Kávé és cigarettakártya – A legkedveltebb filmszínészek mozi csoki albuma #17

2021.05.07.

A megbabonázóan hosszú és összetett nevű Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt. cégcsoport Szent István csokoládégyára 1935-ben fotógyűjtő-albummal kedveskedett film- és csokirajongó vásárlóinak. A 18 oldalas, 23x16 cm-es albumba a Szent István csokoládék csomagolásába rejtett 102 darab különböző apró sztárfotót kellett összegyűjteni és beragasztani, melyek a húszas, harmincas évek magyar és külföldi filmcsillagait ábrázolták. Néhány név közülük: Johnny Weissmuller, Alpár Gitta, Gózon Gyula, Brigitte Helm, Gustav Fröhlich, Ágay Irén, Kay Francis, John Barrymore, Gaál Franciska, Gombaszögi Ella, Pethes Sándor, Hans Albers, Joan Crawford, Wallace Beery, Ramon Novarro, Halmay Tibor, Bebe Daniels, Greta Garbo, Marlene Dietrich, stb.

„A legkedveltebb filmszínészek mozi csoki albumának” két különböző sorozata ismert: A és B elnevezéssel. A képek hátoldalán szerepelt, hogy a kettő közül melyik album hányadik helyére kell őket beragasztani. Az így teleragasztott albumot 1935 augusztusáig kellett visszaküldeni, hogy a beküldők egy díszalbumot vagy 20 db mozicsokit kapjanak ajándékba, a saját albumjukat pedig örök emlékül vissza.

Bár a képeket csoki mellé csomagolták, ebben az esetben mégis cigarettakártyákról és cigarettakártya-gyűjtőalbumról van szó. De mi is az a cigarettakártya?

A cigarettakártya műfaja az Egyesült Államokban született meg az 1870-es évek második felében, de nagyon hamar Európában is népszerű lett. Nevét a cigarettásdobozba rejtett – eredetileg a doboz merevítőjeként használt üres kis kartonlapról, majd hamarosan a már gyűjthető – kisméretű, illusztrált kártyasorozatról kapta, mellyel az volt a dohánygyárak elsődleges célja, hogy a kis kártyák gyűjtőszenvedélyére alapozva növelje a dohányosok márkahűségét.

Kezdetben krikettjátékosok, hadvezérek, államférfiak, különleges állatok, természeti jelenségek, zászlók, hajók, katonai jelvények, vagy indián törzsfőnökök sorozatai voltak a legsikeresebbek, míg 1887-ben két dohánycég is baseballjátékosok sorozatát tette a cigarettásdobozba. Később egyre inkább a sportklubok, sportegyesületek jelvényei lettek népszerűek. Az első világháborúban érthető módon megtorpant a műfaj sokszínűsége, hogy aztán a huszas években újult erővel térjen vissza, és a harmincas években elérje igazi virágkorát.

Bár már addig is jócskán szerepeltek színész-sorozatok a kártyákon, azonban mégis a hangosfilm, a közönség- és tömegfilm, Hollywood aranykora és sztárkultusza hozta el a filmcsillagok cigarettakártya-arcképsorozatának virágkorát is. A kártyák mellett pedig megjelentek a hozzájuk tartozó gyűjtőalbumok is.

A cigarettakártyák általában színesek, egyre szebben kidolgozott, jó minőségű, szinte miniatűr kis műtárgyak voltak. Előfordult köztük az ovális is, és a legértékesebbek – persze ezek már kifejezetten gyűjtők számára – olykor szövetből, sőt akár selyemből is készültek.

Összességében sok-sok ezer sorozatról beszélhetünk, melyek általában 50-100 darabból álltak, aminek a (dedikált) színészportrék mellett Amerikában, de főleg Európa-szerte hatalmas rajongótábora és sokezer gyűjtője volt. Európában a németes, akkurátus gyűjtőszenvedélynek is köszönhető, hogy a nagyon míves, és több száz, vagy akár 1000 darabos gyűjtőalbumok sem voltak ritkák. Meglepő módon állítólag az USÁ-ban a filmsztárok cigarettakártyái egyáltalán nem voltak olyan elképesztően népszerűek, mint Nagy-Britanniában vagy Németországban – amiről talán kijelenthetjük, hogy a legnagyobb „cigarettakártya-nagyhatalom” volt.

