a zöldfülű idegen kiugróan magas fizetése miatt. A film, amely tulajdonképpen az első találkozást jelentette a szakmával, a Prämien auf den Tod (r: Curd Jürgens, 1949) című dráma volt, amely egy csaló biztosítási ügynökről és egy gazdag asszonyról szólt. „Siegfried Breuer állítólag ismert osztrák színész, rettenetes pléhpofával játszik, semmi nem hozza ki a sodrából, de délután egyik stampedli pálinkát issza a másik után. Jürgens meg folyton tejet iszik. Az egyik legfontosabb ember a fotografische Oberleiter. Günther Andersnek hívják, egy német, de nagyon érti a dolgát. Mindent beállít, a fény- és árnyékhatásokat elrendezi, majdnem mindent bekennek vízüveggel, hogy fényes legyen. […] Megvilágították kívülről az ablakot, az ablakkeret árnyéka rávetődött a falra, és a külső megvilágítás miatt bent a szobában minden fény vibrált, különben félhomály volt, az ablak előtt látni, amint a fényben zuhog az eső, az eső árnyéka a falon látszik. A szoba közepén áll az ügynök. Matyi szerint is nagyon szép felvétel lesz.” – írta a forgatás technikai megoldásaira őszinte lelkesedéssel rácsodálkozó Szőnyi Zsuzsa az egyik levelében.1 A grazi kaland azonban nem tartott soká, mert hamarosan megérkezett az olasz vízum, és 1949. július 19-én a házaspár továbbmehetett utazásuk következő és egyben végső állomása felé, Olaszországba.

Csoda Milánóban

Rómában Peter Moore, a London Films olaszországi képviselője és Korda Vince bizalmasa várta őket, aki igyekezett megfelelő állást találni számukra. Bár a híres és nagyüzemben működő Cinecittà stúdióban mindig szükség volt jó munkaerőre, a bejutás mégsem ment egyszerűen. Hónapokig őrlődtek bizonytalanságban és ez idő alatt azok az összegek, amiket Korda küldött támogatásként, életmentőnek bizonyultak. Triznyát végül felvették a Cinecittà díszletfestői közé, ő pedig nagy lendülettel vetette bele magát a munkába. Következő megbízását egyenesen a neorealizmus mesterétől, Vittorio De Sicától kapta, akinek Csoda Milánóban (Miracolo a Milano, 1951) című műve a filmtörténet egyik klasszikusa lett. A Milánó nyomornegyedében játszódó történet főszereplője egy árva kisfiú, Totó, akinek életöröme a legkilátástalanabb helyzetekben élők napjait is bearanyozza. A film játékos hangulatát a fantáziavilág és a filmes trükkök teremtik meg, amelyek közül a leghíresebb a zárójelenet, ahol a városlakók seprűnyélre kapva repülnek el a milánói dóm felett.

Triznya a produkcióban a trükkmester, Ned Mann asszisztense lett, akinek tudása és elhivatottsága nagy hatást gyakorolt rá. Az amerikai születésű Ned Mann (1893–1967) ebben az időben a vizuális effektek egyik leghíresebb szakembere volt, aki már a némafilmkorszakban is trükkoperatőrként dolgozott, az 1930-as években pedig a Korda-kör és a denhami stúdió egyik fontos alakja lett. Szorosan együtt dolgozott a látványtervező Korda Vincével, számos munkája közül csak néhány A vörös Pimpernel (The Scarlet Pimpernel, 1934), a Rembrandt (1936) és a Tüzek Anglia felett (Fire Over England, 1937). A Csoda Milánóban azonban Ned Mann utolsó filmje volt, Triznya Mátyás pedig többek között azt a feladatot kapta, hogy skiccek és látványtervek segítségével minél érzékletesebben közvetítse az amerikai szakember elképzeléseit az olasz stáb felé.2


Csoda Milánóban – Trailer

Mehetsz Cataluccihoz!

Triznya Mátyást barátságos természete és nagy munkabírása hamar népszerűvé tette. Folyamatosan képezte magát és hamarosan a római filmes élet kedvelt alakja lett, „De Sicától Felliniig mindenki csak »Mattia ungherese«: »Magyar Mátyás«-nak hívta”3. A Csoda Milánóban forgatásán beleszeretett a trükkszakmába, így kézenfekvő volt, hogy labortechnikusként és trükkoperatőrként folytassa a pályát. Az egyik legprofibb olasz labor a korszakban Ettore Catalucci (1893–1977) S.P.E.S.4 nevű cége volt.

A vállalatot még a második világháború előtt, az 1920-as években alapították, de az 1950-es években ért a csúcsra. Ekkor több mint 200 alkalmazott dolgozott itt és a legjobban felszerelt műhelynek számított. Ettore Catalucci, aki a Lumière fivérek lyoni központjában tanulta a fotótechnikát, nagy tekintélynek örvendett, Fellini és Pasolini „maestro”-nak szólította, és a forgatások végén elterjedt a szólás: „Mehetsz Cataluccihoz!” ("Si va da Catalucci!").5

Triznya Mátyás 1952. január 1-én lépett be a céghez, és Szőnyi Zsuzsa leveleiből kiderül, hogy az idős Catalucci hamar a szívébe zárta őt. A trükkrészlegnél helyezkedett el, ahol számos film főcímét és speciális effektjeit készítették. Bár a neve, ahogy kollégái neve sem, általában nem szerepelt a filmeken, sok produkción hagyta a keze nyomát. Színes mozgó emblémát készített többek között a Republic Pictures számra és az északi fényt imitálta Luciano Emmer Északi Sarkról szóló dokumentumfilmjéhez. Fokozatosan lépkedett felfelé a labor ranglétráján és hamarosan már az egész részleget ő vezette.

„Kívülről a Catalucci már messziről látszik, nagy neonkiírás van a homlokzatán és egy nagy modern épület, az előcsarnok is irtó nagystílű, hogy a producerek meghatódjanak. Matyi nemsokára megjelent és először elvitt az ő birodalmába, ahova idegeneknek szigorúan tilos a bemenet, nehogy ellopjanak valami trükköt. Fantasztikus egy hely, Matyinak hatalmas terme van, a falakon összevissza rengeteg kép, az egyes filmek címeinek alapjai, mindenféle furcsa árnyképek és érthetetlen ábrák, meg tájképek, felhők, stb. A terem egyik végében van egy felvevőgép, ezt használja legtöbbször, ez a kedvence, pedig a másik sokkal nagyobb és impozánsabb, de azt mondják, az nem jó. ez egy olyan gép, hogy én még nézni sem nagyon mertem, rettentő komplikált és mindent önműködően csinál. Egy másik szobában van a harmadik gép, amelyik függőleges felvételeket csinál, megmutatták nekem is, hogyan működik. A felveenedő tárgytól el tud távolodni, illetve közeledni hozzá, így a nézőnek az az impressziója, hogy a tárgy közelít, és az a különleges az egészben, hogy fel lehet venni folyékony festékkel bevont dolgokat is, mert a tárgyat nem függőlegesen, hanem vízszintesen kell a lencse alá tenni. […] Ezek után megnéztük az előhívó termeket, ezek is a földszinten vannak. Tizennégy hatalmas gép van, és a negatívok négy méter magasságból le-föl csavarodnak több kilométer utat téve meg a fürdőben, aminek a hőmérsékletét a gépekben állandóan mérik. Fehér ruhás lányok állnak karba tett kézzel, semmi más dolguk nincs, mint ellenőrizni a gépeket. Aztán ahol a kópiákat csinálják, majdnem tök sötét van, csak újonnan felfedezett sötétvörös lámpák égnek, ezelőtt még ezek sem voltak. […] Nyolc vetítőterem van, olyanok, mint a kis mozik, hatalmas fotelokkal és süppedős szőnyegekkel. Matyi egész sleppje rögtön megjelent, vagy tízen, akiket én már legnagyobbrészt ismerek. Rém büszke voltam, hogy a férjem ilyen fontos személyiség, mindneki igyekezett versenyt kedveskedni a capo feleségének.” (Szőnyi Zsuzsa levele szüleinek a S.P.E.S.-nél tett látogatásáról, 1954. április 20.)6

Triznya 1953-tól 1978-ig dolgozott laboránsként és trükktechnikusként, a S.P.E.S. után más cégeknél is. Folyamatosan lépést tartott technológia fejlődésével és egyre több megrendelést vállalt a televízió számára. Nagy szerepe volt abban, hogy létrejött a trükkkoperatőrök és laboránsok első olasz szakmai szervezete, aminek a főtitkárává választották.7

Triznya Mátyás 1953-ban (forrás: Szőnyi István Emlékmúzeum)

Az aventinusi tündér és Itália festője

Eközben festőként is egyre komolyabb sikereket ért el. Sorra nyíltak a kiállításai Európa nagyvárosaiban, így egy idő után feladta filmes pályáját és csak a képzőművészetnek élt. Az olasz tájakról és városokról készült légies akvarelljei klasszikus szépséget sugároztak, „meglátta és számunkra is nyilvánvalóvá tette, hogy a hajdani nagy birodalom máig megmaradt tárgyi emlékei hogyan válnak újra a természettel egylényegűvé”.8 1973-ban felvették a római Accademia Tiberina tagjai közé, 1977-ben pedig elnyerte a Dante Alighieri Képzőművészeti Díj aranyérmét. Első Magyarországi egyéni kiállítását 1984-ben rendezték az Olasz Intézetben, de Szőnyi Zsuzsa nem kapta meg a vízumot, így egyikük sem volt jelen a megnyitón. Csak három évvel később, 1987-ben térhetett haza először, amikor Szőnyi István emlékmúzeummá alakított zebegényi házában nyílt újabb kiállítása.

Az évek során Szőnyi Zsuzsa is megtalálta a saját útját: lapszerkesztőként, műfordítóként, a Vatikáni Rádió és a Szabad Európa tudósítójaként és az Olasz Rádió magyar adásainak szerkesztőjeként is dolgozott. Férjével közös otthonuk az 1960-as évektől a római magyar kultúra legendás helyszínévé vált.

A „Triznya-kocsmának” becézett szalon az emigráns értelmiségiek és az átutazó magyarok fontos találkozóhelye lett,

ahová hétről hétre a legjelesebb írók, képző- és előadóművészek, valamint filmesek látogattak el, többek között Márai Sándor, Pilinszky János, Weöres Sándor, Illyés Gyula, Esterházy Péter, Petrovics Emil, Szőts István, Jancsó Miklós, Huszárik Zoltán, Gaál István, Sára Sándor, Mészáros Márta és Gyöngyössy Imre.9

Triznya Mátyást 1991. október 18-án, Szent Lukács, a festők védőszentjének napján érte a halál Rómában, de hamvait a zebegényi családi sírban temették el. A zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumban 2013-ban nyílt meg Triznya Mátyás Szőnyi Zsuzsa emlékszobája, ahol személyes tárgyak és képek mellett a Csoda Milánóban forgatásán készült fotók és rajzok is láthatók.


Az aventinusi tündér – Portréfilm Szőnyi Zsuzsáról (r: Muszatics Péter, 2007)

IMDb

Jegyzetek

[1] Köpöczi Rózsa – Klemmné Németh Zsuzsa (szerk.): Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szülőkhöz, 1949-1956. Szentendre: PMMI–Ferenczy Múzeum, 2011. 94.
[2] A skiccek közül néhány és a forgatáshoz kapcsolódó fotók megtalálhatók a Szőnyi István Emlékmúzeum gyűjteményében.
[3] Szőnyi Zsuzsa: Triznya Mátyás. In: Triznya Mátyás. Szentendre: Szentendrei Képtár, 2005. 3.
[4] S.P.E.S., azaz Sviluppo Pellicole E Stampa (Film Előhívás és Nyomtatás).
[5] Ettore Catalucci életéről és a filmlabor működéséről bővebben: Costanza Previtali: L' anarchico della pellicola. Ettore Catalucci e la ricerca della perfetta luce. Teseo Editore, 2021.
[6] Köpöczi Rózsa – Klemmné Németh Zsuzsa (szerk.): Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szülőkhöz, 1949-1956. Szentendre: PMMI–Ferenczy Múzeum, 2011. 372–373.
[7] Köpöczi Rózsa – Klemmné Németh Zsuzsa (szerk.): Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szülőkhöz, 1949-1956. Szentendre: PMMI–Ferenczy Múzeum, 2011. 463.
[8] Köpöczi Rózsa: Egy akvarellista Rómából. In: Triznya Mátyás. Szentendre: Szentendrei Képtár, 2005. 7.
[9] A magyar-olasz filmes kapcsolatokról bővebben: Pintér Judit: A világ népei között az olaszok vannak érzelmileg a legközelebb hozzánk. Adalékok az olasz és a magyar filmművészet közötti kölcsönhatások történetéhez. Olasz-magyar filmnapok az Örökmozgóban. Online: MaNDA, 2013. április 24. (Letöltve: 2022. május 26.) és Alessandro Rosselli: Amikor a Cinecittá magyarul beszélt - Magyarok az olasz filmművészetben (1925-1945). Szeged: Szegedi Tudományegyetem BTK Olasz Tanszék, 2005. A Triznya-kocsmáról: Szőnyi Zsuzsa: A Triznya-kocsma. Magyar sziget Rómában. Budapest: Kortárs Kiadó, 2006.

Felhasznált irodalom

Filmzauber am Stadtrand von Graz. Wiener Kurier Bildbeilage, Nr. 6/1949 (V. Jahrgang), 8. Jänner 1949, S. 16 (unpaginiert). ANNO.
Gelencsér Gábor (szerk.): Magyar filmesek a világban – Hungarians in Film. Budapest: Magyar Filmunió, 1996. 716.
Triznya Mátyás. Szentendre: Szentendrei Képtár, 2005.
Köpöczi Rózsa – Klemmné Németh Zsuzsa (szerk.): Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szülőkhöz, 1949-1956. Szentendre: PMMI–Ferenczy Múzeum, 2011.
Szörényi Dorottya: Szőnyi-Triznya emlékterem nyílt az Olasz Intézetben. Online: MaNDA, 2016. június 5. (Letöltve: 2022. május 26.)

Kutatási asszisztens: Horváth Laura

Köszönjük a cikkhez nyújtott segítséget Costanza Previtali kutatónak, Ettore Catalucci unokájának és a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumnak.

Barkóczi Janka

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem