A Gyurkovics lányok

Fekete Mihály, 1917. Vidám szerelmi komédia négy nővérrel és a kérőikkel.

Bemutató: 1917. november 18. (Színkör-mozgó, Kolozsvár)
Műfaj: játékfilm, vígjáték, némafilm
Rendező: Fekete Mihály

Státusz
Eredeti hossz: 5 felvonás, 1419 m
A film elveszett.

Tartalom
Gyurkovicsné lányával, Katával utazik hazafelé. Ugyanabban a fülkében ül Radványi ezredes, akinek feltűnik a lány szépsége. A negyedik Gyurkovics lány, Mici is hazatér a pesti intézetből. Útközben megismerkedik Horkayval, aki szintén Bácstamásra igyekszik lovakat vásárolni. Hamarosan lázba hozza a Gyurkovics családot a hír, hogy huszárok érkeznek Bácstamásra, ez pedig bált, muzsikát, mulatságot és talán kérőt is jelent. Ugyanekkor vendéget is várnak, a család távoli erdélyi rokonát, Kelemen Tónit, akit személyesen még nem ismernek. Horkay meglátogatja Micit. A jó svádájú fiatalembert Kelemen Tóninak nézik, kedvesen fogadják, s hamarosan a Gyurkovics lányok kedvence lesz. Érettségi elől szökik Bácstamásra Radványi ezredes nevelt fia, Gida, aki régóta szerelmes Katába. Kata éretlennek tartja a fiatalembert, aki eddig még csak udvarolni se mert. Mici és Horkay cselt eszelnek ki, hogy Gidát szóra bírják. Ám a csel másképp sikerül, mert közben megérkezik Radványi ezredes, hogy leszámoljon Gyurkovicsnéval, amiért fiát férjnek akarják megfogni. A dühös ezredes azonban először Katával találkozik, és azonnal megszelídül, sőt nemsokára szerelmi vallomásba bonyolódik és megkéri Kata kezét. A következő jelenet már a Radványi kastélyban játszódik, itt vendégeskedik az egész Gyurkovics család. Gida, hogy Kata okozta szerelmi csalódását feledje, először Sárinak udvarol életre-halálra, majd miután őt Sándorffy veszi el, Ellának csapja a szelet. A két házaspár jelmezbálba megy. Gida páncélos lovagnak öltözve éjjeli zenét ad Ellának. Javában szól a zene, mikor Radványi és Sándorffy hazatérnek. Üldözni kezdik a rejtélyes trubadúrt, aki a lányok szobájába menekül. A nagy zűrzavarra Gyurkovicsné is előkerül, s rögtön felfedezi az elrejtett Gidát. A botrányból csak egy kiút van, ha Gida feleségül veszi Ellát. A lakodalmon Horkay kettesben marad Micivel, és emlékezteti korábbi fogadásukra, hogy a lány akkor ad neki csókot, ha valamennyi eladósorban levő nővére férjhez megy. Íme férjhez ment valamennyi nővére, s kéri a megígért csókot, majd megkéri a lány kezét. Alighogy Ella és Gida nászútra indul, máris kezdődik Mici lakodalma.

Miért érdekes?
Herczeg Ferenc nagysikerű művéből a Corvin Filmgyárban forgattak mozgóképes adaptációt. A történetből 1926-ban svéd-német filmváltozat is készült, amelyben Horkay szerepét Willy Fritsch játszotta.

Alkotók
Gyártó: Transsylvania Filmgyár
Író: Herczeg Ferenc (regény, 1893 és színmű, 1899)
Forgatókönyvíró: Janovics Jenő
Operatőr: Fekete László
Szereplők: Miklóssy Margit (Gyurkovicsné), Poór Lili (Kata), Szabados Piroska (Sári), Ághy Erzsi (Mici), Nagy Ilonka (Ella), Csortos Gyula (Horkay), Lengyel Vilmos (Sándorffy), Szakács Andor (Radványi báró, az ezredes), Nagy Gyula (Jankó, lakáj), Mészáros Alajos (Radványi Gida báró), Harsányi Rezső (Kelemen Tóni), közreműködik: Csikai Gyuri és cigányzenekara

Filmkereső
Hangosfilm
IMDb

Leadkép: Poór Lili és Szakács Andor. Ismeretlen fotós. Forrás: Hangosfilm