A film Budapesten is megszólal – Az éneklő bolond szövegkönyve #57

...

A hangosfilm feltalálása a filmművészet új korszakát nyitotta meg. Magyarországon először 1929. szeptember 20-án „szólalt meg” a film: az amerikai Az éneklő bolond (The Singing Fool, 1928) című hangosfilmet mutatta be a Forum filmszínház (a mai Puskin mozi elődje).
Amerikában már pár évvel korábban megjelent a hangosfilm. A Warner Bros. cég 1926-től kísérletezett a Vitaphone nevű eljárás segítségével hangosított rövid zenés filmekkel. 1927. október 6-án aztán bemutatták az első szinkronizált emberi beszédet is tartalmazó filmet; ez volt A dzsesszénekes The Jazz Singer, 1927). A hangosfilm ezután pár éven belül meghódította a világ filmszínházait, ami alól a magyar mozik sem jelentettek kivételt.

1929 nyara izgalmas (többek szerint inkább félelmetes) időszak volt a magyar moziszakma számára. Sorra érkeztek a hírek a Warner immár második „beszélőfilm-attrakciója”, a The Singing Fool londoni, párizsi és berlini bemutatójáról, melyek mind az új találmány elsöprő sikeréről szóltak. Ahogy a „fenyegető” hangosfilm egyre közeledett, úgy váltak egyre bizonytalanabbá az addig némafilmre specializálódott forgalmazócégek és mozisok: míg máskor fél évre előre gondosan megtervezték programjukat és „lekötötték” a filmek vetítési jogát, most tanácstalanok voltak az őszi szezonnal kapcsolatban. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy még kevesen találkoztak testközelből az új fajta filmmel; nem tudták, milyen minőségű, mennyire lehetnek biztosak a sikerben. Másrészt az már így is tudható volt, hogy a hangosfilmet lejátszó szerkezet felszerelése a mozikban nem olcsó mulatság.

A helyzetet tovább bonyolította, hogy az amerikai Western Electric cég, a Vitaphone-eljárás birtokosa és a több német hangostechnológiát kezében tartó Tobis-Klangfilm évekig tartó hatalmi harcokba bonyolódtak egymással. Hangosfilmmel ugyanis nem csak az amerikaiak kísérleteztek: a kép hanggal való kiegészítésének gondolata tulajdonképpen már a film születésétől kezdve jelen volt, így számos ország kutatói, mérnökei dolgoztak a megvalósításán. Bár Hollywood kezdte meg a hangosfilmek gyártását, a különböző európai hangosfilmtechnológiák eddigre már szintén fejlett állapotban voltak. A magyar (és persze más kisebb országok) filmmel foglalkozó vállalkozói tehát még azt is kockáztatták, hogy ha felszerelik valamelyik hangosgépet, a másik cég képviselői szabadalombitorlás okán beperelhetik őt.

(forrás: NFI)

A mozitulajdonosok nagy része inkább a kivárás taktikája mellett volt, a Magyar Mozgóképüzemengedélyesek Országos Egyesülete is rendszeresen türelemre intette tagjait. Többen – főleg az előkelőbb premiermozik vezetői – azonban nem így gondolkodtak, és elkezdtek felkészülni a hangosfilm bevezetésére. A bizonytalan légkört jól mutatja, hogy a vállalkozók akár egyik napról a másikra változtatták meg a véleményüket. Gerő István, akinek több moziban is érdekeltsége volt, nyár elején még így nyilatkozott a Magyar Mozi és Film című szakmai lapban: „…nem tudom, szabad-e ezt az óriási rizikót vállalni, mely egy gép beszerzésével jár. […] Ne térjünk el a régi, bevált útról, s ne akarjuk ez egyszer egész Közép-Európát megelőzni – mert Nyugat-Európából sem teljesen megnyugtatók a hírek.” Ugyanezen lap következő számában Matzner Károly, a Fox magyarországi igazgatója maradisággal vádolta Gerőt, aki szerinte az idő kerekét próbálja megállítani, ha nem látja be, hogy a hangosfilm igenis be fog válni. „El tudja képzelni Gerő István úr, mi lesz itt akkor? El tudja képzelni a közönség érdeklődését? Mert megnyugtathatok mindenkit, az óriási lesz. És nincs kizárva, hogy Gerő István úr lesz az első, aki mellére, illetőleg zsebére ütve fogja büszkén és megelégedetten hangoztatni: Ugy-e, megmondtam!”

Matzner jóslata fényesen bevált! Gerő ugyanis hamarosan meggyőződött a hangosfilm létjogosultságáról és végül ő lett az, aki a Forum mozi igazgatójaként elsőnek mutatott be itthon hangosfilmet. „Én voltam az, aki a pesti mozisokat sorompóba állítottam a beszélő film – ellen és most én vagyok az, aki elsőnek mutatom majd be a beszélő filmet. Miért? Mert – kint voltam Berlinben és láttam a Singing Fool-t: ezt a nagyszerű beszélő filmet és ugyanakkor meggyőződtem arról is, hogy a leadó gépezetek igenis egységesek ma már” – mondta a Pesti Naplónak június végén.

Pár héttel a kitűzött nap előtt azonban bekövetkezett, amitől többen féltek, és úgy tűnt, meghiúsul a közönség által is várva-várt beszélőfilm bemutatkozása. Gerő a Western Electric vetítőgépével szerelte fel a mozit; egy német cég, a Siemens és Halske pedig beperelte, mert a gép bizonyos alkatrészei az ő szabadalmukba ütköztek. A bíróság napokra lefoglalta a vetítőgépet, amit csak óvadék ellenében engedtek végül mégis használni a premierhez.

A The Singing Fool főszereplője Al Stone, egy énekes, akinek míg karrierje egyre magasabbra ível, magánélete egyre rosszabbul alakul. Felesége elhagyja és el kell szakadnia imádott kisfiától, Sonny Boy-tól. A kisfiú megbetegszik, és végül apja karjaiban meghal. Stone így is felveszi fellépőruháját, feketére maszkírozza arcát és megtörten adja elő az őt éljenző közönségnek leghíresebb számát, a fiának irt Sonny Boy-t.

A díszbemutatón „a hatóságok, a társadalmi élet és a szakma reprezentánsai mind megjelentek, hogy fültanúi legyenek a harminc éven át némán pergő film megszólalásának.” A „nagyfilmet” két rövid kísérőfilm előzte meg: a Parasztbecsület egy áriája Benjamino Gigli előadásában és az Abe Lymann jazz zenekar játéka. „A Singing Fool, az amerikai talkie-nak ez az első Budapestre repült fecskéje, a mai beszélőfilm-technika bámulatosan tökéletes alkotása. Hanghatásaiban, úgy a prózában, mint az énekben és a zenében százszázalékos hatást ér el és lenyűgözve, fülünkben felejthetetlenül csengő hangeffektusokkal távoztunk a film eddigi néma hajlékának hangos újszülöttje után” – számolt be az eseményről a Magyar Mozi és Film. „Al Jolson kitűnő színész, a legmakacsabb könnydugulást, könnyobstipációt meggyógyítja – kétségbeesett orrfúvással próbál ellenállni a cinikus pesti közönség, hiába – magam is összebőgtem magam s mikor a lámpák kigyúltak, mellettem egy zordon rendőri riporter szitkozódva és káromkodva szidta még az apját is annak, aki ilyen olcsó giccset kitalál s még azt hiszi, ezzel meg tud főzni jóízlésű embert – miközben a könnyek éppen leértek az állára és plasztronjára csöpögtek” – írta a bemutató után Karinthy Frigyes a Pesti Naplóban.

„A pénztártól eddig még egyetlen egy jegyet sem kaptam vissza. A délutáni előadásokra, csakúgy mint az estiekre, napokkal előbb kel el minden jegy s bár már egy hét óta játsszuk a »Singing Fool«-t, az érdeklődés ugyanakkora, mint az első napokban”

– nyilatkozta Gerő a Pesti Hírlapnak.

A Fórum Mozi (forrás: Pesti Napló, 1929)

Az új technológia iránti lelkesedés annak ellenére is töretlen volt, hogy a nyelvi problémákat ezekben az években még nem volt egyszerű áthidalni. A The Singing Fool „hangosságát” főleg a szinkronizált kísérőzene és zörejek adták, csak részben voltak benne emberi hangot is felhasználó ének- és párbeszédes jelenetek. A film egy része tehát még mindig klasszikus némafilm volt, ezeket a jeleneteket a már megszokott képközi feliratokkal (inzertekkel) látta el a „dramaturg” (ez a munkakör ekkor feliratírót jelentett). Viszont az újdonságnak számító, teljes mértékben hangos jelenetek angol szövegét is érthetővé kellett tenni a nézők számára, így a műsorfüzet tanúsága szerint ezeket a ma is ismert módon, a kép aljára bekopírozott, szinkronidejű magyar felirattal látták el. A film feliratait Fodor Sándor dramaturg írta, technikai kivitelezésük a Kruppka-filmlaboratóriumot dicsérte.

Reklámcélok mellett valószínűleg a film jobb megértését célozta a Forum által kiadott kis füzetke is, ami részletesen ismertette a film cselekményét az elejétől a végéig, valamint a benne megjelenő összes szöveget közölte a némafilmes inzertekkel és a párbeszédes részek felirataival együtt. Ez – az operakalauzokhoz hasonlatosan – segíthetett az angolul nem beszélő nézőknek a történet követésében. A füzetben helyet kapott a film híres betétdala, a Sonny Boy szövege; ismertetők és érdekességek a hangosfilmről és egy cikk, ami Al Jolson, a főszereplő magyar származását igyekezett bebizonyítani (amire ezen a rövid íráson kívül semmilyen más információforrás nem utal).

A The Singing Fool-hoz kiadott füzet végiglapozható a könyvtár adatbázisában.

A hangosfilm elnyerte a közönség tetszését és hamarosan az egész világon átvette a némafilm helyét. A magyar filmgyártás pedig évtizedes válságából kilábalva, hamarosan szintén „hallatta hangját”: 1931. szeptember 25-én már az első magyar hangosfilm, A kék bálvány bemutatója tartotta izgalomban a közvéleményt. A Forum mozi továbbra is lépést tartott a filmvilág eseményeivel, hiszen a második magyar hangosfilmet, a Hyppolit, a lakájt is ebben a patinás filmszínházban láthatta először közönség. 

Vajda Boróka

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem