Dr. Szücs Ernő, a Vita-film vezérigazgatója (Színházi Élet 1923/51, 46.)

Eredetileg ügyvédként indult, de pályáját elhagyva a moziszakmában találta meg számítását. Cantor Ferenccel és a Projectograph Rt. támogatásával 1908-ban megalapította a budapesti Omnia filmszínházat. Ez a szép, szecessziós premiermozi a korábbi Intim Színház helyén működött a VIII. kerületben a József körút 31. (Kölcsey u. 8.) szám alatt.

Szücs a mozis indulást követően az Uher Filmgyár kereskedelmi igazgatója lett, ahol producerként többek között Jókai-adaptációk létrehozásában játszott szerepet. 1916-ban a Mozihétnek írt egy részletes, ismeretterjesztő igényű cikket a Mire megvénülünk (r: ifj. Uher Ödön, 1916) című film készítéséről, amelyben általában is szorgalmazta a minőségi magyar irodalmi művek megfilmesítését:

„A magyar kinematográfia kinőtte gyerekcipőit és hirtelen nagyra nőtt. A kezdet nehéz volt, mert a legnehezebben kezdték. A magyar irodalom remekműveire vetették tekintetüket azok, akik a magyar filmekhez sujet kerestek és így lett a magyar kinematográfia a legnagyobb apostola a magyar irodalomnak. Az első magyar irodalmi film, amely már a külföldön is nagy megbecsülésben részesült, a múlt szezonban készült Szegény gazdagok volt, mely a háború okozta korlátok miatt még csak szűkebb határok között, a központi hatalmak országaiban hirdette Jókai Mór örök dicsőségét és keltett különösebb érdeklődést a magyar irodalom iránt. Ez a nagy siker buzdította a lelkes úttörőket a második nagy Jókai-film elkészítésére és már az elmúlt kedden bemutatóra is került Jókai Mór egyik legnépszerűbb regénye, a Mire megvénülünk.

Ezen film kritikájától tartózkodom, egyrészt mert talán elfogult volnék, vagy annak tartanának azok, akik a magyar filmeket elvből a legszigorúbb kritikával illetik. De azért is, mert e soraimmal inkább azon célt kívánom szolgálni, hogy mindenkit, aki csak teheti, arra serkentsek, hogy a magyar irodalom tengeréből halássza ki az igazgyöngyöket.”¹

Vita-Film

Nem tudni, hogy pontosan milyen okból, de Szücs Ernő 1921-ben Bécsbe költözött, ahol a Vita-Film filmgyár vezérigazgatójává nevezték ki. A Vita-Filmet 1919-ben alapították az első nagy bécsi filmvállalat, a Wiener Kunstfilm korábbi vezetői, Anton és Luise Kolm. A cég komoly lendülettel indult, és nagyszabású produkcióival hamarosan a piacvezető Sascha-Film konkurenciája lett. Berlinben, Isztanbulban és New Yorkban is volt fiókvállalata, valamint képviselői működtek Londonban, Párizsban, Budapesten, Prágában, Bukarestben és Belgrádban. A magyar Pojectograph vállalattal való együttműködés Szücs bécsi éveiben is megmaradt, ők lettek a Vita-Film produkciók forgalmazói Magyarországon.

A Vita-Film egyik legnagyobb vállalkozása, a Korda Sándor rendezésében készült, bibliai témájú Sámson és Delila már a stúdió még építés alatt álló területén forgott 1922-ben. Ebben a némafilmben Delilát Korda felesége, María Corda (Farkas Antónia) játszotta, szerepelt benne Paul Lukas (Lukács Pál), operatőre Nicolas Farkas (Farkas Miklós), írója Korda mellett Ernest Vajda (Vajda Ernő), producere pedig egy bizonyos N. Szucs, aki feltehetően azonos Szücs Ernővel.²

A Rosenhügel-stúdió (forrás: Wikipédia)

A Vita-Film 1923-ban fejezte be a legendássá váló Rosenhügel-stúdió építését, amely hosszú időn át az osztrák filmgyártás egyik alapvető intézménye volt és egészen a 2010-es évekig megmaradt. A stúdió avató bankettjén a Színházi Élet tudósítója is részt vett és lelkesen számolt be a műterem elképesztő technikai felszereléséről, reflektorairól és vízalatti felvételek készítésére is alkalmas medencéjéről. A pazar avatóünnepély, amelynek hangulata az Ezeregyéjszaka világára emlékeztette az újságírót, egyúttal egy filmfelvétel díszletéül is szolgált, mert a mulatság közepette fogatták le a Hotel Potemkin (r: Max Neufeld, 1924) egyes jeleneteit. Mint a beszámolóból tudjuk, az ünneplő vendégek között a francia komikus, Max Linder és számos magyar filmes is megjelent. Közülük sokan állandó munkatársai vagy szerződött színészei voltak a Vita-Filmnek. Szücs Ernő vezérigazgató kulcsfontosságú pozíciót töltött be, mellette a külföldi forgalmazásért Szücs László felelt, itt dolgozott Fehér Frigyes főrendező, Marton Endre rendező, Bécsi József operatőr, Ferenczy Sándor díszlettervező, Pán József és Ékes Árpád festőművészek, a filmekben játszott Bánky Vilma, Beregi Oszkár és Szőreghy Gyula.

Az 1920-as évek első felében a cég azzal próbálta megőrizni versenyképességét, hogy neves külföldi alkotókat hívott meg egy-egy produkcióra. Így dolgozott velük a neves francia rendezők és színészek közül Germaine Dulac (Die sterbende Sonne, 1923), Jean Legrand (Das Haus im Walde, 1923), Séverin-Mars (Horoga, 1923) és a belga Jacques Feyder, akinek Das Bildnis (1924) című, magyar témájú filmjét Rosenhügel stúdióban és Nyíregyházán forgatták.

A szerelem bolondja

A szerelem bolondja (forrás: Cinémathèque française)

Bánky Vilma, a későbbi híres hollywoodi filmcsillag 1923-24 folyamán ebben és további három másik Vita filmben – Hotel Potemkin, Das verbotene Land, A szerelem bolondja (Max, der Zirkuskönig)³ – is szerepelt. Számára ez a bécsi periódus jelentette az első komolyabb megmérettetést a professzionális nemzetközi közegben. A Szücs által tető alá hozott filmek közül különösen fontos A szerelem bolondja, amelyben Bánky a híres francia komikus, Max Linder partnere lehetett. A film cirkuszi közegben játszódik, ahol a részeges Max beleszeret a cirkuszigazgató lányába, Kettybe, és bizonyítania kell, hogy érdemes arra, hogy viszonozzák az érzelmeit. A filmben Kettyt Bánky Vilma, a cirkuszigazgatót Szőreghy Gyula alakította, a díszlettervező Ferenczy Sándor, az egyik operatőr pedig Bécsi József volt. A szerep nagyban növelte Bánky ismertségét, egyben azonban a legendás Max Linder pályájának szomorú lezárását jelentette. Neki ez lett az utolsó egész estés alkotása, a forgatás alatt egy sikertelen, egy évvel később pedig sikeres öngyilkosságot követett el.

A Vita-Film 1924-ben, alig egy évvel a műterem megnyitása után, csődbe ment. Ekkor már világos volt, hogy a vállalat minden erőfeszítés és a leszerződtetett nemzetközi sztárok ellenére sem bírja a versenyt a beáramló amerikai filmek tömegével. A tehetséges Szücs Ernő a cég megszűnése után is a filmkereskedelem területén maradt, és Bécsben és Berlinben dolgozott tovább.