„Csontváry én vagyok” – Huszárik Zoltán születésnapjára #19

 
2021.05.14.

2021. május 14-én lenne 90 éves Huszárik Zoltán. A Szindbád (1971) rendezője nagy formaérzékenységgel és következetes avantgárd szemlélettel vívott ki fontos helyet a magyar rendezők között. A nagyjátékfilmmel azonos jelentőségű, szuverén alkotásnak tekintette a rövidfilmes formát, etűdjei (Elégia, Amerigo Tot, Capriccio, Tisztelet az öregasszonyoknak, A piacere) kísérletező jellegét nagyjátékfilmjeiben is megtartotta. Első egész estés filmje után közel tíz évvel tudta elkészíteni nagy tervét, a Csontváry Kosztka Tivadarról (1853-1919) szóló filmet.

A Csontváry kettős főszerepét Huszárik Szindbád legendás megformálójának, Latinovits Zoltánnak szánta – az akkor még elképzelt filmen közösen kezdtek el gondolkodni. A színész 1976-os halálával azonban megakadt a film készítése. Több jelölt után végül a bolgár Ichak Finci kapta a megtisztelő és összetett feladatot. Latinovits alakja azonban így is érződik az alkotáson, hiszen amellett, hogy a filmet Huszárik az ő emlékének ajánlja, az egyik történetszál egy Z. nevű színész alkotófolyamatát ábrázolja, aki Csontváry szerepét igyekszik feldolgozni.

Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) a 20. század elején alkotta meg festői életművét. A korábban patikusként dolgozó Csontváry különös hívás hatására hátrahagyta addigi életét és magát festővé képezve, alkotói éveit a „Nagy Motívum” utáni kutatással, utazással töltötte, hogy művészként beteljesíthesse profetikus küldetését.

Huszárik Zoltán (forrás: NFI)

Huszárik Zoltán természetesen nem hagyományos életrajzi filmet készített a különös, maga korában meg nem értett zseniről. A Csontváry mentális utazásfilm, melynek elbeszélése (a Szindbádhoz hasonlóan) a szereplők belső, szubjektív világának logikáját követi. Ha egy mondatban szeretnénk megragadni a lényegét, a film két művész belső utazásáról szól, amely az alkotás folyamatának rögös útján át vezet. Huszárik saját szavaival élve a film a Csontváryvá lényegülő Z. képzeletének kivetülése, a festő képeinek a színészre tett hatását eleveníti meg filmes formában.

„A képzelet, az álom, a valóság egyaránt röptetői a filmnek, s ez egyúttal arra is alkalmas, hogy a szerkezetet láncszerűen összefogja.” – mondta filmjéről a rendező. Huszárik Csontváry képeit sem mint kiállítási tárgyakat jeleníti meg, hanem közelebb lép hozzájuk: hosszan elidőz motívumaikon vagy mintegy a kamerával festi őket újra. A film olyan „eredeti” helyszíneken forgott, amelyeken Csontváry is festette képeit. A rendező és Jankura Péter operatőr a jellegzetes Csontváry-motívumok újraalkotásának kedvéért elmentek Bosznia-Hercegovinába a mostari Öreg hídhoz, Szicíliába a taorminai görög színház romjaihoz és további kelet-európai és közel-keleti helyszínekre is, bár a híres cédrusokat Libanon helyett Törökországban kellett megtalálniuk az ekkor dúló polgárháború miatt. Az alkotók ilyen módon térben is újra bejárták Csontváry útját.

„Csontváry én vagyok” – vallotta Huszárik. A rendező 1981-ben, egy évvel a bemutató után, mindössze 50 évesen hunyt el; így ez a film lett életművének utolsó darabja.