Kilencven évvel ezelőtt, 1931. szeptember 25-én mutatták be a Royal Apollo moziban A kék bálványt, az első magyar hangosfilmet.

A némafilm 1910-es évek végi felfutása után nehéz esztendők következtek itthon: a legnagyobb rendezők máshol folytatták karrierjüket, az ország területével a filmek piaca is jelentősen csökkent, a vesztes háború és a világválság következményeként pedig a film – az egyik legköltségesebb művészet – pénzhiányban szenvedett. Az 1920-as években, a némafilm legszínesebb és legkísérletezőbb évtizedében a magyar film válságát élte. A hangosfilm beköszöntével azonban az addig minden országban érthető filmművészetnek hirtelen nyelve lett, a mozikedvelő tömegeknek pedig nyelvtudásra lett volna szükségük, hogy az amerikai, német vagy francia filmeket megértsék.

Lázár Lajos filmje persze nem a semmiből jött. 1931-re már tetőfokára hágott a hangosfilmláz, az azonban még mindig kérdéses volt, mi lesz a némafilm sorsa. Magyarországon 1929. szeptember 20-án lehetett először hangosfilmet látni a Forum moziban: az amerikai Az éneklő bolond (The Singing Fool, 1928) című alkotást. Innentől kezdve nem volt kérdéses, hogy az újítással érdemes lenne foglalkozni, a hazai filmgyártók azonban még pár évig kivártak. Az első magyar mondatok nem magyar gyártású filmekben hangzottak el. A nagy európai gyártóországok, Németország és Franciaország eleinte többverziós filmeket kezdtek gyártani: hogy magyar piacukat is megtarthassák, filmjeiket magyar változatban is leforgatták. Így született meg a német Vasárnap délután (Melodie des Herzens, 1929), a francia-amerikai A kacagó asszony (The Laughing Lady, 1930) és Az orvos titka (The Doctor’s Secret, 1930). Itthon is születtek próbálkozások: Gaál Béla a már elkészült némafilmjéhez, a Csak egy kislány van a világon-hoz utólag pár hangos jelenetet is forgatott 1929-ben, valamint készült egy hangos kabaré is Nevető Budapest (1930) címmel. Az első magyarul beszélő, hazai gyártású, egészestés játékfilm azonban A kék bálvány lett.

A „csendes” húszas évek meghozta tanulságát: Magyarország nem bír el egy kizárólag magántőkén alapuló filmgyártást. A filmszakma állami támogatására születtek kísérletek: az 1925-ös filmrendelet például előírta a külföldi filmek forgalmazóinak, hogy 30 behozott film után gyártaniuk kell egy magyar filmet, vagy bizonyos pénzösszeget befizetni a Filmipari Alapba – ezen intézkedések hatása azonban a némafilmkorszakban még nem tudott érvényesülni. A hangosfilm megszilárdulásával azonban megindult a gyártás. A stáboknak a Filmipari Alap biztosította a modernizált, német hangrendszerrel felszerelt Hunnia Filmgyár stúdióját (ami korábban az egyik legnagyobb némafilmgyártó cég, a Corvin műterme volt). A filmekhez azonban magántőke is kellett: ezt A kék bálvány esetében Schiffer Miksa építési vállalkozó ajánlotta fel – egyes források szerint egy útépítési megbízásért cserébe.

A forgatás 1931 tavaszán kezdődött, de az új technológia alkalmazása nem várt nehézségeket okozott. A filmkészítők először találkoztak például azzal a problémával, hogy egy-egy elrontott szöveg miatt teljes jeleneteket kell újravenni. Bolykovszky Béla világosító így emlékezett vissza: „Az első hetekben bizony inkább egy hangosfilm-iskola növendékeihez hasonlítottunk, mert nem mindig tudtuk úgy elhelyezni a mikrofont, hogy ne látszódjon a képben, ne vessen árnyékot a színészre, és olyan helyzetben legyen, hogy a felvett hang minden igényt kielégítsen. A film főleg emiatt készült el a tervezett egy hónap helyett három hónap alatt, ami persze jelentős anyagi túllépést is okozott.”

A filmet az 1917 óta alkotó Lázár Lajos rendezte, a forgatókönyvet Lőrincz Miklós és Faragó Dezső György írták. Az első kifejezetten filmre írt betétdalok szövegét Harmath Imre, zenéjét Angyal László szerezte. A felvételeket a némafilmek (és később, egészen 1958-ig a hangosfilmek) megbecsült operatőre, Eiben István készítette. A film hangfelvételeit egy fiatal mérnökre, Lohr Ferencre bízták, akit a Hunnia a német UFA filmgyárhoz küldött tanulmányútra, hogy megismerkedjen az új hangosfilmtechnológiával. Lohr, aki ezután a magyar filmszakma egyik legfoglalkoztatottabb hangmérnöke lett, így mesélt a forgatásról:

„Az üres, kongó műteremben fölállított hangtompított sátorban vettük fel a hanganyagot, női, férfi beszéddel, zongora- és hegedűhanggal. A Fórum moziban hallgattuk meg a próbafelvételeket, és néztük meg a kivetített hangcsíkot. A műteremben a felvételhez kerekeken mozgatható 14 mázsa súlyú hangvédett „box” szolgált, abban voltak a mikrofonerősítők, valamint a forgógombos keverőasztal, a kivezérlésmutató műszerrel. A „visszabeszélő” berendezést, valamint a jelzőkészülékeket magunk állítottuk össze telefonokkal és jelzőlámpákkal. A gördíthetőségre azért volt szükség, hogy a hangmérnök lássa a mindenkori jelenetet és a mikrofonmozgatást. Nem állott még rendelkezésünkre mikrofonállvány, hangkulissza, a már kezdetben is szükséges hangarchívum. Például a kutyaugatáshoz a műterembe hozattuk a kutyákat. Az effektusokhoz hangutánzó embereket kértünk. Magunk találtuk ki, hogyan utánozzuk fémlemezekkel a mennydörgést, a szelet suhogtatással, az esőhangot pedig rostában zörgetett száraz borsóval. Az arcul- ütést függesztett nyershússal, a tengerhangot pedig lavór vízzel helyettesítettük.”

A film női főszerepét játszó 17 éves Rédey (Radó) Nelly korábban ismeretlennek számított a film- és színházi szakmában is. Bemutatkozása nem sikerült igazán jól, A kék bálvány után nem is filmezett többet. „A közönség Jeanette MacDonaldhoz, Henny Portenhez, Greta Garbóhoz szokott. A választott magyar hölgyszereplő nem tudott ezekhez az igényekhez idomulni” – emlékezett vissza Lohr.

Rédey Nelly (Színházi Élet 1931/31)

Vele ellentétben a férfi főszerepet játszó Jávor Pál személyében (aki korábban már feltűnt a Csak egy kislány van a világon-ban) megszületett a következő évtizedek férfiideálja. Az általa megformált nemeslelkű magyar úr szinte kötelező szereplője lett az 1930-40-es évek filmjeinek, csakúgy, mint az élelmes, szerethető szolga karaktere (Gózon Gyula alakításában). Jávorral egy vidám „baleset” is történt a forgatás során. A Színházi Élet beszámolója szerint: „A filmnek van egy jelenete, melyben négy színész egyszerre kezdi fejni a közös tehenet. Gárdonyi, Gózon és Makláry nekigyürkőztek a nehéz munkának, de Jávor Pál kijelentette, hogy ő nem hajlandó fejni. Nem és nem. Ő szalonszínész. Mi köze neki egy tehénhez? Már a legnagyobb bajok fenyegettek, mikor Vendrey tata megmentette a szituációt. Leült fejni Jávor helyett.”

A film alapjául Bónyi Adorján népszerű regényét, A kék bálványt választották (az 1930-ban megjelent könyv borítóján nem a film főszereplője, hanem a korszak ikonikus amerikai mozisztárja, Louise Brooks látható). A történet egy elszegényedett magyar földbirtokosról, Lóránt Györgyről szól, aki hűséges szolgájával, Péterrel Amerikában keresi a szerencsét. Az pedig rá is talál egy sorsjegyen nyert farm formájában, amit azonban másik öt szerencsés is megnyer – köztük az álruhás milliomoslány, Mary is. Elutaznak hát a farmra, ahol további bonyodalmak várják őket egy eltűnt bálvány-szobrocska és szerelmi félreértések képében. A kék bálvány – talán, hogy bebiztosítsa sikerét – igyekezett az amerikai filmekben divatos témákat és műfajokat feldobni. A filmben a gengszterfilm, a krimi, a western és a burleszk elemei is felbukkannak, ám végül inkább románcba fordul a cselekmény.

Talán ez a kevertség, az egzotikus motívumok halmozása is oka lehetett annak, hogy az első hangosfilm csúfosan megbukott a mozikban. „Az ember örül, hogy végre itt van az első magyar hangosfilm és abból, amit lát: reményt merít arra, hogy a tapasztalatok mérlegelésével, tanulással és a feltétlenül szükséges rutin megszerzésével: valami egészen jó, egészen elfogadható eredmény fog kifejlődni és nemcsak az első magyar hangosfilmben gyönyörködhetünk majd, hanem a jó magyar filmben is” – fogalmazott óvatosan a 8 órai újság kritikusa. A Budapesti Hírlap munkatársa ennél jóval kevésbé volt visszafogott: „Ez a film eszközeiben fájdalmasan kopár, invenciótlan, szcenáriuma dilettáns és játékban leverően középszerű.” A legtöbb kritikus elismerte a férfi epizodisták (Beregi Oszkár, Vendrey Ferenc, Gárdonyi Lajos, Sárossy Andor, Makláry Zoltán, Pethes Sándor, Peti Sándor) játékát, a női főszereplőt azonban elhibázott választásnak tartották. Sokan hiányolták a filmből az átélhető magyar motívumokat. A magyar hangosfilmbe vetett bizalmat a vérbeli pesti komédiaként elhíresült Hyppolit, a lakáj szerezte vissza két hónappal későbbi kirobbanó sikerével.

A kék bálvány mindazonáltal örökre magának tudhatja az elsőséget – emellett meghatározta az elkövetkező évtizedek magyar filmjeinek műfajorientáltságát, népszerű karakter- és konfliktustípusokat honosított meg és elindította pályáján Jávort. Kuriózumértéke mellett már csak ezért is érdemes újranézni.