Maria Corda az erdélyi Dévában született 1898-ban, Farkas Antónia néven. Életének korai időszakáról keveset tudunk, a zavart pedig csak tovább fokozza, hogy később maga is szívesen mesélt a múltját színesítő legendákat. Fiatal lányként táncolni tanult Pallay Anna magániskolájában, de hamarosan magával ragadta a filmszínészet. A korszak vezető budapesti vállalatához, a Corvin filmgyárhoz szerződött, ahol 1919-ben kapta első szerepét egy táncos jelenetben a Mary Ann (r: Korda Sándor, 1919) című filmben. Vibrálóan izgalmas megjelenése lenyűgözte a korabeli nézőket, a kritikák már második filmje és egyben első főszerepe, az Ave Caesar! (r: Korda Sándor, 1919) után komoly nemzetközi karriert jósoltak neki.

Ezt követően ő lett a stúdió egyik kiemelt színésznője, aki az azóta sajnos elveszett A 111-es című Korda-filmben már nem is egy, hanem egyenesen kettős szerepben jelent meg. A meglehetősen bizarr történet egy tönkrement báróról szólt, aki beköltözik egy szálloda 111-es szobájába, hogy ott öngyilkosságot kíséreljen meg, de megismerkedik a szomszéd lakosztályban élő japán bűvésszel. A bűvész alkímiával foglalkozik, fő műsorszáma, hogy lefejezi saját magát, majd sértetlenül jelenik meg a közönség előtt. A báró beleszeret a férfi szeretőjébe, Olgába, majd annak halála után a húgába is (mindkét nőt Farkas Antónia játssza), aminek hatására a bűvész tényleg lefejezi magát. A korszak másik izgalmas, orientális témájú filmje, a Fehér rózsa (r: Korda Sándor, 1919) című Jókai-adaptáció volt, amelyben a címszerepet játszó Farkas Antónia egy görög kereskedő erényes lánya, akit a törökök elrabolnak és Damaszkuszba, a szultán háremébe hurcolnak. A film elsősorban a közel-keleti utcaképekkel és a palota pazar díszleteivel nyűgözte le a nézőket, de Farkas Antónia decens játékát is dicsérték. A színésznő karrierje ragyogóan indult, és a magánéletében is nagy változás történt. A Corvinnál ugyanis megismerkedett jövendő férjével, Korda Sándor rendezővel, akivel 1921. március 1-én kötött házasságot, és sokáig egymás alkotótársainak is megmaradtak.

De milyen is volt Farkas Antónia, vagyis Corda Mária, aki megbabonázta a későbbi Sir Alexander Kordát? Saját magát gyakran nevezte a magyar Greta Garbonak, még ha ez az összehasonlítás nem is állta meg pontosan a helyét.

Rendkívüli ambíció fűtötte, akárcsak férjét, így hamar felismerték az együttműködésben rejlő lehetőségeket. Antónia arról álmodott, hogy világsztár lesz, ezen az úton pedig csak egy olyan tehetséges rendező indíthatta el, mint Korda. A két feltörekvő, erős akaratú ember kapcsolata kezdetben művészileg is nagyon termékenynek is bizonyult, később azonban éppen a versengés, a fékezhetetlen szenvedély mérgezte meg viszonyukat. „Alex pragmatista, kompromisszumra hajló, realista alkat volt; Mária viszont romantikus, valóságérzéke a nullával egyenlő, nagyravágyása határtalan, észszerűtlen és magakelletésben néha fellengzős – de mindig többet akart a lehetségesnél. Alexet épp ez a túltengő szenvedély vonzotta benne ifjúkorukban, amikor e szenvedély feléje irányult. De később bőszítette, főleg amikor már ellene fordult. Mária a végén állandó veszélyt jelentett, még akkor is, amikor messze volt; egy levéllel, távirattal, telefonhívással vagy újságnyilatkozattal mindig képes volt tönkretenni Alex boldogságát és lelki békéjét.” – szól Alex unokaöccsének, Michael Kordának nem éppen hízelgő jellemzése.¹

Alexander Korda és Maria Corda, 1930 

A teátrális nagyjelenetek, amelyek csúcspontján az asszony olykor összetörte férje szivarjait és szétszabdalta drága ingeit, bizonyára kínosan érintették a családot, ez a tehetség azonban legalább egy alkalommal mégis életmentőnek bizonyult. 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után, kíméletlen tisztogatás indult a magyar filmszakmában és a Tanácsköztársaság idején aktív Korda hamar a hatóságok látóterébe került. A rendezőt letartóztatták és a Gellért Szállóba vitték, ahol ezekben a hetekben a politikai foglyokat gyűjtötték, akiket sokszor meg is kínoztak. Antónia azonban nem vesztette el a hidegvérét, kifestette magát, felvette legkihívóbb ruháját, és igazi díva módjára vonult a Horthy-tisztek közé. Itt előadta élete nagyjelenetét, bevetette minden báját, majd hisztérikus rohamot kapott és nemzetközi botránnyal fenyegetőzött, amivel végül elérte Korda szabadon engedését. A kellemetlen kaland után a pár rögtön jegyet váltott egy Bécsbe tartó vonat első osztályára, ahol 1919 őszén új életet kezdtek. „Viszonyukban alapvető változás állt be, amely haláláig kísérte Alexet, és lehetetlenné tette, hogy Mária hatalma valaha is megtörjön fölötte. Ugyanis Mária az életét mentette meg. Akármilyen végletes volt ez a nő, akármennyire nem illettek össze, akármilyen érthetetlennek látszott ez a meggyőződése idegenek vagy később feleségei szemében – Alex egy életre Mária adósa maradt. És – miközben a vonat lassan közeledett velük Bécs felé – ennek mindketten tudatában voltak.”²

Az első állomás: Bécs

Bécsben más szempontból is fordult a kocka, mert itt elsősorban a színésznő nemzetközi ismertségéből tudtak építkezni. Korda nem örült a helyzetnek, de nem tehetett mást, egy ideig még elsősorban felesége rendezőjeként jegyezték. Farkas Antónia ekkor vette fel a Maria Corda művésznevet, amelyben a vezetéknév „C” betűje éppen művészi önállóságát fejezi ki. Corda tehát ugyanaz és mégis más, mint Korda, ami később sok adminisztratív bonyodalom okozója lett. Maria Bécsben létrehozta saját cégét Corda Film Consortium néven, 1921-ben pedig megszületett a fia, Peter Vince Korda.

Maria Corda berlini sztárként, 1926-ban 

A színésznő hamarosan megvalósította régi álmát, igazi sztár lett, elsőként az osztrák és az olasz közönség körében. A Corda Film gyártotta a monumentális Sámson és Delilát (Samson und Delila, r: Alexander Korda, 1922), amelyben Maria az ókori hősnőt és a modern korba helyezett párhuzamos történetszál főszerepét, a kortárs Delilát megtestesítő operaénekesnőt is eljátszotta. Ebben az időszakban még két izgalmas, ókori témájú filmet jegyzett, meglovagolva azt a divathullámot, amit Tutanhamon sírjának 1922-ben történt feltárása csak tovább erősített. A szintén Bécsben tartózkodó Kertész Mihály Rabszolgakirálynő (Die Sklavenkönigin, 1924) című, hihetetlenül látványos filmeposzában Merapit, a zsidó lányt alakította, aki beleszeret Setibe, az egyiptomi hercegbe, de a románc tragédiába fordul és a zsidók kivonulnak Egyiptomból. Két évvel később Olaszországban dolgozott egy hasonló „filmkolosszuson” Carmine Gallone és Amleto Palermi rendezésében. A Pompei pusztulása (Gli ultimi giorni di Pompei) című, mintegy háromórás, elképesztően költséges film a római birodalom dekadens világát mutatta be, főszerepben egy másik magyarral, Victor Varconival, azaz Várkonyi Mihállyal.

A Corda-Korda házaspár nem maradt sokáig Bécsben, inkább továbbálltak a jobb lehetőségeket kínáló Berlinbe. Már a mayerlingi tragédiát feldolgozó A trónörökös (Tragödie im Hause Habsburg, r: Alexander Korda, 1924) is félig Berlinben, félig Bécsben forgott, amelyben a tragikus kettős öngyilkosságot elkövető párt Maria Vetserát és Rudolf trónörököst Maria Corda és Zátony Kálmán, Ferenc Józsefet pedig Fenyvessy Emil játszotta. Ez a történet is az a jellegzetes műfaj volt, amely Mariának annyira jól állt, történelmi dráma, még akkor is, ha a korabeli közelmúltban játszódott.

Berlinbe érkezve Maria Corda az UFA sztárja lett, de filmjeit továbbra is elsősorban férje rendezte. Belekóstolt a vígjátékok világába az Őnagysága nem akar gyereket (Madame wünscht keine Kinder, 1926) című filmmel és feltűnt a Caligarival híressé vált Robert Wiene munkájában, A testőrben (Der Gardeoffizier, 1927), amely Molnár Ferenc darabjának adaptációja volt.

Szép Heléna tragédiája

Szép Heléna szerelmei, 1927

Maria 1926 őszén újabb ajánlatot kapott, ezúttal az amerikai First National vállalattól, ezért megragadva a kínálkozó alkalmat, férjével együtt Hollywoodba költözött. Híre megelőzte, mert az óceán túlpartján már úgy reklámozták mint Európa három legfontosabb színésznőjének egyikét, és legalább olyan komoly teljesítményt vártak tőle, mint korábban érkezett honfitársától, Bánky Vilmától. Hollywoodban tehát maradt a korábbi felállás, Alexander Korda rendezte a filmeket, de az igazi sztár Maria Corda volt. A Szép Heléna szerelmeit (The Private Life of Helen of Troy) 1927 őszén forgatták John Erksine népszerű regénye alapján. A munka nem ment egyszerűen, Mariának mindennel problémája volt, az öltözőjét túl kicsinek találta, a túlzottan prűd amerikai erkölcshöz szabott jelmezeket harmincszor kicseréltette, kortárs jazz helyett csak klasszikus zene mellett volt hajlandó játszani.³ A nagy erőkkel beharangozott film ugyan végül bukás lett, de a filmtörténet első Oscar-átadójának egyik jelöltje volt egy meglehetősen speciális kategóriában, amelyben a legjobb némafilmes feliratért járt a díj. A görög mitológiából inspirálódó romantikus történet ma sajnos nem látható, mert csak egy 30 perces töredék maradt meg belőle a BFI gyűjteményében. A képek és a leírások alapján mégis sejthető, hogy az alkotás erősen épített a címszerepet játszó Maria Corda kisugárzására, akit a végzet aranyhajú asszonyaként mutatott be.

Bár korábban következetesen tagadták, hogy viszonyuk válságba került volna, sőt, Alexander Korda egyenesen táviratban tiltakozott a hasonló sajtóhíresztelések miatt, a Kordák házassága 1930-ra végleg tönkrement. Nagy szerepet játszott ebben az a fordulat, amit a hangosfilm megjelenése jelentett az egész világon. Maria képtelen volt megfelelni a beszélőfilm kihívásának, erős magyar akcentusa lehetetlenné tette, hogy megőrizze korábbi színészkirálynői auráját. Az új helyzetben inkább Alexander Korda volt elemében, aki hamar ráérzett a hangosfilm kínálta lehetőségekre. A tehetséges rendező azonban így sem találta a helyét Hollywoodban, ezért úgy döntött, hogy mielőbb visszatér Európába. Elérkezett a pillanat, hogy megindítsák a válópert, amit a lazább kaliforniai törvényeknek megfelelően hamar le is zártak. Közös otthonuk, amely az elmúlt években a hollywoodi magyar közösség egyik fő találkozóhelye volt, bezárta kapuját, a kertipartikon kínált bográcsgulyás illata nem csábította többé a vendégeket. A válás sokáig témát adott a pletykalapoknak, és a Korda–Corda kapcsolat a bulvármédia szempontjából valójában soha nem hűlt ki. Míg Alexander Korda Londonba, Maria New Yorkba költözött, de előbb még leforgatott néhány filmet sikereinek korábbi helyszínén, Berlinben (Modern Casanova, Der moderne Casanova, r: Max Obal, 1928; Vetélytársnők, Heilige oder Dirne, r: Martin Berger, 1929). A még mindig szép és nyughatatlan asszony ezután már nem tért vissza a filmezéshez, kreatív energiáit inkább írással kötötte le. Az Eleanora Duse színésznő életét feldolgozó forgatókönyvét egyes források szerint Louis B. Mayer vette meg, éppen a magyar díva nagy példaképe, Greta Garbo számára.

Később Maria is visszaköltözött Európába és Svájcban telepedett le. Miután volt férjét lovaggá ütötték, előszeretettel hívatta magát Lady Kordának, noha Alexander Korda felesége akkor már egy másik híres színésznő, Merle Oberon volt. Korda halála után sokáig sikertelenül pereskedett a hagyatékért, de a Korda-családból soha nem zárták ki teljesen. 1935-ben hazalátogatott Budapestre, ekkor találkozott a Színházi Élet szerzőjével, aki így foglalta össze Maria nőiségének filozófiáját: „Szerinte az igazi nőnek az a természetadta hivatása, hogy a férfi ösztönzője legyen. Az igazi »Démon« nem parazita-lény, nem kiszipolyozója a férfinak, hanem ő adja a férfinak a robbanó erőt, ő adja a szárnyat, amellyel a földről fölemelkedhetik. A férfi a hangszer, amelyen a nő játssza el magasbatörő vágyait. Az igazi nőnek az a föladata, hogy a férfiban fölébressze és végsőkig feszített kifejezésre ösztönözze az erőket.”⁴

IMDb
Hangosfilm
Filmportal.de