A film Budapesten is megszólal – Az éneklő bolond szövegkönyve #57

2021.12.01.

A hangosfilm feltalálása a filmművészet új korszakát nyitotta meg. Magyarországon először 1929. szeptember 20-án „szólalt meg” a film: az amerikai Az éneklő bolond (The Singing Fool, 1928) című hangosfilmet mutatta be a Forum filmszínház (a mai Puskin mozi elődje).
Amerikában már pár évvel korábban megjelent a hangosfilm. A Warner Bros. cég 1926-től kísérletezett a Vitaphone nevű eljárás segítségével hangosított rövid zenés filmekkel. 1927. október 6-án aztán bemutatták az első szinkronizált emberi beszédet is tartalmazó filmet; ez volt A dzsesszénekes The Jazz Singer, 1927). A hangosfilm ezután pár éven belül meghódította a világ filmszínházait, ami alól a magyar mozik sem jelentettek kivételt.

1929 nyara izgalmas (többek szerint inkább félelmetes) időszak volt a magyar moziszakma számára. Sorra érkeztek a hírek a Warner immár második „beszélőfilm-attrakciója”, a The Singing Fool londoni, párizsi és berlini bemutatójáról, melyek mind az új találmány elsöprő sikeréről szóltak. Ahogy a „fenyegető” hangosfilm egyre közeledett, úgy váltak egyre bizonytalanabbá az addig némafilmre specializálódott forgalmazócégek és mozisok: míg máskor fél évre előre gondosan megtervezték programjukat és „lekötötték” a filmek vetítési jogát, most tanácstalanok voltak az őszi szezonnal kapcsolatban. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy még kevesen találkoztak testközelből az új fajta filmmel; nem tudták, milyen minőségű, mennyire lehetnek biztosak a sikerben. Másrészt az már így is tudható volt, hogy a hangosfilmet lejátszó szerkezet felszerelése a mozikban nem olcsó mulatság.

A helyzetet tovább bonyolította, hogy az amerikai Western Electric cég, a Vitaphone-eljárás birtokosa és a több német hangostechnológiát kezében tartó Tobis-Klangfilm évekig tartó hatalmi harcokba bonyolódtak egymással. Hangosfilmmel ugyanis nem csak az amerikaiak kísérleteztek: a kép hanggal való kiegészítésének gondolata tulajdonképpen már a film születésétől kezdve jelen volt, így számos ország kutatói, mérnökei dolgoztak a megvalósításán. Bár Hollywood kezdte meg a hangosfilmek gyártását, a különböző európai hangosfilmtechnológiák eddigre már szintén fejlett állapotban voltak. A magyar (és persze más kisebb országok) filmmel foglalkozó vállalkozói tehát még azt is kockáztatták, hogy ha felszerelik valamelyik hangosgépet, a másik cég képviselői szabadalombitorlás okán beperelhetik őt.

(forrás: NFI)

A mozitulajdonosok nagy része inkább a kivárás taktikája mellett volt, a Magyar Mozgóképüzemengedélyesek Országos Egyesülete is rendszeresen türelemre intette tagjait. Többen – főleg az előkelőbb premiermozik vezetői – azonban nem így gondolkodtak, és elkezdtek felkészülni a hangosfilm bevezetésére. A bizonytalan légkört jól mutatja, hogy a vállalkozók akár egyik napról a másikra változtatták meg a véleményüket. Gerő István, akinek több moziban is érdekeltsége volt, nyár elején még így nyilatkozott a Magyar Mozi és Film című szakmai lapban: „…nem tudom, szabad-e ezt az óriási rizikót vállalni, mely egy gép beszerzésével jár. […] Ne térjünk el a régi, bevált útról, s ne akarjuk ez egyszer egész Közép-Európát megelőzni – mert Nyugat-Európából sem teljesen megnyugtatók a hírek.” Ugyanezen lap következő számában Matzner Károly, a Fox magyarországi igazgatója maradisággal vádolta Gerőt, aki szerinte az idő kerekét próbálja megállítani, ha nem látja be, hogy a hangosfilm igenis be fog válni. „El tudja képzelni Gerő István úr, mi lesz itt akkor? El tudja képzelni a közönség érdeklődését? Mert megnyugtathatok mindenkit, az óriási lesz. És nincs kizárva, hogy Gerő István úr lesz az első, aki mellére, illetőleg zsebére ütve fogja büszkén és megelégedetten hangoztatni: Ugy-e, megmondtam!”

Matzner jóslata fényesen bevált! Gerő ugyanis hamarosan meggyőződött a hangosfilm létjogosultságáról és végül ő lett az, aki a Forum mozi igazgatójaként elsőnek mutatott be itthon hangosfilmet. „Én voltam az, aki a pesti mozisokat sorompóba állítottam a beszélő film – ellen és most én vagyok az, aki elsőnek mutatom majd be a beszélő filmet. Miért? Mert – kint voltam Berlinben és láttam a Singing Fool-t: ezt a nagyszerű beszélő filmet és ugyanakkor meggyőződtem arról is, hogy a leadó gépezetek igenis egységesek ma már” – mondta a Pesti Naplónak június végén.

Pár héttel a kitűzött nap előtt azonban bekövetkezett, amitől többen féltek, és úgy tűnt, meghiúsul a közönség által is várva-várt beszélőfilm bemutatkozása. Gerő a Western Electric vetítőgépével szerelte fel a mozit; egy német cég, a Siemens és Halske pedig beperelte, mert a gép bizonyos alkatrészei az ő szabadalmukba ütköztek. A bíróság napokra lefoglalta a vetítőgépet, amit csak óvadék ellenében engedtek végül mégis használni a premierhez.

A The Singing Fool főszereplője Al Stone, egy énekes, akinek míg karrierje egyre magasabbra ível, magánélete egyre rosszabbul alakul. Felesége elhagyja és el kell szakadnia imádott kisfiától, Sonny Boy-tól. A kisfiú megbetegszik, és végül apja karjaiban meghal. Stone így is felveszi fellépőruháját, feketére maszkírozza arcát és megtörten adja elő az őt éljenző közönségnek leghíresebb számát, a fiának irt Sonny Boy-t.

A díszbemutatón „a hatóságok, a társadalmi élet és a szakma reprezentánsai mind megjelentek, hogy fültanúi legyenek a harminc éven át némán pergő film megszólalásának.” A „nagyfilmet” két rövid kísérőfilm előzte meg: a Parasztbecsület egy áriája Benjamino Gigli előadásában és az Abe Lymann jazz zenekar játéka. „A Singing Fool, az amerikai talkie-nak ez az első Budapestre repült fecskéje, a mai beszélőfilm-technika bámulatosan tökéletes alkotása. Hanghatásaiban, úgy a prózában, mint az énekben és a zenében százszázalékos hatást ér el és lenyűgözve, fülünkben felejthetetlenül csengő hangeffektusokkal távoztunk a film eddigi néma hajlékának hangos újszülöttje után” – számolt be az eseményről a Magyar Mozi és Film. „Al Jolson kitűnő színész, a legmakacsabb könnydugulást, könnyobstipációt meggyógyítja – kétségbeesett orrfúvással próbál ellenállni a cinikus pesti közönség, hiába – magam is összebőgtem magam s mikor a lámpák kigyúltak, mellettem egy zordon rendőri riporter szitkozódva és káromkodva szidta még az apját is annak, aki ilyen olcsó giccset kitalál s még azt hiszi, ezzel meg tud főzni jóízlésű embert – miközben a könnyek éppen leértek az állára és plasztronjára csöpögtek” – írta a bemutató után Karinthy Frigyes a Pesti Naplóban.

„A pénztártól eddig még egyetlen egy jegyet sem kaptam vissza. A délutáni előadásokra, csakúgy mint az estiekre, napokkal előbb kel el minden jegy s bár már egy hét óta játsszuk a »Singing Fool«-t, az érdeklődés ugyanakkora, mint az első napokban”

– nyilatkozta Gerő a Pesti Hírlapnak.

A Fórum Mozi (forrás: Pesti Napló, 1929)

Az új technológia iránti lelkesedés annak ellenére is töretlen volt, hogy a nyelvi problémákat ezekben az években még nem volt egyszerű áthidalni. A The Singing Fool „hangosságát” főleg a szinkronizált kísérőzene és zörejek adták, csak részben voltak benne emberi hangot is felhasználó ének- és párbeszédes jelenetek. A film egy része tehát még mindig klasszikus némafilm volt, ezeket a jeleneteket a már megszokott képközi feliratokkal (inzertekkel) látta el a „dramaturg” (ez a munkakör ekkor feliratírót jelentett). Viszont az újdonságnak számító, teljes mértékben hangos jelenetek angol szövegét is érthetővé kellett tenni a nézők számára, így a műsorfüzet tanúsága szerint ezeket a ma is ismert módon, a kép aljára bekopírozott, szinkronidejű magyar felirattal látták el. A film feliratait Fodor Sándor dramaturg írta, technikai kivitelezésük a Kruppka-filmlaboratóriumot dicsérte.

Reklámcélok mellett valószínűleg a film jobb megértését célozta a Forum által kiadott kis füzetke is, ami részletesen ismertette a film cselekményét az elejétől a végéig, valamint a benne megjelenő összes szöveget közölte a némafilmes inzertekkel és a párbeszédes részek felirataival együtt. Ez – az operakalauzokhoz hasonlatosan – segíthetett az angolul nem beszélő nézőknek a történet követésében. A füzetben helyet kapott a film híres betétdala, a Sonny Boy szövege; ismertetők és érdekességek a hangosfilmről és egy cikk, ami Al Jolson, a főszereplő magyar származását igyekezett bebizonyítani (amire ezen a rövid íráson kívül semmilyen más információforrás nem utal).

A The Singing Fool-hoz kiadott füzet végiglapozható a könyvtár adatbázisában.

A hangosfilm elnyerte a közönség tetszését és hamarosan az egész világon átvette a némafilm helyét. A magyar filmgyártás pedig évtizedes válságából kilábalva, hamarosan szintén „hallatta hangját”: 1931. szeptember 25-én már az első magyar hangosfilm, A kék bálvány bemutatója tartotta izgalomban a közvéleményt. A Forum mozi továbbra is lépést tartott a filmvilág eseményeivel, hiszen a második magyar hangosfilmet, a Hyppolit, a lakájt is ebben a patinás filmszínházban láthatta először közönség.