„Apja neve: film
Anyja neve: diapositív
Újszülött neve: reklámfilm
Mikor született: 1917 körül
Mikor kezdett beszélni: 1920-ban
Nyelve: nemzetközi
Ezek a reklámfilm anyakönyvi adatai.”

Ez a frappáns meghatározás Macskássy Gyulától származik, aki – mivel a háború előtt még nem létezett hivatalos, intézményesített reklámoktatás – eleinte magyarázatokkal, bemutatással, korrigálással nevelte tanítványait. A hatvanas években a reklámoktatás egyik legfontosabb szakemberévé vált, több évtizedes tapasztalatait hasznosítva számos elméleti anyagot is készített – ezek nyomán idézzük fel a reklámhoz kötődő gondolatait, és azt, hogy egykori tanítványai hogyan gondolnak vissza mesterükre.

A „magyar rajzfilm atyjá”-nak is nevezett grafikus és filmrendező, Macskássy Gyula 1912. február 4-én született. Nevéhez fűződik többek között az állami rajzfilmgyártás első filmje, az 1951-es A kiskakas gyémánt félkrajcárja, majd a magyar animáció új hullámának nyitánya, a A ceruza és a radír önreflexív road movie-ja, a tanulságos gagfilm, a Párbaj, mely az első Cannes-ban díjazott magyar rövidfilm.

Kiemelkedő életművének kiindulópontja és mindvégig meghatározó szerkesztőeleme volt a reklámhoz fűződó viszonya. Bár a rajzfilmkészítés egy idő után kiszorította a reklámot, de az ott szerzett tapasztalatok mindvégig hangsúlyosak maradtak Macskássy művészetében.

Macskássy Gyula (fotó: MTI)

Már a gimnáziumban saját rajzaival illusztrált diáklapot adott ki, majd az érettségit követően az Angol utcai Diana Sósborszesz- és Csokoládégyár cég reklámtervezőjeként termékeinek csomagolásterveit készítette. Egész további munkásságát meghatározták a Bortnyik Sándor magániskolájának esti kurzusain elsajátított reklámgrafikai ismeretek. A „Macskássy Brothers”– bátyjával, a festőművész Jánossal volt közös vállalkozásuk, majd később öccsük, Dezső is csatlakozott a csapathoz – egy idő után annyi filmes és grafikai megbízást kapott, hogy János a grafikai (többek között ő találta ki Lottó Ottó alakját), Gyula pedig a reklámfilmes munkát irányította. Macskássy János visszaemlékezésében „egészen különleges zseni”-nek nevezte öccsét; korrekt, türelmes, önzetlen, szeretetreméltó jellemnek írta le, aki közvetlen kapcsolatot tudott teremteni a közönséggel – ez volt a Macskássyak grafikusművészetének kulcsa.

„Tisztában voltunk ugyanis azzal, hogy mi a plakát, és hogy miért születik a plakát. Nem azért, hogy én pénzt kapjak, hanem hogy az a vállalat, amelyik hirdet, kontaktust tudjon teremteni a közönséggel és növelni tudja a forgalmát.”

Tömeges megrendeléseik titka az volt, hogy ők csináltak egyedül nívós alkotásokat: színes technikát alkalmaztak, és filmjeik zenéjét a kor kiemelkedő tehetsége, Ilosvay Gusztáv (aki nappal orvos, éjjel zenész volt) komponálta. Ilosvay nagyon tehetséges költő is volt; a reklámok sikeréhez irodalmi ötletekkel is hozzájárult.

A két világháború között elsősorban a kispolgárság számára olcsóbb fogyasztási és élvezeti cikkeket, gyógyszereket reklámoztak – nagy műfaji változatossággal: a rajzfilmek mellett bábanimáció és papírkivágásos megoldások is születtek. Macskássy mindig az elvárásokhoz igazította elképzeléseit, igényesen, kerek történetekkel, kedves dramaturgiával fűszerezve azokat, melyek egyedi hangulatukkal is hatottak. Ebből a korszakból kiemelkedő klasszikus a Franck kávét reklámozó tárgyanimációs szkeccs, az Íz, szín, zamat, melyben a kávé elkészítésének összekapcsolása a néző étvágyának felcsigázásával, színvilágával néhány perc „filmköltészetet” hozott létre.

Macskássy János a lottó plakáton dolgozik, 1957 (Fotó: MTI)

„Ma már megállapítható, hogy a magyar rajz-és bábfilm rendkívül sokat köszönhet a reklámfilmeknek. Ezek a reklám céljait szolgáló rövid, egy-két perces filmek csiszolták az alkotók tömörítő-sűrítő kifejezőképességét, egyúttal bő lehetőséget adtak a formai kísérletezésre is.” – állapítja meg Macskássy a dr. Matolcsy Györggyel – Pannónia Filmstúdió vezetője – 1961-ben publikált tanulmányában.

1948-ban a magyar filmszakmát államosították, így Macskássyék stúdiója a Híradó- és Dokumentum Filmgyárhoz került, ahol az animáció létjogosultságát éppen a reklámmegbízásokkal próbálták legitimálni. Ezek a megbízások folyamatosan feladatokkal látták el Macskássyékat és segítették a szakmai tökéletesedésüket. Az ötvenes évek rajzfilmjei – a Telhetetlen méhecske, az Okos lány, az Egér és oroszlán – mind-mind reklámfilmek továbbgondolt megvalósulásai voltak. Stílusában a kezdeti Disney hatásoktól – a szentimentalizált realizmustól – jutott el az „El a naturától!” felkiáltásig.

„Rám éppúgy, mint az egész világ rajzfilmgyártására harminc éven keresztül, Walt Disney alkotó egyénisége hatott. […] A rajzfilm világa egy erősen stilizált, feltételezett világ, ceruzával, vonallal, rajzokkal dolgozunk. Disney pályafutása elején erről az útról indult el, de fantasztikus technikai fejlődése révén ma már a rajzolt vonallal, a színnel és vonással eljutott egészen a valószerűségig. Az az út, amelyen Disney halad, járhatatlan a mi számunkra, mert a naturális felé vezet.”

Macskássy Gyula és Várnai György a Tíz deka halhatatlanság celljével (fotó: MTI)

„A mi művészi stílustörekvéseink Picasso, Steinberg és Matisse művészetével mutatnak rokonvonásokat. Ők szintén a formák leegyszerűsítésére, a tárgyiság hangsúlyozására törekszenek, mint az első világháború után kialakult úgynevezett „Sachlich”-stílus, de itt annak szögletességével szemben a lágy, könnyű kéz vonalvezetése érvényesül. Valami rokonságban van a folklór leegyszerűsítő, tömörítő kifejezésmódjával is. A mai rajzfilmművészetben mindjobban előtérbe lép a szimbolikus kifejezés, a dramaturgia a lehető legkomprimáltabb lesz és a forma erősen stilizálódik”.

„Mindig a téma határozza meg, hogy milyen grafikai tálalásban játsszuk le a történetet. A modernség nem jelenti a tónustalanságot.” – ez a mondanivaló szerencsésen találkozott Várnai György markáns, erőteljesen karikírozó stílusával. Kettejük alkotói kapcsolatának talán legszebb példája a komor hangvételű Tíz deka halhatatlanság című film, mely – egy tragikus sorsú pegazus életén keresztül – a rendszer által folyamatosan kordában tartott művészet és a hatalom kapcsolatát jeleníti meg. 

„Még egy döntő tényező, ami a reklámfilmet a többi reklámeszköztől megkülönbözteti: a »néző kiszolgáltatottsága«. […] A reklámozó vállalat és a filmet alkotó művész eleve tudatában van ennek a »kiszolgáltatottsági komplexusnak« és nagyfokú kötelezettséget érez a nézővel szemben, amikor reklámfilmmel jelenik meg.”

És milyen ember is volt Macskássy Gyula, személyisége mennyire volt meghatározó pályatársai és tanítványai számára?

