„Igazságra törekedtünk a hazugsággal szemben” – 55 éve mutatták be a Tízezer napot #77

2022.04.29.

55 éve, 1967. április 27-én, a Cannes-i filmfesztivállal egy időben mutatták be itthon a Tízezer nap című filmet, amely a legjobb rendezésért járó díjjal tért haza a fesztiválról. A film történetéhez hozzátartozik, hogy már két évvel korábban készen állt a bemutatásra, de betiltották, és csak sorozatos átalakítások és titkos jóakarók segítségével juthatott ki Cannes-ba. Értékeit ekkor már itthon sem lehetett letagadni, a következő évben a Budapesti 12-be is bekerült.

A Tízezer nap ötlete először 1962-ben merült fel, amikor a kultúráért felelős vezetés elhatározta, hogy lehetőséget teremt a Balázs Béla Stúdió első nagyjátékfilmjének elkészítésére. Az 1961-ben intézményesített Balázs Béla Stúdió (BBS) a fiatal alkotók alulról szerveződő műhelye volt, akik a többi nagyjátékfilmstúdió költségvetésének a töredékéből, de viszonylagos szabadságban dolgozhattak. Az 1960-as évek elején nagyrészt a Főiskolán végzett fiatal filmesek gyülekeztek itt, akik első rövidfilmjeikben saját rendezői stílusukat próbálgatták és bátran félretették a megszokott filmkészítői megoldásokat. A BBS-ből került ki például Szabó István Te (1962), Sára Sándor Cigányok (1962), és Huszárik Zoltán Elégia (1965) című rövidfilmje. A stúdiót a demokrácia szelleme hatotta át, a fiatal alkotók közösen vitatták meg a filmterveket és egy nagy stábként működtek együtt.

Az első év sikeres fesztiválszerepléseit látva a vezetés megbízta a stúdiót egy nagyjátékfilm elkészítésével. Határozott elképzelésük volt: a parasztság életformaváltozásáról, elsősorban a téeszesítésről szóló filmet szerettek volna látni.

A film alapötlete egy anekdotából indult ki, amit a legenda szerint Kádár Jánosnak mesélt el egy öreg paraszt: amikor be kellett lépnie a téeszbe, felakasztotta magát, de szerencséjére megmentették, és később már boldogan dolgozott a szövetkezetnek.

A rövid leírásból is látszik, hogy a vezetők valószínűleg egy propagandisztikus filmre számítottak, a BBS fiataljait azonban valóban megihlette a téma és sajátos módon láttak neki a film elkészítésének.

A rendezést egyhangú döntéssel Kósa Ferencre bízták, de a film készítésében szinte mindenki részt vett Huszárik Zoltántól Kardos Ferencen, Rózsa Jánoson, Kézdi-Kovács Zsolton és Elek Juditon át Szabó Istvánig és Gábor Pálig. Az első dolguk az volt, hogy magnetofonnal és fényképezőgéppel felszerelkezve elindultak szerte az országba anyagot gyűjteni. A fiatal rendező ugyanis Bartók és Kodály szellemében állt hozzá a filmhez: „ahogyan ők népdalokat gyűjtöttek, úgy gondoltam, hogy mi pedig nyakunkba vesszük az országot és elmegyünk különféle falvakba és megpróbáljuk fölgyűjteni azt, hogy hogyan élték meg a szegény emberek – a tiszakörnyéki szegény emberek hogyan élték meg a történelmet. És mint ahogy Bartóktól tudjuk és Kodály leírásaiból is tudjuk, hogy ők nem csak hangjegyeket gyűjtöttek meg dallamokat, hanem sorsokat, arcokat ismertek meg és megnyitották az utat arrafelé, hogy a nemzet vagy a nép legszegényebb, legkiszolgáltatottabb rétegeinek a kultúráját a magas európai vagy egyetemes kultúrával összekössék. Hogy egyszerre legyen mélységesen magyar és hiteles, tehát mondjuk így, hogy nemzeti kötődésű, de egyszerre legyen egyetemes tágasságú” – mondta el Kósa.

Tízezer nap (forrás: NFI)

