„Ehhez egy könyv kell…” – Körmendy Ékes Lajos: A mozi #16
106 éve, 1915-ben jelent meg Dr. Körmendy Ékes Lajos A mozi című könyve, az első hazai mű, amely esztétikai vonatkozásait is figyelembe véve közelített a filmhez. Korábban – a szaksajtó kivételével – két magyar kötet jelent meg a filmről: Keleti Adolf A mozgószínház, mint a népműveltség eszköze (1913) és Beck Szilárd A mozgófénykép (1913) című könyvei azonban a mozi-jelenség egy-egy kiemelt aspektusát tanulmányozták. Körmendy könyve az első összefoglaló, enciklopédikus igénnyel fellépő magyar könyv, amely az új médiumról íródott.
Talán különösnek tűnhet, hogy az első filmes könyvet egy politikus írta, de Körmendy Ékes Lajos – későbbi cseh parlamenti képviselő és veszprémi főispán – közeli kapcsolatot ápolt a mozival. 1908-ban, még Kassa kultúrtanácsosaként és a Kassai Városszépítő Egyesület alapítójaként megszervezte a város első mozija, a Kassai Uránia Színház létrehozását, melyet másfél évig vezetett is. Részt vett II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai kassai újratemetésének megszervezésében, és az arról készült filmfelvételek megőrzésében is kiemelkedő szerepe volt. A budapesti gyászmenetről egyébként az első magyar operatőrök egyike, Zsitkovszky Béla készített riportfilmet. (II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozataláról készült filmfelvételekről itt írunk bővebben.)
Könyvét a német szakirodalomra és saját tapasztalataira támaszkodva, 1910 és 1914 között írta. A mozi anyaga a Városi Szemlében jelent meg 1915-ben, majd különlenyomatként könyv alakban is. Körmendy később, az 1920-as években több filmforgalmazó cégnél és mozinál is érdekeltséget szerzett, 1939-től pár évig ő vezette a Projectographot.
„Az első perctől kezdve, hogy a mozival ilyen közeli kapcsolatba jutottam, állandóan figyelemmel kísértem annak fejlődését, szomorúságot okoztak eltévelyedései és mindig felvillanyoztak sikerei. Olvasgattam a német könyvpiacon idevonatkozóan megjelent érdekes kiadványokat és mindig bántott az a gondolat, hogy nálunk a mozinak a jelentőségét csak olyan kevesen ismerik, az egész intézménnyel senki komolyan nem törődik” – írja a bevezetőben. Úgy érezte, a hazai filmes szakirodalom megindításában valakinek meg kell tennie az első lépést.
A mozi amellett, hogy gyakorlatias és elfogulatlan stílusban íródott, alapvetően védőbeszéd az ekkor még fiatal médium, a film mellett. Körmendy úgy látta, hogy 1915-ben a film már túl van hibákkal és eltévelyedésekkel teli gyermekkorán és magas kulturális rangot, művészi értéket képes nyújtani. Kárhoztatta a korai „szennyfilmek”: „erotikus-sexuális és bűnügyi drámák”, „rémfilmek” tendenciáját, melyek tömeggyártását szerinte a morális és művészi szándékot nélkülöző, puszta anyagi érdek szülte. A mozi korai éveiben szerinte a közönség – napisajtó és ponyvairodalom által táplált – szenzációéhsége, és a filmgyárak anyagias szemlélete rossz irányba terelte a filmet. „Tény, hogy a mozi pálfordulásában nagy része van a jobb ízlésű közönség ellene megnyilatkozott, tüntetően ellenszenves hangulatának, a tantestületek és a sajtó szigorú kritikáinak, valamint a hatósági intézkedéseknek (cenzúra stb.), de tény az is, hogy nem elégedett meg azzal, hogy a rossz úton megállt, hanem szapora lépésekkel igyekszik a jó úton előre jutni” – írja.
A 20. század első éveiben a mozik műsorát nem egyetlen nagyjátékfilm alkotta, hanem több rövid, különböző típusba sorolható felvétel, hiszen a moziba járó közönséget elsősorban a megmozduló kép érdekelte. Körmendy a legnemesebb, a közízlés formálására és művelésére legalkalmasabb filmeknek a „természeti felvételeket” tartotta, melyeket ma talán ismeretterjesztő vagy dokumentumfilmekként írhatunk le. Emellett épp ezekben az években kezdett dominánssá válni a filmgyártásban, ezáltal a mozik műsorösszeállításaiban is a történetmesélő játékfilm (a „mozidráma”). Körmendy ennek a filmtípusnak a szerepét sem becsülte le, hiszen tapasztalatból tudta, hogy ez a fajta film vonzza leginkább a közönséget. Ő végeredményben a szórakoztatás leplében oktató film mellett foglalt állást.
A könyv sajnálatosnak véli a mozi és a színház ekkor fellángoló ellenségeskedését, hiszen a két művészeti ág segíthetné is egymást. Szerinte a (néma)film sajátos korlátaiból is adódó kifejezőeszközeinek kreatív felhasználásával valódi művészi értéket képes létrehozni. A színész némasága, a szín és a térbeli dimenzió hiánya egyediséget biztosít a filmalkotóknak. Körmendy a filmet, mint kollektív műalkotást értelmezte: „A rendező feladata, hogy az írónak, a színésznek és a festőnek a munkáját egy közös eredőre hozza, az egységes művészi egészre egyéniségének bélyegét ráüsse.” Ez a gondolat abban a korszakban, amelyben a filmet még nagyon sokan egyszerű technikai reprodukciónak tekintették, egyáltalán nem volt magától értetődő.
Körmendy a mozit vérbeli modern jelenségnek látta, amely legfontosabb feladatát a napi munkában megfáradt modern ember kultúra-forrásaként és nevelőjeként töltheti be. „Ha mozi nem lenne, akkor más valami ilyen szórakozó helynek kellene lenni, de bizonyos, hogy sohasem vergődhetett volna olyan jelentőségre, mint amilyet elfoglal, ha nem a mai életviszonyok szükségszerű alakulása lenne.”