„Az ember lelke nem egyszerű” – Makk Károly: Ház a sziklák alatt #75

...

1959 elején mutatták be Makk Károly Ház a sziklák alatt című filmjét, amely eleinte sok (ma már érthetetlen) kritikát kapott, később viszont a rendező és a magyar film kiemelt alkotásaként ünnepelték. Makk több nyilatkozatában is kifejtette, hogy ezzel a filmmel új utakon szeretne elindulni – azt pedig még a legszigorúbb kritikusai sem tagadták, hogy jelentős mű született. Tíz évvel később be is került az államosítás utáni legjobb magyar filmeket listázó Budapesti 12 válogatásba, és máig a rendező életművének egyik fontos filmjeként tartjuk számon.

A fiatal Makk Károly az ötvenes évek végére már komoly sikereken volt túl: ő rendezte a háború utáni egyik első igazán felszabadult humorú és könnyed vígjátékot, a Liliomfit. Később gyakran hangoztatott rendezői sokszínűsége már ekkor megmutatkozott: második filmje, A 9-es kórterem társadalmi dráma, harmadik, a Mese a 12 találatról önreflexív elemekkel játszó vígjáték volt. Ezek után – az ekkor dramaturgként dolgozó Kovács András javaslatára – Tatay Sándor tragikus hangvételű novellája, a Vulkán felé fordult.

A novella története korábbra nyúlik vissza, Tatay ugyanis 1944-ben Szőts Istvánnal írt egy forgatókönyvet Gárdonyi Géza Hegyen égő tűz című kisregényéből. A Tűz a hegyen című film végül nem készült el, de az író nem sokkal ezután írta meg a Vulkán című novelláját, amit a korábbi forgatókönyv és a badacsonyi környezet egyaránt motivált. Ennek a történetnek az átdolgozásába fogott bele Makk, az időközben Ház a sziklák alattra átkeresztelt projektet azonban egy időre félre kellett tennie, amikor 1957-ben úgy tűnt, a filmet nem lehet összehozni. Ekkor Hunyady Sándor Vöröslámpás ház című novellájából írt forgatókönyvet Bacsó Péterrel és Örkény Istvánnal – a film 20 évvel később készült el Egy erkölcsös éjszaka címen. Makk pályáján nem ez az egyetlen eset, hogy egy filmtervét hosszú évekig kénytelen volt fiókba zárni: egyik legismertebb filmje, a Szerelem is tíz évet várt a megvalósításra.

1958-ban végül úgy alakult a helyzet, hogy mégis a Ház a sziklák alatt forgatása indulhatott meg. Ez sem ment kompromisszumok nélkül, ugyanis a filmgyár akkori igazgatója, Darvas József javaslatára és az ő tollából került be a filmbe Kós Ferenc barátjának, Jánosnak a története, hogy „kompenzálják” a főszereplő túlságosan negatív történetszálát. A kiegészítésbe az eredeti író, Tatay is beleegyezett. János olyan figura lett, aki él az új lehetőségekkel, bejelentkezik a földosztásra és így biztosít magának jobb sorsot. Az elsőre meglehetősen vonalasnak tűnő szál jól illeszkedett a filmbe, hiszen csak még jobban kiemelte a főszereplő Ferenc tehetetlenségét és passzivitását – amit később a kritika a leginkább felhánytorgatott.
A Ház a sziklák alatt a hadifogságból megtörten hazatérő Kós Ferenc történetét meséli el. Házában már csak kisfiát találja, felesége a háború alatt meghalt. Sógornője, Tera veszi gondjaiba a beteget, aki titokban már régóta szerelmes a férfiba. A viszonyok alaposan megváltoznak, amikor a megerősödő Ferenc csinos asszonyt hoz a házhoz. A három ember között a feszültség kezd az elviselhetetlenségig fokozódni, a tragédia a levegőben lóg.

(forrás: NFI)

Makk ezzel a filmjével a korabeli filmekhez képest valami merőben újat szeretett volna alkotni, melyeknek szerinte csak a napi aktualitás ad értéket. Ezt már a forgatás közben hangsúlyozta: „a Ház a sziklák alatt című filmben, egy időszerű témából kiindulva az emberiség örök kérdésére, az élet értelméről, az emberi boldogság miértjéről, igyekeztem választ találni. […] Ha az, amit a film mond, csak egy bizonyos társadalmi konstellációban érdekes, mint például a Kilences kórterem – amit egyébként én rendeztem –, nem igazi művészet.” Húsz évvel később így beszélt a filmről: „A Ház a sziklák alatt-ban az az új – valahányszor nagyritkán megnézem, az az érzésem –, hogy abban, mint a hőmérőben a higanyszál, lassan, de megállíthatatlanul emelkedik mindig följebb az, amit nem tudnék pontosabban definiálni, mint hogy: sorsszerűség, meghatározottság, emberek, csoportok meghatározott pályája, melyről ők szeretnének letérni, s erőfeszítéseket tesznek ezért, de hiába; s én, aki nézem és ábrázolom őket, nagyon szeretném bár, hogy sikerüljön kitörniök, nem tudom a sorsnál „protezsálni” őket, nem tudom a sorsukat egy filmi fordulattal megváltoztatni... A filmnek ez a tulajdonsága – „gondolkodásmódja” – előbb létrejött, mintsem hogy erről komolyabban gondolkodni kezdtem volna.”

A film elkészült, megnyerte a San Francisco Nemzetközi Filmfesztivál fődíját és vitathatatlanul sokakat késztetett gondolkodásra, a hazai kritika azonban korántsem volt vele kegyes. Makk szavaival élve a magyar sajtó „össztűzzel lőtte szitává” a filmet. Míg ma a film egyik legnagyobb erényének az tűnik, hogy politizálás helyett egy egyetemesen érthető emberi történetet mond el, a legtöbb korabeli kritikus éppen a film társadalmi mondanivalóját hiányolta. Kevesen tudtak mit kezdeni azzal, hogy a főszereplő nem egy öntudatos, aktív figura – aki ráadásul visszautasítja a fölosztást. Nem értették, nem tartották valószerűnek a viselkedését. Makk a kritikákra is reagálva így festette le hősét: „Ferenc afféle tehetetlen, cselekvésre képtelen ember. Nem tud elindulni, nem tud akarni. Tragédiája az akarati impotencia tragédiája. Vannak ilyen emberek. Ismerek magam is, nem egyet, akinek például az is probléma, hogy telefonáljon valahová. Az ilyenfajta emberek aztán olykor, az élet rendkívüli pillanataiban cselekvésre határozzák magukat... Ezt látjuk Ferencnél is, amikor gyilkol. […] Az ő tragédiája: – és ez a film mondanivalója – nem ismeri fel a lehetőségeket, amelyeket az élet ád, s emiatt saját maradiságának áldozata lesz. Ferenc boldog akart lenni, – nem sikerült neki. János is boldog akart lenni. Neki sikerült. Tera, Zsuzsa, a maguk módján ugyancsak boldogok szerettek volna lenni, nekik sem sikerült. Ez a boldogságkeresés az, ami a filmben általános, ami nemcsak ma, hanem mindig, az emberiség nagy hányadának problémája, örökérvényű téma, amelyet mi adott helyzethez, adott körülményekhez kötöttünk.”

Források, érdekességek

Bérczes László: Az utolsó vágás. Makk Károllyal Bérczes László beszélget. Metropolis 1999/ősz
Gelencsér Gábor: Forgatott könyvek - A magyar film és az irodalom kapcsolata 1945 és 1995 között. Budapest: Kijárat Kiadó, 2015.
Nádasy László: "A közösen átélt történelem, a közösségben megélt fiatalság élménye meghatározó volt...” Beszélgetés Makk Károllyal. Filmkultúra 1978/6., 92-97.
Pongrácz Zsuzsa: Az új magyar filmművészet útján. Öt filmrendező nyilatkozik munkájáról. Filmvilág 1958/15., 3-8.

Vajda Boróka

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem