1956 tabuja a vásznon – Herskó János: Párbeszéd #80

...

Az 1956-os események ábrázolása a Kádár-korszak egyik legnagyobb tabuja volt, ami mégis, vagy talán éppen ezért, újra és újra felbukkant a filmekben.

Az ’56 után berendezkedő Kádár-rendszer hivatalosan „ellenforradalomként” magyarázta az eseményeket; saját szerepét az azt követő véres megtorlásokban pedig igyekezett minél inkább elhallgatni. Így a következő évtizedek filmjeiben meglehetősen kockázatos volt a forradalom kérdését feszegetni. Mégis számtalan, több esetben elhíresült példát is találunk arra, hogy a filmesek – köszönhetően a hatvanas években felengedő cenzurális szorításnak is – valamiképpen mégis beleszőtték meséjükbe az ötvenes évek és ’56 tabuját.

Révész György Éjfélkor (1957) című alkotása az első, amiben ’56 megjelenik. Ez a film csak nagyon óvatosan érinti a kérdést és az októberi eseményeket egy házaspár magánéleti drámájának háttereként festi fel. A következő években azonban olyan (propaganda)filmekkel kezdődött el ’56 filmes ábrázolásának története, melyek nagyon is nyíltan a történet középpontjába emelték és a hivatalos magyarázat szerint értelmezték az eseményeket. Keleti Márton Tegnapja (1959), majd annak folytatása a Virrad (1960) és Fejér Tamás Az arcnélküli város (1960) című filmje azt rágja a nézők szájába, hogy a forradalom miért volt ellenforradalom és milyen gonosz erők alattomos működése folytán történhetett meg.

Azok a filmek, melyek nem a hivatalos narratívának megfelelően gondolkodtak ’56-ról, gyakran csak szimbólumokban fogalmazhattak. Az egyik leghíresebb példa erre Jancsó Miklós alkotása, a Szegénylegények (1965). A Rózsa Sándor betyárjainak elfogását és módszeres megalázását bemutató film egyrészt a mindenkori hatalom működésmódjának fájdalmas látlelete, másrészt könnyen értelmezhető az ’56 utáni események parabolájaként is. Kósa Ferenc már nem fogalmazott ilyen óvatosan a Tízezer napban (1965): a filmben elhangzik a forradalom szó, ezért a bemutatóra csak két év huzavona után kerülhetett sor.

Herskó János, 1960 (forrás: MTI Fotó)

A forradalom számos filmben nem áll a cselekmény középpontjában, mégis kitörölhetetlenül hatással van a főszereplők életére (Szabó István: Szerelmesfilm, 1970; Makk Károly: Szerelem, 1970; Gothár Péter: Megáll az idő, 1982). Makk Károly Egymásra nézve (1982) című filmje viszont meglehetősen nyíltan kezeli a kérdést: nonkonformista hősnője, Éva egyenesen kimondja, hogy ’56 forradalom volt. A téma a nyolcvanas években több alkotásban is fontos szerepet kapott, például Sándor Pál Szerencsés Dániel (1982); Gárdos Péter Szamárköhögés (1986) vagy Bereményi Géza: Eldorádó (1988) című filmjében. Majd a rendszerváltás után, a cenzúra megszűnésével ’56 értelmezése is átalakulhatott és a filmesek szabadabban fogalmazhattak.

A propagandafilmek és a későbbi alkotások között azonban volt egy „első”: Herskó János 1963-as Párbeszéd című filmje, amely nyíltan és árnyaltan közelített a második világháború utáni magyar történelem eseményeihez és 1956-hoz – nem kis felzúdulást is okozva ezzel. A film arról szól, hogy a történelmi és politikai események hogyan befolyásolják egy férfi és egy nő sorsát és a kapcsolatukat. A koncentrációs táborból szabaduló Jutka és az illegális kommunista Laci a háború után a pártközpontban ismerkednek meg, de boldogságukat hamar beárnyékolja, hogy a férfit koncepciós perben elítélik. A rehabilitálása után a helyét nem találó Laci és a szintén az útját kereső Jutka útjai ezek után hol elválnak, hol újra összefonódnak. A forradalom Jutkát a felkelők, Lacit a „rendcsinálók” oldalán találja, bár valójában mindketten inkább csak tanácstalanok. Talán Herskónak ez a távolságtartó attitűdje, – az, hogy egyszerre senkinek nem, és mégis mindenkinek igazat ad – váltott ki éles kritikákat. „…én nem akartam állást foglalni erkölcsileg vagy történelmileg, ezt csak rám fogták. Mert […] a Párbeszédben valójában nem csak politika van. Én csak megmutattam, hogy azok, akiket én ismertem, és akikért én felelősséget tudtam vállalni, az ötvenes években hogyan éreztek, hogyan viselkedtek.”mondta négy évtizeddel később a rendező.

A Párbeszéd a maga nemében úttörő jelentőségű film volt: a közelmúlt eseményeiről ilyen nyíltan beszélő alkotás azelőtt nem nagyon készülhetett. Természetesen a kultúra felelőseinek Herskó forgatókönyvéhez is volt egy-két szava, de egy jelenben játszódó, optimistább kicsengésű jelenettel megelégedtek. Ezen kívül komolyabb kifogást nem is emeltek a készülő film ellen.

„Ha visszagondolok, tulajdonképpen csoda, hogy ez a film elkészült. Vagy inkább azt mondhatnám, a Párbeszéd is a megvalósult kompromisszumok közé tartozik.

Nem is tudom, hogy sikerült bizonyos dolgokat elérnem! A 80-as években pl. sok ilyen témájú filmet csináltak, de mindegyikből ki kellett vágni az orosz tankokat, Nagy Imre beszédéről pedig szó sem lehetett. Nálam az orosz tankok átjönnek a Margit hídon, Nagy Imre beszéde pedig teljes egészében elhangzik. Ma sem tudom, hogy ezt akkor miért engedték, aztán pedig miért nem?” A filmben a forradalom eseményeit egyrészt nagyszámú statisztériával játszották újra, másrészt olyan archív felvételek is láthatók, melyek valóban 1956. október 23-án készültek az utcákon.

A Párbeszéd forgatása (MTI Fotó/Bojár Sándor)

Herskó kifejezetten sokat fogalakozott a film utóéletével, több mint huszonöt közönségtalálkozón beszélgetett, vitázott a nézőkkel – és kapott hideget, meleget is. Évtizedekkel később, már a rendszerváltás után így emlékezett vissza a fogadtatásra: „Ez a film olyan volt, hogy mindenkinek az ’56-értékelésével szembement, nemcsak az MSZMP álláspontjával. Szembement a különböző ’56-osok felfogásával is.” Ennek ellenére mindig is büszke volt arra, hogy a Párbeszéd, mindössze hét évvel az események után elkészült és ahogyan akkor, ma is elsősorban vitára és párbeszédre sarkall.

Források, érdekességek

Mitrovits Miklós: „Nem akartam rossz kompromisszumot kötni”. Beszélgetés Herskó Jánossal. Filmvilág 2011/12. 7-9. 
Muhi Klára: Herskó-interjú. Filmkultúra online
Radnóti Sándor: Határesetek. 56-os filmek. Filmvilág 2006/10, 4-9.
Varga Balázs: Párbeszédek kora. Történelmi reflexió a hatvanas évek magyar filmjeiben. In: Rainer M. János (szerk.): „Hatvanas évek” Magyarországon. 1956-os Intézet, Budapest, 2004. 428–431.

Vajda Boróka

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem