A bácskai Apatinban¹ született magyar zsidó családban, édesapja Ábrahám Jakab banktisztviselő, édesanyja Blau Flóra zongoratanárnő. Gyerekkorát Apatinban és Zomboron töltötte és zenei tehetsége korán nyilvánvalóvá vált. Később csodagyerekként mesélt magáról, elmondása szerint négyévesen már zongorázott, nyolcévesen misét kísért az apatini katolikus templomban. Édesapja korán elhunyt, ezután édesanyjával Budapestre költözött, ahol 1909-ben végzett a Vas utcai gróf Széchenyi István felső kereskedelmi iskolában, majd Herzfeld Viktor tanítványaként zeneszerzést tanult a Zeneakadémián. Az 1914–15-ös tanévben állami jutalmat kapott, a következő tanévben pedig bemutatták gordonkaversenyét és Magyar szerenád című vonósnégyesét. Az első világháború alatt megjárta a frontot, majd polgári pályán próbálkozott. „Ezután jött az a pár év, amikor mindennel foglalkoztam, csak zenével nem. Beláttam, hogy a komoly zenéből nem lehet megélni, a könnyű muzsikához meg nem volt szívem.”² – emlékezett később. Az 1920-as évek első felében tőzsdebizományosként helyezkedett el, ebben a pozícióban azonban zavaros pénzügyi manőverekbe keveredett. A pénzügyekkel egyébként egész életében hadilábon állt, később is híres volt arról, hogy a kiadókkal és a megbízókkal maga számára előnytelen szerződéseket kötött. A rövid kitérő után végül mégis megtalálta az utat a könnyebb műfajokhoz, felfedezte a budapesti éjszakai életet és az akkor divatos új zenei irányzatot, a jazzt, és hamarosan jazz-zenekarokat vezényelt a fővárosban.

A Magyar Bábszínházban már 1917-ben bemutatták az Etelka szíve című egyfelvonásos báboperáját, de az áttörésre még egy évtizedet kellett várni. Érdekes, hogy éppen a film segített neki abban, hogy a színházak komolyan vegyék. 1927-ben egy különleges műfajban tűnt fel, szcenírozott filmdalokat kezdett írni, majd filmszkeccsekhez komponált zenét. Ilyen filmszkeccs volt a budapesti Kamara moziban nagy sikerrel bemutatott A napkelet asszonya című filmoperett, amely négy filmfelvonásból és négy színpadi képből állt. A Star filmgyárban készült felvételeket Bródy István rendezte, szövegét Mihály István írta, a főbb szerepeket a titokzatos Madjide Musztafa török hercegnő, Vaszary Piroska, Somogyi Emmi, D’Arrigo Kornél, Dezsőffi László és Szenes Ernő játszotta. Hiába volt ő az egyik első magyar filmzeneszerző, a korábbi dilemma ismét feléledt: „Ábrahám Pál közeli barátai csodálkozással hallgatták, amikor a fiatal muzsikus bejelentette nekik, hogy a komoly muzsika mellett a könnyű zenével is foglalkozni akar. Nem hitték el Ábrahám Pálnak, a Häuser-Soma vonósnégyesek szerzőjének, hogy a finom kamaramuzsika és a cselló-koncertek után ropogós csarlsztont, andalító tangót és vad black-bottomot is tud kottára vetni. A Kamara moziban kiderült, hogy Ábrahám Pál barátai csalódtak, mert olyan nagyszerű tánczenék és slágerek hangzottak fel a zenekarból, amelyek neves operettszerzőnek is dicsőségére válnának.”³ Ábrahám a Színházi Életnek adott interjúban mégis magyarázkodott: „kaja-muzsikának” nevezte szerzeményét, vagyis olyan zenének, amit a fiatal zeneszerző azért ír, hogy ne kopjon fel az álla, de azt azért bevallotta, hogy ennek a filmoperettnek köszönhetően kapta első megrendeléseit a fővárosi színházaktól.

Ebben az időben már a Fővárosi Operettszínház karmestere volt, ahol 1928-ban négy dalt komponált a Zenebona című operetthez, ami meghozta számára az első igazi szakmai elismerést. Következő megbízását már egy teljes operettre kapta, ez lett a sok népszerű slágert bevezető Az utolsó Verebély-lány, amiben Gaál Franciska és Kabos Gyula mellett először lépett színpadra a 16 éves Eggerth Márta. Ezt követte a Viktória című operett, amit 1930. február 21-én mutattak be a Király Színházban. A történet az első világháború idején játszódik, hőse Koltay kapitány és tisztiszolgája, Jancsi, aki a szibériai hadifogolytábort elhagyva az Egyesült Államok japán követségén kér menedéket. Ekkor kiderül, hogy a nagykövet felesége, Viktória grófnő valójában Koltay kapitány egykori szerelme Dorozsmáról. A jazzes, keleties és magyaros motívumokat keverő Viktóriából még ugyanabban az évben német változat is készült Viktoria und ihr Husar címmel, ami kirobbanó nemzetközi sikert hozott. Ábrahám Pál törékeny alakját ekkor már mindenki ismerte Budapesten, vezénylés közben hordott hófehér kesztyűje messze földön híres védjegyévé vált.

– írja Pásztor Béla visszaemlékezésében.⁴

A következő fejezetet ismét a film nyitotta meg Ábrahám karrierjében. A berlini UFA cég 1929-ben Budapesten forgatta első hangosfilmjét, a Vasárnap délutánt (Melodie des Herzens, r: Hanns Schwarz, 1924). A katona és a kis cselédlány szerelmét elmesélő történetet egyszerre két verzióban készítették el, magyarul és németül, de mára már csak a német változat maradt meg. A forgatókönyvet az UFA kötelékében álló Székely János írta, a film egyik zeneszerzője Ábrahám Pál volt. A Vasárnap délután nemcsak a német, de a magyar filmtörténetben is mérföldkőnek számít, mert ez az első játékfilm, amiben magyar szó hangzott el, és ezzel nyitotta meg kapuit a felújított UFA-Uránia mozi 1930. március 4-én. A Vasárnap délután és a Viktória németországi sikere után egyértelmű volt, hogy Ábrahám Pál útja Berlin felé vezet, ahol mind a filmszakmában, mind a színházakban tárt karokkal várták. A Vasárnap délután producere, Erich Pommer révén ajánlatot kapott az UFA-tól és nemsokára a német fővárosba költözött.

Az ünnepelt komponista

A weimari korszak utolsó éveit élő Berlin színes forgataga sok tehetséges művészt vonzott. Ábrahám Pál rögtön otthon érezte magát a városban és a magyar kolónia is szívesen fogadta. Tolnai Világlapja hamarosan így írt róla: „Ábrahám ma Berlin legtermékenyebb, legfoglalkoztatottabb és legdivatosabb szerzője. Állandóan pendlizik a film és az operett között. Minden nap korán reggel már a filmgyárban van, ilyenkor folynak a próbák, személyesen ellenőrzi a mikrofont, mindenütt ott van, tanácsokat ad, majd autójába ugrik és elrobog az operettszínházba, hogy jelen legyen a próbákon.”⁵ A Brigitte Helm főszereplésével forgatott A forróvérű város (Die singende Stadt, r: Carmine Gallone, 1930) és a Viktória (Viktoria und ihr Husar, r: Richard Oswald, 1931) filmadaptációja mellett ebben az időszakban készült a Szomaházy István regényéből filmre írt Mesék az írógépről (Die Privatsekretärin, r: Wilhelm Thiele, 1931), amelyben karmesterként működött közre. A Napsugár az égen (Das Blaue vom Himmel, r: Victor Janson, 1932) főszerepét Eggerth Márta játszotta, egyik forgatókönyvírója Billy Wilder volt, de Jean Boyer és Max Neufeld francia-német koprodukcióihoz is komponált zenét.

Ábrahám Pál karrierje – kottákban

Ebben a termékeny időszakában születtek legismertebb operettjei. A Hawaii rózsája (Die Blume von Hawaii) premierjét 1931. július 24-én a lipcsei Neues Theaterben tartották. A népszerű darabot többször is megfilmesítették, először 1933-ban Richard Oswald, majd 1953-ban Géza von Cziffra dolgozta fel. Richard Oswald rendezésében a főszerepeket Eggerth Márta (Laya), Hans Fidesser (Lilo-Taro), Petrovich Iván (Stone kapitány), Hans Junkermann (kormányzó), Baby Gray (Bessy) és Verebes Ernő (John Buffy) játszották. Következő darabja, a Bál a Savoyban talán a leghíresebb mind közül, ennek premierjét 1932. december 23-án tartották a berlini Große Schauspielhausban, Alpár Gitta (Madeleine), Bársony Rózsi (Parker Daisy) és Dénes Oszkár (Musztafa bej) főszereplésével. A történet szerint Henry, a gazdag diplomata és felesége, a szépséges Madeleine visszatérnek nászútjukról Nizzába. Azonban felbukkan a revüsztár, Tangolita, aki a Savoy Hotel bálján még egy utolsó találkozót szeretne Henrytől, egykori szeretőjétől. Henry megkéri barátját, Musztafa bejt, a török követség attaséját, hogy segítsen neki, de mire kitalálják a mentő tervet, megérkezik Daisy, Madeleine unokahúga, ami tovább bonyolítja a helyzetet.

Az operett azonnal hatalmas szenzáció lett, többszáz színház tűzte műsorára, a karrierje csúcsára ért zeneszerző azonban nem örülhetett sokáig a sikernek. 1933. január 28-án minden megváltozott, mert Hitler hatalomra jutása után a zsidó származású Ábrahám Pál gyorsan a nemzetiszocialista kultúrpolitika célkeresztjébe került. Különösen a színesbőrűeket és interkulturális kapcsolatokat bemutató Hawaii rózsája kapott sok támadást, amelyet be is tiltottak. Ábrahám ekkor már vagyonos embernek számított, az előkelő Fasanenstrasse-n álló villája a társasági élet központja volt. A náci vezetés azonban mindenét lefoglalta, ő pedig menekülni kényszerült. Az anekdota szerint széfjében ekkor még számos kiadatlan kotta volt, a széf kulcsát a sofőrjére bízta, aki kivette a műveket, amelyek később mások neve alatt bukkantak fel.

Újra Budapesten

Ábrahám Pál felesége, Feszely Sarolta már korábban visszatért Magyarországra, és 1933 környékén így tett számos kollégája is, akik a hitleri uralom elől menekülve Bécsben és Budapesten próbálták folytatni pályájukat. A visszatérők hulláma néhány évre felvirágoztatta a két város filmiparát. A Bál a Savolyban magyarországi premierjét 1933. december 23-én tartották Kabos Gyula, Törzs Jenő és Rökk Marika főszereplésével. A filmből is itt készült az első adaptáció, amit 1934-ben Székely István rendezésében magyar-osztrák-német stábbal, német nyelven forgattak a Hunniában.

Ábrahám Pál ebben az időben többször is együttműködött Székely Istvánnal, a korszak jelentős magyar rendezőjével, aki hamarosan szintén amerikai emigrációba kényszerült. Közösen készítették a két verzióban, magyarul és németül is leforgatott Rákóczi indulót (1933), amelynek werkfotói megtalálhatók a budapesti Filmarchívum gyűjteményében, és a Lila akácot (1934). A Lila akác az első világháború kitörése előtt játszódik és egy kis táncosnőről szól, aki beleszeret a bohém pesti banktisztviselőbe, Paliba. Pali csak akkor döbben rá, hogy az egyszerű lány szerelme mennyit ér, amikor az már leszerződött Oroszországba. Az adaptáció alapjául szolgáló műnek eredetileg szomorú befejezése volt, de a magyar közönség az 1930-as évek első felében ezt nehezen fogadta, ezért leforgatták happy enddel is.

A legsűrűbb évben, 1937-ben Gaál Béla rendezésében, Ábrahám Pál zenéjével készült a Hotel Kikelet, a Pesti mese és a Mai lányok, Keleti Márton rendezővel ugyanekkor a Viki című bihari Rómeó és Júlia történet, míg Csepreghy Jenő rendezésében a Családi pótlék. „Ábrahám Berlinben bukásain és sikerein keresztül megtanulta, hogy mi kell a biztos sikerhez: minél nagyobb zenekar, lehetőleg sok »harapós« rézfúvóssal és több tucat vonóssal, legalább ugyanennyi görl és táncos, akik szinte kitöltik az egész színpadot, és persze tehetséges, jó hangú és ügyesen táncoló szólóénekes színészek. E tekintetben a Bársony-Dénes házaspár személyében zseniális partnerekre talált, akik legalább annyira érezték ereikben pezsegni Ábrahám muzsikáját, mint azok a zenészek, akiket a világhírű komponista maga válogatott ki egy-egy operettjének bemutatójához. A »magyar jazzkirályként« emlegetett Ábrahám sokoldalú muzsikus volt, amit filmjei is bizonyítanak. Az érzelmes tangótól a Lila ákácokon keresztül a magyar nóták hangulatát idéző műdalok soráig szinte minden területen maradandó nyomot hagyott maga után.”⁶

Vaszary János rendezte a 3:1 a szerelem javára (1937) című filmet, amely eredetileg a Royal Színház számára írt habkönnyű sportoperett volt, amelyet az 1936-os berlini olimpián győztes magyar vízipóló csapat inspirált. A darab átiratában Vaszary a vízilabdát futballra cserélte. A történet szerint a Bécsben vereséget szenvedő magyar válogatott egy Balaton-környéki kastélyba vonul, hogy nyugodt körülmények között készülhessen a visszavágóra. A nyugalmat azonban megzavarja a tűzrőlpattant, vőlegénye elől szökésben levő osztrák lány, Grete, amit csak tetéz, hogy egy vitorlázólányokból álló csapat szintén a birtokon kíván edzőtábort tartani. A kedves szerelmi komédiában sok olyan színész feltűnik, aki korábban Berlinben is népszerű volt: a színpadi verzióban is főszerepet játszó Bársony Rózsi, Dénes Oszkár, Halmay Tibor és Szenes Ernő is ilyen. A filmnek Dénes Oszkár és Bársony Rózsi zenei betétei adnak igazán friss, modern karaktert. Ahogy Kurutz Márton filmtörténész megfogalmazza, Ábrahám Pál „merőben új szemléletmóddal ajándékozta meg a magyar zenés filmeket. Mindenki számára bebizonyította, hogy a Hunniában is lehet színvonalas és látványos revüfilmeket készíteni. Nem is hiányoztak azután a magyar filmekből a zenei betétek, amelyek a legkomolyabb drámában is némiképp oldották vagy fokozták a feszültséget. Ilyen jelenetekben találkozhatott a közönség a pesti éjszaka ismert dizőzeivel és énekeseivel, akiknek nevét, hangját jól ismerhette gramofonlemezekről és a rádióból, valamint azokkal a zenészekkel és zenekarokkal, amelyek ugyancsak jellegzetes szereplői voltak az akkori Budapest éjszakai életének.”⁷

Ábrahám Pál ezekben az években sem vett vissza a tempóból. Folyamatosan Budapest és Bécs között ingázott, és mindkét helyen voltak filmes és színházi felkérései. Bécsben bemutatott darabjai a Mese a Grandhotelben (Märchen im Grandhotel, 1934), a Történnek még csodák (Es geschehen noch Wunder, 1935) és a Wintermelodie (1939).

Szomorú végjáték

Azonban ez a második virágkor sem tartott sokáig, mert 1938 tavaszán Bécsben megtörtént az Anschluss és a zeneszerző magyarországi mozgástere is egyre szűkült. Nem várta meg a második zsidótörvényt, ismét összecsomagolt és 1939 februárjában elhagyta Budapestet. A menekülők klasszikus útját járta be. Először Párizsba ment, amely a kontinentális Európa utolsó békés bástyájaként már hemzsegett az emigrációba kényszerülő közép- és kelet európai művészektől. Itt régi kollégája, Jean Boyer rendező felkérte a Schubert-szerenád (Serenade, 1940) zenéjének megírására, amely a zeneszerző Schubert romantikus története volt Lilian Harvey és Bernard Lancret főszereplésével.

Nem sokkal halála előtt (forrás: Film Színház Muzsika 1960/21)

Ábrahám azonban nem maradt sokáig Párizsban. A francia fővárost elhagyva, Casablancán át Havannába ment, és útközben bárzongoristaként kereste a kenyerét. Innen jóbarátja, a szintén magyar Alexander Paal (Paál Sándor) producer segítségével eljutott New Yorkba, de éppen a jazz hazájában nem találta meg a helyét. Hiába próbálkozott a Broadway-n, az amerikai közönség nem tudta értelmezni az európai operett és a játékos jazz összekapcsolását, és egyik kudarc következett a másik után.

New Yorkban kicsúszott a talaj a mindig tevékeny komponista lába alól, és lassan elvesztette a kapcsolatát a valósággal. Idegei felmondták a szolgálatot, a régóta hordozott szifilisz fertőzés megtámadta a tudatát. Pénze elfogyott, a szállásáról ki kellett költöznie, zavarodottságában egy alkalommal szakadt ruhában és fehér kesztyűben vezényelt egy képzeletbeli zenekarnak a forgalmas Madison Avenue közepén. 1946-ban végül bekerült a Long Island-i Creedmoor pszichiátriai klinikára, és szép lassan elfeledték. A legtöbben azt hitték, hogy már nem is él, amikor Alexander Paal felhívta a hamburgi újságíró, Walter Anatole Persich figyelmét a méltatlan helyzetre. Perisch támogatókat gyűjtött, hogy megszervezze az egykor ünnepelt zeneszerző utazását, aki ennek köszönhetően, 1956. április 30-án visszatérhetett Németországba. A német állam jóvátételt folyósított számára és visszamenőleg megkapta a művei után járó jogdíjat. Bár az 1950-es években újra felfedezték és sikerrel játszották a darabjait, ez már nem segített rajta. Egészségét többé nem nyerte vissza, és folyamatos pszichiátriai kezelésre szorult. Utolsó éveit Hamburgban élte le, de tudata soha nem tisztult ki teljesen. Hamarosan meg kellett operálni a térdét egy rosszindulatú daganat miatt, és a műtétet követően 1960. május 6-án elhunyt.

Ábrahám Pál pályája ragyogásban és drámai fordulatokban is bővelkedik, dalait ma is sokan dúdolják, darabjaira megtelnek a színházak. Életéről Klaus Waller írt kiváló könyvet Paul Abraham – Der tragische König der Jazz-Operette címmel és Darvas János róla forgatta a Bin nur ein Jonny – Paul Abraham című dokumentumfilmet. A Viktória című operettben felcsendülő Csak egy kislány című szerzeménye máig az egyik legszebb operettdal a honvágyról.

IMDb
Hangosfilm
Filmportal.de