A forgatókönyv megírásához végül több filmnyi anyag gyűlt össze. Kósa Gyöngyössy Imrével írta az első változatot, amit rögtön elutasítottak. Ekkor Csoóri Sándor szállt be a csapatba, akivel további kilenc forgatókönyvváltozatot dolgoztak ki, mire az utolsót elfogadták, és végre elkezdődhetett a forgatás (bár ekkor már nem a BBS-ben, hanem a IV. számú stúdióban, Grigorij Csuhraj művészeti felügyelete mellett). A Kósa–Csoóri–Sára hármas – mint később számos más alkotásukban is – a film nyelvezetét és képi világát aprólékosan dolgozta ki, egy kicsit mindig elemelve a rögvalóságtól, miközben szociológiai hitelességű forrásokra támaszkodtak. „Onnan indulunk el, ahol a »Sodrásban« abbahagyta, csak jobban kitágítva a kört a társadalom, a történelem irányába. Mi – Gaál István, Sára Sándor, Gyöngyössy Imre és a többiek, vitatkozva, viaskodva, de folytatjuk egymás gondolatait. A »Tízezer nap« a valóság és az emlékezés kettős síkján játszódik, ez szabja meg képi stílusát, mely az egész közeli naturalizmustól az átvitt, elvont szubjektív szimbolizmusig sokmindent felölel.” – nyilatkozta a rendező. A forgatás egy évig tartott, hiszen a történet 30 évet átfogó idejében minden évszak megjelenik. A Tízezer nap két barát, Széles István és Bánó Fülöp történetét követi az 1940-es évektől a hatvanas évekig, amelyben fontos szerepet kap az ötvenes évek időszaka és 1956 is.

1965 tavaszán, ahogy a film elkészült, Kósáék tartottak egy zártkörű vetítést, amelyen a korabeli értelmiség jeles képviselői – Illyés Gyula, Nagy László, Szécsi Margit, Németh László, Déry Tibor, Jancsó, Fábri és Makk – nagy elismeréssel fogadták a filmet. Nagy László megkérdezte Kósát, hogy készen áll-e. Mire? – kérdezte a fiatal rendező. Arra, hogy ezért a filmért lehet, hogy meg is kell halnod – mondta a költő. Másnap a filmfőigazgatóságon tartott vetítésről az engedélyezésért felelős tisztviselők fele már akkor kiment, amikor a filmben elhangzott a „forradalom” szó. Kósával közölték, hogy ha nem vágja ki a filmből ezt a bizonyos részt, és nem kezd valamit az öngyilkossággal, a filmet páncélszekrénybe zárják, ő pedig nem kaphat diplomát.

Ez után két év alkudozás következett, mialatt a cenzorok minél több jelenetet ki akartak vágatni a filmből, a rendező pedig minél többet szeretett volna kompromisszummentesen megtartani. A filmet végül egy kerettörténettel egészítették ki, amelyből kiderül, hogy Széles István öngyilkossága nem sikerült, viszont a forradalom nevén nevezése megmaradt. Kósa ehhez ragaszkodott, hiszen ahogy mondta, anyaggyűjtés közben ők soha, sehol nem találkoztak azzal, hogy az emberek „ellenforradalomnak” hívták volna az eseményeket, ez a megnevezés csak később született meg a vezetés részéről.

Kósa Ferenc Cannes-ban (forrás: MTI/UPI)

Amikor már úgy tűnt, hogy semmi remény nincs a film bemutatására, a cannes-i filmfesztivál váratlanul meghívta a programjába. A szervezők közölték, hogy ha Magyarország nem a Tízezer napot küldi, eltekintenek a részvételétől. Az örömhírről Kósa úgy értesült, hogy a kollégium előtt megállt egy fekete autó, neki pedig megüzenték, hogy keresik. Ilyen előzmények után a rendező egy búcsúlevelet hátrahagyva szállt be az autóba, ami a filmfőigazgatóságra vitte. Ott azt a kérdést szegezték neki, hogy van-e szmokingja. Kósa – aki gúnyolódásnak vette a kérdést – erre azt felelte, hogy tehetnek akármit, de nem hagyja, hogy megalázzák, és elindult kifele a teremből. Végül valahogy visszahozták és elmondták neki, hogy másnap repül Cannes-ba. „Nagy sürgés-forgás támadt körülöttünk. Sára Sanyival kimentünk a filmgyár ruharaktárába, ahol az operett filmekhez készült mindenféle szmokingokat próbálgattak ránk. Még sohasem volt rajtunk ilyen jellegű öltözék. Némelyik szmoking úgy állt rajtunk, mint tehénen a gatya. Röhögtünk egymáson.” – mesélte a rendező, aki közel 50 évvel később azt is bevallotta, soha nem tudta meg, hogy kinek volt köszönhető a Tízezer nap cannes-i meghívása.

Az alkotókat kint a Hungarofilm vezérigazgatója figyelmeztette, hogy amint lehet, hagyják el a vetítést, mert jobb, ha megkímélik magukat attól, hogy lássák, a külföldi nézőket mennyire nem érdekli a film. Kósáék bent maradtak, és tanúi voltak a több perces vastapsnak, amivel a közönség jutalmazta a Tízezer napot.

Források, érdekességek

Sas György: Egy nap – a „Tízezer nap” forgatásán. Film Színház Muzsika 1964/33., 3-5.
Számvetés az örökséggel. Beszélgetés a Tízezer nap alkotóival.
Filmkultúra 1967/3., 5-18.
Gettó, egyetem, politikai csatatér. A BBS első két évtizede.
Filmvilág 2001/12., 06-11.
Pörös Géza (szerk.): Őrizd az embert. Kósa 80. Budapest: MMA Kiadó, 2019