Hétköznapi pokoljárás – Gothár Péter: Ajándék ez a nap #28

...

1979 végén mutatták be Gothár Péter első mozifilmjét, az Ajándék ez a napot. A rendező debütáló alkotása párbeszédben állt a korszak filmjeivel, mégis új úton indult el. Egy korabeli szép ismertető füzetet mutatunk meg róla.

Gothár 1975-ben végzett a főiskolán, majd kortársaival ellentétben – akik első filmjeiket a Balázs Béla Stúdióban készítették – a televízió felé fordult. A BBS-ben ekkoriban a dokumentarista és a filmnyelvvel kísérletező vonalon mozogtak az alkotók, a fiatal rendezőnek viszont egészen más tervei voltak. „Amikor végeztem a főiskolán, akkoriban alakultak ki a stúdióban a különféle frakciók, a „kákettő-hármak”, és a többiek, amelyek filmnyelvi kísérletekbe kezdtek. Az én elképzeléseim ezekbe valahogy nem illettek bele, úgyhogy én elkerültem a stúdiót” – mondta a döntéséről. Sajátos groteszk, kísérletező, mégis történetmesélő stílusát tévéfilmekben kezdte kibontani, melyek közül a Felső-Ausztria és az Imre rögtön díjakat is hozott számára.

Az Ajándék ez a nap – ami Velencében a legjobb elsőfilmnek járó Arany Oroszlánt nyerte el – a harmincas Irén történetét meséli el, akinek minden vágya, hogy saját lakásban költözhessen össze házas szerelmével. Az út a lakáshoz azonban a bürokrácia átláthatatlan szövevényein, fél-illegális üzleteken és morális megalkuvásokon át vezet. A Kádár-korszak egyik legégetőbb problémájával, a lakáshiánnyal több film is foglalkozott: a hetvenes évek végére szinte fogalommá vált a lakásfilm. E filmek közül talán a legismertebb Tarr Béla dokumentarista szemléletű Családi tűzfészek (1977) című műve, de ide tartozik például a Fogjuk meg és vigyétek (Oláh Gábor, 1978), A kedves szomszéd (Kézdi-Kovács Zsolt, 1979) és a Köszönöm, megvagyunk (Lugossy László, 1981) is. A bemutató idején többen szegezték Gothárnak a kérdést, miért csinált még egy lakásfilmet. „Az Ajándék ez a nap nem a lakáskérdésrõl, hanem emberi kapcsolatokról szól.” A lakáshiány „…amúgy is csak egyfajta ürügy a rendező számára; apropó a szituáció-teremtéshez. Mert lakáskérdés olyannyira van, hogy tulajdonképpen már nincs is; mert ennek a tudata beitta magát az idegrendszerünkbe, pórusainkba. Ennek a mechanizmusa, személyiségtorzító hatása foglalkoztat. Tehát már régóta nem a lakáskérdésről van szó” – mondta a rendező. Nem a szociológiai helyzet, hanem az élet apró igazságai érdeklik, amik filmen nem tűnnek teljesen természetesnek, az érzésre mégis mindenki ráismer.

Az Ajándék ez a nap képi világa is ezt a felfogást tükrözi. Bár a kézikamera és a hosszú beállítások használata dokumentarista eszközként él a köztudatban, a film sajátos módon mozdul el a dokumentarizmustól. A nyomasztóan szűk terek, az összezsúfolt arcok, a realitás határán egyensúlyozó színek és fények egy már-már szürreális világ képét festik le és az Irén életén eluralkodó káoszt érzékeltetik. „A film képi feldolgozásmódját, stílusát még az Imre készítésekor próbáltuk ki Halász Mihály operatőrrel, s az Ajándék ez a nap-ban dolgoztuk ki a színes változatát Koltai Lajossal. Kézikamerával forgattunk, egészben fölvett nagy mozgásokkal. A közelítések így különös súlyt kaptak; szinte a torzítás határán meghökkentővé, groteszkké váltak az arcok.” A lakáshelyzetet maga mögött hagyó film így inkább a szereplőkre koncentrál, szinte közvetlenül az arcukról olvassa le a mélységes magányt és az értékrendjük tarthatatlanságára való rádöbbenést.

„Véleményem szerint ugyanis az alkotónak kötelessége, hogy önmagát adja, tehát mindvégig érzékelhető legyen a filmen, hogy ő mit gondol arról, amit ábrázol; másfelől pedig, hogy pontosan megfogalmazza, amiben él — ahol és ahogyan élünk.” – mondta a rendező, összegezve a film ars poeticáját is. Az Ajándék ez a nap konfliktusában és hangulatában sokan saját problémáikra ismerhettek, a film azonban mint „mű” alkotás, mint a szerző konstrukciója is önmagára mutat. Ennek legszembetűnőbb eszköze, a történet menetét megakasztva a kamerába néző szereplők. „Mi, nézők, hasonló lakásügyekkel és életproblémákkal a fejünkben — mi mást tehetnénk — visszabámulunk a vászonra. Végtelennek tűnő másodpercekig nézünk egymás szemébe, értetlenül és tehetetlenül.” – fogalmazta meg a nézők nevében is Báron György kritikus.

Források, érdekességek:

Gelencsér Gábor: Kor és szellem, Filmtörténeti környezet. Filmkultúra, 2006
Osgyáni Csaba: Mai titkokat felmutatni. Filmvilág, 1979/11 38-39. oldal
„Zajos magány” Gothár Péterrel Varga Balázs beszélget. Metropolis, 1997 tavasz
Báron György: Egy nap, meg a többi. Filmvilág, 1979/12, 12-13. oldal

Vajda Boróka

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem