Budapesti polgári családban született Leitner Miklós néven. Apja, Leitner Henrik gyémántkereskedőként dolgozott, majd a budapesti közélet egy ismert figurájává vált mint mulatótulajdonos és főpincér. Miklós a háborús évek Budapestjén nőtt fel, már gyerekkorától foglalkoztatta a színjátszás, utánzás, karikírozás, így nem meglepő, hogy végül a színészi pályát választotta. 1924-ben végzett színészként, kisebb szerepeket játszott többek között a Vígszínházban, a Belvárosi Színházban és az Andrássy Úti Színházban is. Filmen is kipróbálhatta magát, például egy mellékszerepben a Meseautó című film portásaként tűnt fel. Mindeközben a budapesti művészvilág egyre jobban megismerte, mint színpadi írót, László Miklós ugyanis már 1924 óta csattanós, burleszk-jellegű jelenetekkel, bohózatokkal kápráztatta el a közönséget.

Hiába álltak Leitnerék az egyik leggazdagabb budapesti család hírében, az apa halála után gyorsan elszegényedtek, így Miklósnak az írás mellett más munkákat is el kellett vállalnia, hogy testvéreit és édesanyját eltarthassa. Ebben az időszakban dolgozott többek között nyakkendőügynökként és gépíróként is, színházi munkája egy rövid időre háttérbe szorult.

A legboldogabb ember

A kabarék és kisebb színházak színpadáról A legboldogabb ember című háromfelvonásos színművével tört be a Nemzeti Színházba. A nevettetés, a vígjátéki elemek és a könnyű szórakozás helyett ezúttal váratlan érzékenységgel ragadta meg a harmincas évek hétköznapi kilátástalanságát. Ahogy egy korabeli kritika fogalmaz, „A fiatal szerző a szívét viszi a játékba és tud játszani a szívével.”[1]

A legboldogabb ember Hajnalka úr hivatalnok, aki ötvenhárom év munkájával végre össze tudott kuporgatni annyi pénzt, hogy feleségül vegye a csúnyácska vénkisasszonyt, Scheffer Lenkét és vegyen maguknak egy lakást. Amikor már úgy néz ki, valóra válhat az álom, amiért egész életében dolgozott, a „rossz gazdasági viszonyokra” hivatkozva kirúgják munkahelyéről. Kis albérleti szobájába hazatérve elmesél mindent a jegyesének, majd mély álomba zuhan. Visszakapja állását, elveszi Lenkét és apa lesz. Minden, amire valaha vágyott, valóra válik ebben a keserédes álomban, amiben olyan mélyre merül, hogy már felesége sem tudja többé felébreszteni a jó hírrel: visszavennék az állásába.

Bár a szerző tragikomédiaként hivatkozik művére, a korabeli kritikák sokkal inkább egyszerű tragédiaként értik a szürke hivatalnok drámáját. „László Miklós egyszerű emberekkel, egyszerű történettel és egyszerű eszközökkel költőien színes, finom és mély mesét írt. Megérezte, hogy meddig szabad éleznie a helyzeteket és művészi önfegyelemmel mindig ezeken a határokon belül maradt. Soha nem »akarta« meghatni a közönséget. A közönség mégis meghatódott és könnyezve figyelte a szívbe-markolóan boldog álomképeket és a szívbemarkolóan szomorú valóságot.”[2] A kritikák kiemelik a főszerepben Rózsahegyi Kálmán álmodozó-búskomor és Vaszary Piroska elkeseredett-szerelmes játékát is, a színdarabot pedig a kritikusok dícsérő szavai mellett a Magyar Királyi Akadémia Irodalmi Díjával is jutalmazták.

Fészek Klub az Upper East Side-on

A háború közeledtével helyzetét egyre bizonytalanabbnak érző színész-író az emigráció mellett döntött. Sok kelet-európai filmeshez hasonlóan az Egyesült Államokat választotta úticélul, nem sokkal kivándorlása után, 1939 őszén pedig már meg is ismerkedett Florence Herrman színésznővel, későbbi feleségével.

László Miklós New Yorkban gyorsan a manhattani magyar közösség központi figurájává vált. A budapesti Fészek Klub mintájára az Upper East Side-i 78. utcában klubot alapított, aminek 1941-ben indult színházi tagozata Fészek Színház néven.[3] A színház igazgatója Békássy István színész volt, társrendezőiként Törzs Miklós és Horváth Lajos dolgoztak, a magyar szerzők, Bródy Sándor vagy Molnár Ferenc darabjai mellett pedig George Bernard Shaw és Brendon Thomas műveit is színpadra állították.

Hollywoodi klasszikussá vált a budapesti Illatszertár

Amellett, hogy a New York-i magyar közösség prominens alakja volt, az amerikai szórakoztatóipar meghódítására is számos kísérletet tett. Az Metro-Goldwyn-Mayer stúdiónál vállalt munkát, forgatókönyv-terveinek nagy része azonban sosem valósulhatott meg.

Illatszertárból Saroküzlet (forrás: Wikipédia)

Ugyanakkor néhány korábbi színműve igazi klasszikussá vált, Illatszertár című színdarabját Ernst Lubitsch már 1940-ben filmre vitte Saroküzlet (The Shop Around the Corner) címmel. Igaz, a feldolgozásban a parfümériát bőrkereskedésre cserélték és a történetszálak közül sokat elhagytak, Budapest megmaradt a történet helyszíneként. Margaret Sullavan és James Stewart az Andrássy út és a Balta utca sarkán versengenek egymással az üzletben, mint bolti eladók. A munkahelyi levelezés mellett mindkettőjük életét egy titkos levelezőpartner édesíti meg, és csak lassan jönnek rá, hogy igazából mindvégig egymásnak írtak.

Lubitsch nagyvonalúsága a hétköznapi emberi konfliktusokkal, az elegancia és a vulgaritás sajátos elegye sok szállal kötődik a pesti kabaré műfajához, a rendező rendkívüli ötletgazdagsággal fordítja le a verbális humort a film nyelvére. Már korábbi filjeiben is sokat merített a Monarchia világából, A mosolygó hadnagy (The Smiling Lieutenant, 1931) Bécsben, míg A víg özvegy (The Merry Widow, 1934) című operettfilm a képzelt Marshovia országában játszódik. A Saroküzlet drámája, hogy a háború évei alatt idézi fel a boldog békeidők Budapestjét, egy magyar író színművét egy német rendező viszi filmre egy olyan város fényesre csiszolt stúdióverziójában, amelyet a valóságban a háború egyre könyörtelenebbül dönt romba.

Az Illatszertár nem csak Lubitsch figyelmét ragadta meg. Pár évvel később, 1949-ben Buster Keaton és Robert Z. Leonard egy zeneboltba helyezték át a cselekményt A jó kis nyarak című filmben, Judy Garland és Van Johnson főszereplésével. Az örökzöld alapot kínáló történethez utoljára 1998-ban nyúltak, akkor a híres komikus, Nora Ephron A szerelem hálójában (You've Got Mail) címmel rendezett filmet László művéből. A két főszereplő, Meg Ryan és Tom Hanks versengésének terepe az illatszertár helyett ezúttal két könyvesbolt, a postaládák világát pedig az internet hálója váltja fel.

A darabot több alkalommal is színpadra állították, 1963-ban például a Broadwayn mutatták be musical formájában. A She Loves Me 1934 napsütéses Budapestjén játszódik, és ebben az esetben még az illatszertárat is megőrizték helyszínként. Kitartó népszerűsége ellenére az egyszerű történetet sokan illették kritikával, a magyar kritikus, Koltai Tamás például egyenesen „semmitmondó semminek”[4] nevezte. Ugyanakkor a színműből ez alkalommal színpadra állított darabra üdítő kommerszként hivatkozott, és talán ez az Illatszertár kulcsa. Egyszerű alap, amely van elég nyitott és sokszínű ahhoz, hogy egy ügyes rendező, vagy egy olyan zseni, mint Lubitsch, meglássa benne a lehetőséget. Szántó Judit is a pontos szakmaiságot, a dramatizálás iránti érzéket emeli ki László Miklós esetében: „Hibátlanul szerkeszt: a színpad általában nem marad üresen (ha mégis, annak is dramaturgiai súlya van), a bejövetelek és kimenetelek egyszerre logikusak és hatásosak, minden fellépés eleve némi induló feszültséget hordoz. Kerek, épkézláb a cselekmény, egyszerűek, színesek, hitelesek a figurák (vagy inkább szerepek), és miközben peregnek a szellemesen is közérthető dialógusok, az egésznek a műfaj korlátain belül bizonyos gondosan adagolt embersége, romantikája, filozófiát pótló bölcselkedése is van.”[5]

László Miklós művei közül az MGM stúdió a Katherine-t is filmre vitte, Norman Taurog 1948-as rendezésében. A Big City című filmben Margaret O’Brien árvát alakít, akinek három nőtlen férfi is apaként ajánlkozik, ezzel bonyodalmak egész sorát indítva el.

Bár az író sok más alkotóval ellentétben gyorsan megtalálta a helyét New Yorkban, a nagyobb sikerek dacára is kénytelen volt más munkákat is elvállalni a forgatókönyvírás mellett. Ezzel együtt feleségével élete végéig Amerikában maradt, 1973. április 19-én halt meg New Yorkban.

IMDb
Hangosfilm