Grünfeld Aladár néven született Budapesten. A fővárosban nőtt fel, érettségi után bevonult katonának. Harcolt a román, az orosz és az olasz fronton is, a piavei csatában kitüntették vitézségéért.¹ Egyetemi évei alatt jogot tanult, de hamar rájött, hogy az írás jobban foglalkoztatja. 1914-től a Nap munkatársa volt, majd 1918-tól a Pesti Hírlap szerkesztőségében dolgozott. Közben megjelent első novelláskötete, az Asszonysírás. Gyermekirodalommal is foglalkozott, saját mesekönyvét 1919 karácsonyán adták ki.

Ahhoz az újságíró- és írónemzedékhez tartozott, akik Molnár Ferenc iskoláját követve kezdtek színpadi műveket, bohózatokat, szkeccseket, tréfás jeleneteket írni. László Aladár gyorsan kinőtte a kabarék színpadait, és hamarosan már komoly színműveket és forgatókönyveket írt.

A Piri mindent tud plakátja (forrás: snitt.hu)

Fergeteges vígjátékaival próbált enyhíteni a hétköznapok sötétségén

A harmincas évek elején vígjátékokkal kápráztatta el a budapesti közönséget, az Egy lány, aki mer (1931), A becsületes megtaláló (1931) és a Bolondóra (1933) is zajos sikert arattak. A burleszkes lendület és a szerelmi civódások könnyed káosza lebilincselően hatott a harmincas évek szorongató, fenyegető közhangulatában, amit az Esti Kurir László Aladárt idézve, így fogalmazott meg: „Mi a magyarázata ennek a példátlan érdeklődésnek? Talán az, hogy az egész világ a bolondját járja? Az események csakugyan olyanok, mintha minden észszerüség csődöt mondana. Népek diktátorokat választanak maguk fölé, hogy legyen, aki mindenfélétől eltiltja őket? Országok uj háborút szeretnének, mert a régi nem hozott elég nyomorúságot? – Kétféle ember ül a nézőtéren – Írja a librettista egy nyilatkozatában: az egyiket már elárverezték, a másikat most fogják árverezni. Igaz ez, csakugyan? Mert ha igaz, ha komoly, ha lehetséges, akkor menjünk a Bolondórába. Ott legalább szívből nevethetünk és elfelejthetjük a világ őrültségeit.”²

A tehetséges író színműveire az akkor már Németországban dolgozó Székely István filmrendező is felfigyelt, és visszatért Magyarországra, hogy László Aladár egyik munkáját filmre vigye. A Piri mindent tud (1932) forgatásán készített interjúban az író csodálkozva meg is jegyezte: „Mennyire más törvényei vannak a filmnek, mint a színháznak!”³ A történet kuszasága ellenére is elnyerte a közönség tetszését, a filmet a budapesti mozik sokáig műsoron tartották. Ehhez persze a forgatókönyv mellett a színészek, Kabos Gyula, Dajka Margit, Rátkai Márton és a fiatal Páger Antal játéka is jelentősen hozzájárult, nem beszélve a zenei betétekről; a Piri mindent tud különböző stílusú dalai gyorsan slágerré váltak, a Megpróbálnám egyszer a szerelmet én is a film bemutatója után szinte minden nap hallható volt a rádióban.

Žižek kedvenc Lubitsch-filmje

A német művész egyike volt azoknak a rendezőknek, akik Hollywoodban is megőrizték és érvényesítették egyedülálló fogásaikat. A szexualitást és a politikát egyaránt elegáns nyíltsággal feldolgozó Lubitsch gyakran idézte meg a Monarchia nosztalgikus romantikáját vagy nyúlt vissza a szintén jellegzetesen monarchiabeli operett és kabaré eszköztárához. Talán éppen ezért dolgozott rendszeresen magyar szerzők szövegeivel, László Aladár mellett filmre vitte Lengyel Menyhért, László Miklós és Bús-Fekete László színműveit is.

1932-ben a Magyarországon nagy sikerrel színpadra állított Becsületes megtaláló történetét élesztette fel Trouble in Paradise címmel. A magyar kritika a darab íróját már a budapesti bemutató után lelkesen méltatta: „László Aladár fiatal ember, tehát okosabb, fölényesebb, öntudatosabb, mint a mai öregek. Nemcsak otthonos a színpadon, hanem korlátlan kényúr rajta. Tessék elképzelni, hogy a betörőt oda állitja egy főúri szalon társadalmába, anélkül, hogy a ma oly divatos betörő-romantika szirupos moráljával akarná utját visszaegyengetni a társadalomba. Maga a betörő mondja büszkén magáról, hogy ő sohse kér pardont.”⁴

A Lubitsch-féle Becsületes megtaláló plakátja (forrás: Wikipédia)

Lubitsch filmje meghozta a nemzetközi elismerést László Aladár története számára. Két tehetséges tolvaj, Gaston és Lily egymásba szeretnek, és közösen folytatják jövedelmező, de mindenekelőtt módfelett élvezetes bűnöző életmódjukat. Egyik első közös bűntettük, hogy elcsenik a Colet parfümüzlet dúsgazdag örökösnőjének pénztárcáját. Amikor azonban Madame Colet jutalmat tűz ki a becsületes megtalálónak, a szerelmesek úgy döntenek, jobban járnak, ha visszaadják a pénztárcát. Amikor Gaston megérzi a Madame Colet gazdagságában és a köztük lévő vonzalomban rejlő lehetőségeket, még több haszon érdekében igyekszik közelebb kerülni hozzá, miközben Lilyt pedig felveteti Madame Colet titkárnőjének, hogy mindketten tűzközelben maradhassanak. A mesteri tervet és a tolvajpár szerelmének tisztaságát veszélybe sodorja a Gaston és Madame Colet között erősödő vonzalom, de végül a férfi visszatalál az igaz szerelemhez és ezzel együtt ahhoz az életformához, ami a valódi boldogságot jelenti számára.

A szakma elismerése mellett a szlovén sztárfilozófus, Slavoj Žižek több alkalommal is csodálattal nyilatkozott a filmről: „A Trouble in Paradise számomra Ernst Lubitsch tökéletes mesterműve. (...) A kapitalizmus legjobb kritikája, teljesen megfordítja a transzgresszió logikáját.”⁵ Valóban, a főszereplők társadalom szabályain kívül eső élete sokkal boldogabb és felszabadultabb, mint amit az elismertség és a jólét jelenthetne, és már a normákhoz való visszatérés lehetősége is morális visszalépésnek hat a filmben.

A nemzetközi sikereket az amerikai emigráció nehéz évei követték 

Lubitsch filmje után más hollywoodi alkotók is dolgoztak László Aladár színműveiből; Fred Astaire és Ginger Rogers egyik legnagyobb sikere, a Frakkban és klakkban (Top Hat, r: Mark Sandrich, 1935) alapötlete is a magyar szerzőt dicséri. A kritika pozitív fogadtatása és az Oscar-jelölés mellett a közönség is elismerte a filmet, az amerikai bemutató akkora siker volt, hogy rendőrökkel kellett kordában tartani a tömeget.⁶

Székely István is több ízben dolgozott még az íróval, a Pardon, tévedtem és a Nászút féláron című filmekben. Az utóbbi a frappáns történet mellett főleg az olaszországi helyszínek miatt volt igazi különlegesség a közönségnek; Ágay Irén és Jávor Pál Sorrento, Pompei, Róma és Viareggio tájain andalogva nyűgözték le a magyar nézőket.⁷ A filmben a kor népszerű színészei mellett maga az író is feltűnik.

A háború közeledtével, 1938-ban László úgy döntött, feleségével, Hunyár Jolánnal és nevelt lányával, László Lolával együtt végleg az Egyesült Államokban telepszenek le. Az emigráció első éveire több tragikus esemény vetett árnyékot. Lola rejtélyes körülmények között kizuhant egy bérház ablakán és szörnyet halt.⁸ László Aladár felesége, az újságok találgatása szerint a gyászban és honvágyban megtört anya, pár hónappal később szintén meghalt.⁹

A tragédiák után az író 1941-ben újranősült, Los Angelesben vette feleségül Fellegi Margit Laurát, akivel három gyermekük is született. Színműveit bemutatták a New York-i magyar Fészek Színházban,¹⁰ de az amerikai magyarok egyik politikai közösségének, az 1943-ban megalakult a Magyar-Amerikai Demokratikus Tanácsnak is a tagja volt, olyan, szintén az Egyesült Államokban élő magyar művészekkel együtt, mint Lengyel Menyhért, Vadnai László vagy Székely István.¹¹

Utolsó külföldi sikerei a Gangway for Tomorrow (r: John H. Auer, 1943) és a Girl Rush (r: Gordon Douglas, 1944) című filmek voltak, amelyek közül az előbbi hangvétele különösen eltér László Aladár többi munkájától. A film a második világháború elején játszódik, amikor öt lőszergyárba tartó munkás mesél az életéről: egy a francia ellenállásból menekült, egy autóversenyző, egy börtönigazgató, egy volt Miss America és egy kiábrándult értelmiségi, aki reményvesztetten tekint Amerika jövőjére.

László emigrációban töltött éveiről elenyésző információ maradt fenn. A rendkívüli színművek szerzőjének amerikai életszakasza tragédiákkal kezdődött, amit a hollywoodi körökből való fokozatos kiszorulás követett.

László Aladár 1958 októberében, Los Angelesben hunyt el.

IMDb
Hangosfilm