Egy német gyűjtőalbum / Színpadi sztárok és autogrammjaik (forrás: NFI)

Ezt a filmsztár-kultuszt és gyűjtőszenvedélyt lovagolhatta meg a Szent István csokoládégyár remek reklámstratégája a csokiba rejtett sztárfotókkal, melyet futballisták arcképeivel nemsokára követett a „Foci csoki album” is. S bár a Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművekben, e hatalmas, szerteágazó portfoliójú és sikeres nagyvállalatban, mely sör és szóda- és ásványvíz mellett gyermektápszereket, cikória- és malátakávén át szappant és piperecikkeket, mosóport, növényi zsírokat és olajokat is előállított, éppen a cukorka és csokoládégyár nem tudott a konkurrenciával szemben (Stollwerck, Stühmer, Dreher-Maul, Kugler, Meinl, stb.) igazán sikeres lenni, mégis még a negyvenes évek közepén nagyszerű reklámfogásként pl. a Film Színház Irodalom című lapban is egész oldalas hirdetéseken filmszínészek hirdették a Szent István csokoládét.

Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt.

„A Szent István Tápszerművek Rt.-t a Kőbányai Polgári Serfőző Rt. alapította 1916. január 1-jén a sörüzletben bekövetkezett és még várható veszteségek ellensúlyozására, új üzemek létesítésére, a „több lábon állás” elősegítésére. A vállalat profilja: állati és növényi eredetű tápszerek gyártása és a söripar melléktermékeink feldolgozása vagy egyéb hasznosítása volt. […]”

1922-ben a két cég végleges egybeolvasztásával létrejött a Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt.

„A társaság gyárüzemei: az 1892-ben alapított sörgyár és a hozzá kapcsolódó malátaüzem. A SZIT beolvadásával létesült a tápszergyár. Legismertebb gyártmányai: a malátából készült Szitmaltin, a Maltosit és a Demaltos nevű gyermektápszerek. Ezt követte a szikvízgyár, majd a kávégyár létesítése. Kedvelt márkái: a Szent István malátakávé, a Szent István cikória és a Családi kávé. Jelentős beruházással szappangyárat is alapítottak, ahol mosó-, pipere- és borotvaszappanokat gyártottak. Híres márkái: a Lanolin, Baby, Ó-Levendula, 801-es. Készítettek kenő- és textilszappanokat is. Híressé vált a Tipo szappan. A háború alatt kezdték gyártani a mosóport. A szappangyártásból visszamaradó ún. aljlúgból glicerint állítottak elő. Következő lépés az olajgyár felállítása volt. Itt a SZIT olajat és margarint gyártották, és más, ipari növényi olajokat, zsírokat. Ehhez az üzemhez kapcsolódott a hidrogéngyár. A vállalat cukorka- és csokoládégyárat is felállított, ez azonban állandó nyersanyaghiánnyal küzdött, és a versenytársakkal szemben nem emelkedett a nagyüzemek sorába. […]

A hatalmas vertikális vállalatot az államosításkor iparágak szerint szétszabdalták. Cukorka- és csokoládékészítő üzemét a Kőbányai Cukorkagyár Nemzeti Vállalat vette át, növényolaj-feldolgozó és szappangyártó üzemeit a Növényolaj- és Szappangyár Nemzeti Vállalat. Különvált a Palik és Társa gyógyszerüzem. A szikvízüzemet átvette a Margitszigeti Ásványvízüzem, később a Fővárosi Ásványvízüzem, a Pátria Bor- és Sörkereskedelmi Rt.-t a Borforgalmi N. V., a cukorkaárusító üzletet az Édességbolt Nemzeti Vállalat. A sörgyár-tó, a sörmaláta-készítő, a malátakávé- és pótkávékészítő, a tápszerkészítő, a műjéggyártó és a bérhűtőház üzemei pedig beolvadtak a Kőbányai Sörgyárak N. V.-be, amelynek törzsét a Dreher–Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. sörüzemei alkották. A Soproni és Kőszegi Polgári Serfőzdék Rt. üzemei a Soproni Állami Sörgyár N. V. tulajdonába kerültek. A rendszerváltás után a Kőbányai Sörgyárat privatizálták, a Növényolaj-ipari és Mosószergyártó Vállalatot a Cereol Növényolaj-ipari Rt. vásárolta meg.”
Sípos Antalné: Az államosítás előtt működött élelmiszeripari vállalatok repertóriuma (A Magyar Országos Levéltár segédletei, 24. Budapest, 2006) 114-115. o.