Budapesti 12 – Összemérni az összemérhetetlent #15

2021.05.02.

1968-ban, a magyar filmgyártás államosításának 20. évfordulója alkalmából a Magyar Filmművészek Szövetsége kritikusi és játékfilm szakosztályának tagjai titkos szavazással választották ki az ebből az időszakból származó, általuk legjobbnak ítélt 12 alkotást. A szavazás egyértelmű előképe a Brüsszeli 12 volt: az 1958-as Világkiállítás alkalmából megrendezett filmverseny, ahol – az 1895 és 1955 között gyártott kis- és nagyjátékfilmek közül – több fordulóban, titkos szavazással választották ki a legjobbnak ítélt műveket. „Minden idők legjobb filmjei” közé olyan alkotások kerültek be, mint a Patyomkin páncélos, az Aranyláz, Biciklitolvajok, A nagy ábránd, vagy az Aranypolgár.  

A szavazás időzítése több okból sem volt véletlen. Egyrészt 20 évvel korábban – 1948. augusztus 19-én – született meg az a kormányhatározat, mely elrendelte a filmipar minden területét – tehát a gyártást, a forgalmazást és a mozik üzemeltetését – egyaránt átfogó „nemzeti vállalatok" létrehozását. Másrészt ebben az évben Budapesten tartották a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) éves vándorgyűlését, amely azért is volt megtisztelő választás, mivel a vendéglátó mindig az az ország, amelyet az adott időpontban a világ filmművészetének epicentrumának tartottak, ahol a megítélésük szerint a legizgalmasabb változások történnek.

A listák mindig szubjektívek, de a politikai légkört, a filmkészítés szabadságának fokát, az ideológia térhódításának mértékét jól jellemzi a 12-be került filmek keletkezésének dátuma. Az államosítás előtti filmek nem szerepelhettek a kiválasztottak között, így például a Valahol Európában is elesett a jelölhetőségtől, de emellett feltűnő az 1948 és 1955 közötti űr. A sematizmus korszaka ugyan megfelelt a párt elvárásainak, azonban művészi értéket nem tudott teremteni.

Budapesti 12 (1968)

Talpalatnyi föld, Bán Frigyes, 1948
Körhinta, Fábri Zoltán, 1955
Budapesti tavasz, Máriássy Félix, 1955
Hannibál tanár úr, Fábri Zoltán, 1956
Bakaruhában, Fehér Imre, 1957
Ház a sziklák alatt, Makk Károly, 1958
Sodrásban, Gaál István, 1963
Szegénylegények, Jancsó Miklós, 1965
Tízezer nap, Kósa Ferenc, 1965
A tizedes meg a többiek, Keleti Márton, 1965
Hideg napok, Kovács András, 1966
Apa, Szabó István, 1966

A Budapesti 12-ként hivatkozott filmeket először Pécsett, a IV. Magyar Játékfilmszemlén vetítették sorozatként – a szemle megnyitóján a szavazás első helyezettjét, a Talpalatnyi földet láthatták a meghívottak. A kezdeményezés azért is volt fontos, mivel az előző évek csökkenő nézőszámait népszerűsítő, toborzó céllal kívánta ellensúlyozni.

„A magyar közönség gondot okoz a rendezőknek” – fogalmazta meg találóan a L’Unita tudósítója. A pécsi szemlék jellegzetessége volt, hogy a fesztivál kísérőprogramjai között szerepelt egy előre meghatározott tematikájú, a magyar film éppen aktuális problémáit boncolgató szakmai vita. Az 1968-as pécsi fesztivál kétnapos vitájának központi kérdése volt a nézőszám drasztikus csökkenése; a magyar filmek külföldi sikere és a hazai fogadtatás látványos szétválása. A vita előkészítéseként a Filmkultúrában jelent meg a Lehet-e összhang az avantgarde törekvések és a közönség szórakoztatási igénye között? című vitaindító, valamint filmrendezők javaslatai a filmgyártás hatékonyabbá tételére vonatkozóan. A kommersz, szórakoztató, illetve a művészi, fesztiválokra szánt filmek éles különválasztásának problematikája mellett a filmművészeti közízlés, az értő közönség megteremtése került a vita középpontjába. Az iskolatelevízió megindítása, az ekkor már több mint 37 000 tagot számláló filmklub-mozgalom összefogása, a magyar filmek kiadványokkal (pl. a Filmbarátok kiskönyvtára) való népszerűsítése szerepelt a javaslatok között. A film nézettsége azonban önmagában még nem feltétlenül jelent értéket. A filmgyártás struktúrájának változtatásáról a megkérdezett filmrendezők igen hasonlóan gondolkodtak. A kereskedelmi forgalmazó vállalatok szuperlektori jogköre helyett a stúdiók vezetőinek döntési jogát, a hozzájuk rendelt pénzek saját hatáskörben való felhasználását, a műhelyek közötti szabad átjárást tartották a megoldás kulcsának. A javasolt reformok között olyan, a szocialista táborban újítónak számító javaslatok is megfogalmazódtak, mint a védővámmal segített magyar filmipar, illetve a külföldi piacra való betörés lehetősége.

A magyar filmek népszerűsítése és a tévénézők „bevonása” céljából 1969-ben – az V. Játékfilmszemle időpontjára időzítve – az MTV műsorára tűzte a „második budapesti 12” -t. A Budapesti 12 sikere után a rendezőket meghívták egy beszélgetésre, ahol kértek tőlük újabb 12 címet, melyet az „Ami a 12-ből kimaradt” elnevezésű sorozatban mutattak be. A második körben kiválasztott filmek: Simon Menyhért születése, Megszállottak, Párbeszéd, Semmelweis, Szakadék, Egy pikoló világos, Csempészek, Vasvirág, Álmodozások kora, Nehéz emberek, Nyár a hegyen.

2000-ben a Magyar Film- és Tévéművészek Szövetségének, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikusi Szakosztályának tagjai újra szavaztak arról, hogy mely filmeket tartják a teljes magyar filmtörténet legjobb munkáinak. Az Új Budapesti 12-be négy film is bekerült a régebbi válogatásból: 

Új Budapesti 12 (2000)

Hyppolit, a lakáj, Székely István, 1931
Emberek a havason, Szőts István, 1941
Valahol Európában, Radványi Géza, 1947
Körhinta, Fábri Zoltán, 1955
Hannibál tanár úr, Fábri Zoltán, 1956
Szegénylegények, Jancsó Miklós, 1965
Apa, Szabó István, 1966
Szerelem, Makk Károly, 1970
Szindbád, Huszárik Zoltán, 1971
A kis Valentinó, Jeles András, 1979
Megáll az idő, Gothár Péter, 1982
Az én XX. századom, Enyedi Ildikó, 1988

Minden korban divatos volt listák készítése, a „legjobbak” kiválasztása (a legújabb toplista a magyar film 120. születésnapjára készült) – melyek mindig jó alapot szolgáltattak vitákhoz, elemzésekhez –, de ezek valójában a lényegen mit sem változtattak: járjunk minél gyakrabban moziba, nézzünk minél több filmet!