„Mit tanultam Macskássytól? Alaposságot, odafigyelést a munkafázisok minden egyes részletére. Tiszta ábrázolást. Nem is tőle, hanem Nepp Jóskától hallottam, nem is egyszer, hogyan magyarázta a Bortnyik Stúdió szellemében és a reklám szempontjai szerint egy-egy tárgy, képelem tervezésének a szabályait: „Rajzfilmen az alma csak piros lehet. A csont ne borda, lapocka, hanem mindig lábszárcsont legyen, olyan, amilyen a kalózlobogón is látható. Mindaddig, amíg nincs filmszalagon az anyag, van lehetőséged a jobbításra.” (Jankovics Marcell)

„Máig is emlegetem az eligazító mondását: mindig az a kérdés, hogy mit akarunk, kinek akarjuk és hogyan akarjuk. Aki ennek a három kérdésnek meg tud felelni, az tudja, hogy mit akar csinálni. Annyira megmaradt bennem, és olyan fontos üzenetnek tartom, hogy máig is ezt emlegetem a Főiskolán, ahol tanítok.” (Richly Zsolt)

„…én mindent neki köszönhetek, szeretni a szakmát, nem elindulni hagyományos utakon, megpróbálni sajátot és egyénit adni. Lehet, hogy ez egy mai fiatalnál már nem sikk, de akkor az ember tisztelte a mesterét, és ez akkor természetes volt. Énnekem Gyuszi mindig olyan volt, mint egy második apám, még akkor is, amikor nagyon mérgesek voltunk egymásra. Ő nem tudott olyat kérni, amit meg ne próbáltam volna teljesíteni. A mai napig is nagyon-nagyon hiányzik.” (Dargay Attila)

„Persze köztünk is voltak súrlódások. Gyuszi nagyon rosszul tűrte a sértett hangulatot. Felpattant: – Na, csókoljátok meg egymást! – mondta ellentmondást nem tűrve, mint egy igazi »főnök«.” (Spitzer Kati)

„Emlékszem, hogy amikor A ceruza és a radír Karlovy Varyban díjnyertes lett, Gyuszi küldött haza egy képeslapot, amelyen mindenkinek külön gratulált, aki dolgozott a filmben. Ezt a gesztust csak Gyuszinál láttuk, és azt is, hogy pl. amikor egy film befejeződött, akkor egy kávéra meghívta a kollégáit, és azt mondta, hogy gyerekek, köszönöm, ez jól sikerült, dolgozzatok így máskor is.” (Kiss Bea)

„Príma, ragyogó! – Így kezdte mindig a kritikát, akkor is, ha nem volt minden valóban príma, ragyogó, hiszen jóformán mindannyian akkor tanultuk a szakmát. […] Később a „príma, ragyogó” helyét átvette a „no, de gyerekek!” Tudtuk mindnyájan, hogy ha ezt mondta, akkor oka volt rá. Kritikus szeme és érzékeny füle mindig észrevette, ha valami nem volt a helyén, ha valami disszonáns volt. Szerkesztési elve, amivel a filmjeit is készítette, de ami minden megnyilvánulásában döntő volt: a kifejezés tisztasága, világossága, a közérthetőség. A sokat emlegetett „vörös fonal”. Így nevezte a filmjei gerincét, amit nem volt szabad elveszítenie sohasem.” (Cseh András)

„Ahogy az orosz irodalom Gogol Köpenyéből bújt elő, így mi, régi munkatársak, stúdióalapítók elmondhatjuk, hogy Gyuszi hajdani kis reklámfilm-műhelye indított útnak bennünket. Mindig kegyelettel gondolok rá.” (Imre István)

„Mi tette filmjeit az egész világon ilyen népszerűvé? Magyarázatot ad az egész életművön végighúzódó humanista mondanivaló, és a könnyen megközelíthető forma. Öncélú játék, üres zsonglőrködés nem csábította. Sosem nevetett más kárán. A világűrben, vagy az emberek közötti űrben vacogó „hősöket” nem ismert. Rég szállóigévé váltak mondásai: »A reklámfilm kísérleti műhely a játékfilm számára«, vagy: »Mély mondanivaló és populáris előadásmód.« (Richly Zsolt)