„Messze vannak itt egymástól a házak…” – Fejér Tamás: Kertes házak utcája #55

2021.11.24.

Fejér Tamás Kertes házak utcája (1963) című alkotása különös hangulatfilm. A maga korában ellentmondásosan fogadott alkotásról azonban már akkor is elismerték: bátor, új témákkal és kifejezésmódokkal kísérletező mozi.

Csurka István forgatókönyvíró és Fejér Tamás rendező (fotó: MTI)

A Kertes házak utcája a műfajilag sokszínű életművéről és népszerű tévésorozatairól (A Tenkes kapitánya; Princ, a katona; Tüskevár; Utánam, srácok!) ismert Fejér Tamás leginkább szerzőinek tekinthető filmje. A film cselekménye nem bonyolult: a munkásból lett főmérnök, Máté József felesége, Panni szinte kirívó jólétben tengeti szürke hétköznapjait, míg egy egyéjszakás kaland rádöbbenti addigi élete ürességére és tarthatatlanságára. A film az egyszerű cselekménynél azonban sokkal többet sejtet, és kérdéseket generál a nézőben is. Ez a modern(ista) szemlélet a forrásműből, Csurka István filmregényéből árad, ami a szereplők belső világát csak a párbeszédeken keresztül mutatja be. Ezt a módszert a film is követi. A színészek visszafogott játéka és a szűkszavú párbeszédek bizonytalanságban tartják a nézőt a szereplők érzéseit illetően. Elsősorban a főszerepet játszó Bara Margit karakterét lengi körül valami irracionális, mégis átható melankólia.

A nyomasztó kisvárosi jólét unalmát és a válsághangulatot a film kifejezetten modern filmes eszközökkel érzékelteti.

Leghangsúlyosabb talán a kezdő passzázs-jelenet – a Panni készülődését követő képsorok – egy hagyományos, feszes dramaturgiájú filmbe például biztosan nem kerülne, itt viszont jellemző képet fest a főszereplőről. Az is feltűnő, hogy a film milyen erősen a magánélet felé tolja a hangsúlyt, ugyanis a filmregényben még hangsúlyos ’56-os múlt teljesen kimaradt a házaspár történetéből. Ez az alkotói döntés a megelőző és a következő korszak filmes gyakorlatával is szembemegy.

A Kertes házak utcája melodráma. A melodráma ritka műfaj az 1945 utáni filmben, szinte csak az ötvenes évek végén született néhány darab. Bizonyos értelemben különleges zsáner, hiszen míg a legtöbb filmes műfaj aktív, kezdeményező hősöket mutat fel, addig a melodráma hősei tehetetlenségéről mesél. A melodráma műfaja a filmmel egyidős, az 1950-60-as évek európai filmjében azonban megszületett a modern változata. Ezekben a meglehetősen nyomasztó alkotásokban a szereplők gyakran maguk sem ismerik szenvedésük okát, így a cselekmény mögött általános válság lappang. A Kertes házak utcáját nem véletlenül hasonlították sokan ehhez a legfőképp Michelangelo Antonioni által képviselt filmtípushoz. Fejér filmjét, noha túlzás lenne az európai modernizmus élvonalába sorolni, mégis ott van benne az a különös, megmagyarázhatatlan szorongás, ami e filmek sajátja, és amit a korabeli kritika nem igazán tudott megmagyarázni.

A filmet ellentmondásosan, sőt szélsőségesen fogadta a hazai kritika (és valószínűleg a közönség is): egyesek rossz és unalmas, míg mások bátor és elgondolkodtató alkotásnak tartották. Sokan gyakorlatiasan igyekeztek megmagyarázni Panni közérzetét: talán azért ilyen szomorú az asszony, mert nem tud kiteljesedni saját hivatásában? A közösségi céloktól való elszakadása teszi ilyenné? A kispolgári életmód személyiségnyomorító hatását mutatja be a film? Esetleg a szerelem hiányáról szól? A film sok mindent csak sejtető, lebegtető stílusát valahonnan mindenképpen meg akarták fogni. Többen pedig a nyugati filmes stílus másolásával vádolták a rendezőt.

Fejér Tamás nem tagadta, hogy nagy hatással volt rá és generációjára az olasz mester. „Antonioni: ez a név számomra nem elsősorban filmstílust, hanem filozófiát jelent. Filozófiája a reménytelenség, ezt tükrözi hőseinek sorsában is. Ahogyan ezt teszi: a stílus nem az ő monopóliuma, hanem a modern regény, a modern film meglehetősen általánossá vált stílusa, azaz a »pillér- dramaturgia« elvetése, az előkészített »nagyjelenetek« hiánya, tehát helyettük a belső lelkifolyamatok lefényképezése. Persze, a »Kertes házak utcája« ebben valóban hasonlít hozzá... Ő is, mi is a saját mondanivalónk kifejezésére használjuk a modern, lelkifolyamatokat valóban elemzően bemutató stílust.”

Bara Margit Cannes-ban 

1963-ban Magyarország a Kertes házak utcáját nevezte a Cannes-i filmfesztiválra. Fejérnek így lehetősége volt felmérni a világ filmes folyamatait, és saját filmjét már kicsit megkésettnek érezte az európai újhullámokhoz képest. „A film minden más művészetnél gyorsabban vált stílusjegyeket. Ezeket azután a világ filmesei egy bizonyos időre példának tekintik. Így vagyunk mi is, magyar filmesek. Szinte valamennyiünkre nagy hatással volt az Antonioni-féle mikro-pszichologikus ábrázolásmód. Mire azonban megcsináltuk ezeket a filmjeinket, világviszonylatban anakronisztikussá váltak...”

A Kertes házak utcáját gyakran emlegetik együtt a szintén ekkor, a Budapest Filmstúdióban készült Oldás és kötéssel (1963). Jancsó Miklós filmjével kapcsolatban ugyancsak gyakran előkerül az Antonioni-hatás. Nemeskürty István, a Budapest dramaturgiájának akkori vezetője így nyilatkozott: „Olyan filmeket akarunk forgatni, amelyek olykor vállalják az évtizedeken keresztül csak érzelmi reagálásra szoktatott mozinézők egy részének ingerültségét is. Az ingerültséget az okozhatja, hogy mi igenis értelmi ráhatás, a meggyőzés eszközeként használjuk a kamerát, a gondolkodtatás fegyvereként…” A korszak magyar alkotói (különböző inspirációkat felhasználva) tudatosan és bátran kísérleteztek új eszközökkel és hatásokkal.

Gyürey Vera: Kertes házak utcája. Filmkultúra, 1994/8, 16.
Gelencsér Gábor: A közélet magánosítása. Filmvilág, 2011/9, 8-11.
Kelecsényi László: Védtelen ártatlanság, Bara Margit 1928-2016. Filmvilág, 2016/12, 16-18.
Kovács András Bálint: Tehetetlen érzelmek. A modern melodráma. Filmvilág 2002/03 35-39. old.