Lapról lapra: Képes Mozivilág #39

2021.08.28.

Az 1910-es években a magyar mozis szakma nem szűkölködött szakmai lapokban, ám a közönség egyre növekvő mozi iránti érdeklődését csak kevés folyóirat szolgálta. Ezek közé tartozott az igényes kivitelű Képes Mozivilág.

A lapot Lenkei Zsigmond, a szaksajtó nagy öregje, az egyik első filmes újságíró alapította kifejezetten azzal a céllal, hogy a filmvilág aktuális hírei, szenzációi a nagyközönséghez is eljussanak. Korábban, 1911 és 1913 között Korda Sándor Pesti Mozi majd Mozi című lapja látta el ezt a feladatot. A Képes Mozivilág később, az első világháború után jelent meg és vált az 1920-as évek első felének meghatározó közönséglapjává. Szerkesztője és kiadója Lenkei, segédszerkesztője Gábor Jenő volt. Hasábjain olyan neves filmes szakírók hosszabb-rövidebb cikkei jelentek meg, mint Lajta Andor, Radó István, Vári Rezső, Váczi Dezső, Castiglione Henrik, Pánczél Lajos vagy Pakots József.

A Képes Mozivilág igazi színes, változatos közönséglap volt. Az első oldalakon hosszabb cikkek jelentek meg a magyar vagy külföldi filmvilág eseményeiről: bemutatás előtt álló filmekről, a magyar filmgyártó vállalatok éves terveiről, vagy arról a jelenségről, hogy ekkoriban mindenki – főleg fiatal, álmodozó ifjak és lányok – híres moziszínész akart lenni. Kiderült az is, hogy mire költik fizetésüket a mozisztárok, és a közönség megismerhette saját magát – a jegyszedők és a ruhatárosok szemén keresztül. A lap interjút közölt egy amerikai filmtröszt elnökével, Szironthai Lhotka István magyar díszlettervezővel, vagy Urban Gad, a korszak dán sztárrendezője nézeteit ismertette a filmművészetről. A Csevegés a hét eseményeiről című rovatból a korabeli olvasó röviden értesülhetett olyan aktuális mozis eseményekről, mint hogy Lenkeffy Ica új szerepen dolgozik, Hatvany Lili bárónő filmforgatókönyvet ír Sundal címen, vagy hogy Deésy Alfréd 25 éves színészi jubileumát ünnepli. A Merta Berta című rovat még rövidebb „kis színes” hírekkel segítette az olvasók tájékozottságát: a Corvin Jókai Fehér rózsáját tervezi megfilmesíteni; Boyda Juci egy időre inkább színházi szerepeire koncentrál; Gombaszögi Frida húga, Margit is bemutatkozik a filmen; Becker Bäby szanatóriumba vonul filmforgatása után; Lucy Doraine – korábban Kertész Mihályné Kovács Ilona avagy Loncy – Budapestre látogat.

A Képes Mozivilág rendszeres interjúiban a korszak legnépszerűbb sztárjai szólaltak meg: Berky Lili, Huszár Pufi, Gyárfás Dezső, Mattyasovszky Ilona, Fenyő Emil, Bánhidy Ilona, Lux Margit vagy Hollay Kamilla. Varsányi Irén elmesélte, milyen furcsán felemelő érzés vett erőt rajta, amikor először meglátta magát filmen a Karenin Annában – egészen addig, míg észre nem vette az első hibát saját játékában… Makay Margit szintén nagyon elégedetlen volt első filmszerepével. Vándory Gusztáv szerint: „a felvevő gép előtt való alakítás jóval több fizikai megerőltetéssel jár, mint a színpadi, az idegeket is jobban megviseli…” Ezzel alighanem Somlay Artúr is egyetértett, aki elmesélte, hogy a Fekete gyémántok forgatásán kis híján a stábra omlott egy tárna. Várkonyi Mihályt és A csikós stábját pedig egy gróf „Majd adok én nektek felvételt, kutyák!” – felkiáltással űzte el a birtokáról. Az ekkor már visszavonultan élő Blaha Lujza pedig exkluzív interjút adott arról, hogyan érezte magát, amikor A nagymama felvételénél kamera elé állt. „Édes Istenem, úgy trémáztam, mintha soha életemben nem lettem volna színpadon. Semmit nem tudtam, úgy kellett ide-oda tolni. Nem tudtam, hogy a lámpákba nem szabad belenézni. Éjszakára azután úgy megdagadtak a szemeim az erős fénytől, hogy alig láttam. Hanem azután, mikor megláttam magam a film főpróbáján, úgy éreztem, mintha… nem, ezt ki sem tudom mondani és maga le se tudja írni. Valami egész különöset éreztem, valami felemelő valamit. Hát ilyen vagyok én?!”

A mozi boszorkánykonyhájából című rovatban Castiglione Henrik, az 1941-es Filmlexikon szerkesztője vezette be a közönséget a mozi eredetének titkaiba (az optikai játékoktól a Lumière testvérekig), a Mozikrónika rovatban pedig az aktuális bemutatókról írt versek (!) jelentek meg. A Képes Mozivilág számtalan fotót hozott le, emellett szellemes grafikák is felbukkantak benne: többek között Vaszary Gábor vagy Faragó Sándor tollából – utóbbi képregényeket is rajzolt a lapba.

A Képes Mozivilág a magyar némafilm kutatói számára értékes forrás, az első magyar filmsztárok kései rajongói számára pedig még mindig érdekes olvasmány.

Lenkei Zsigmond

 „A moziszakmában eltöltött életem minden szakember előtt nyitott könyv, melyben mindenki lapozott, persze csak átvitt értelemben, mert amióta visszaemlékezem, újságot írtam a moziszakmának és szerény tollammal szolgáltam felvirágoztatását” – írta magáról Lenkei Zsigmond, a magyar némafilmes szaksajtó nagy öregje A 25 éves mozi-ban. Az egyik első magyar filmszakmai lap alapítója egész életében különböző filmes lapokat szerkesztett, szakírók generációit nevelte ki, és a szakma megbecsült képviselője volt.

Lenkei (született Guttmann) Zsigmond 1873-ban látta meg a napvilágot Pécsett. Újságírói karrierjét a Pécsi Naplónál kezdte, majd a Budapesti Hírlap munkatársa lett. 1907-ben Kinematográf címen indított filmszakmai folyóiratot, melyben a mozis szakma vitás kérdéseit tárgyalta, de a film mellett kitért a fényképezés, a gramofon és a fonográf tárgyköreire is. A szintén 1907-ben indított Héliosz mellett a Kinematográf volt Magyarországon az első filmmel foglalkozó folyóirat. A 150-es példányszámú, Zomborban nyomott lap sajnos rövid életű maradt, de Lenkei a filmszakma megkerülhetetlen alakjává vált. Az 1908-ban megalakuló Magyar Kinematográfusok Országos Szövetségének főtitkárává választották. Dolgozott a Mozgófénykép Híradónak is, de 1912-ben ismét saját lapot alapított, a kisebb-nagyobb megszakításokkal és különböző neveken egészen 1938-ig fennálló Mozivilágot. 1927 és 1935 között a Magyar Filmkurír társszerkesztője is volt. 1919-ben alapította meg a Képes Mozivilág című, kifejezetten a nagyközönségnek szóló lapját. 1914-ben Vári Rezsővel kezdték szerkeszteni az évente megjelenő, a szakma eseményeit összegző Mozi Almanachot. A gazdag tapasztalatokkal rendelkező Lenkei a némafilmkorszak vége felé két könyvet is kiadott: az Egyesült Államokbeli útját összefoglaló Ez Amerikát (1929) és a magyar filmszakma közel három évtizedét olvasmányosan összegző Mosolygó Mozit (1930). 1934-ben, halálakor így búcsúztatták saját lapjában kollégái, Vári Rezső és Lajta Andor: „Harminc év kemény, küzdelemteljes élet állt mögötte, amikor itt hagyta szívének-lelkének egyetlen bálványát: a magyar filmszakmát.”