1948 decemberében mutatták be az államosított filmgyártás legelső filmjét, a Talpalatnyi földet. A háború utáni újrakezdés kezdetleges körülményei között készült film egyfajta etalonná vált; művészi értékeit ezután még hosszú évekig nem sikerült megközelítenie a filmgyártásnak. Az 1968-ban megszavazott Budapesti 12 – a háború utáni legjobb tizenkét magyar film – listájára a legtöbb szavazatot kapott alkotásként került fel. Ekkor kapta a rendező ezt az oklevelet, melynek felirata: „Bán Frigyes rendezőnek, a Talpalatnyi föld című film rendezéséért.”

A második világháború után még évekig nem tudott elindulni a rendszeres filmgyártás Magyarországon. A filmipart szinte a nulláról kellett újraindítani, a kialakuló új politikai erőtérben pedig a már elkészült filmek helyzete is bizonytalanná vált. A koalíciós korszakban a politikai pártok filmgyártó vállalatai próbálkoztak filmkészítéssel. A MAFIRT-nál készült a korszak kiemelkedő filmje, a Valahol Európában, melyet itthon rögtön káros internacionalizmussal vádoltak meg. A Kisgazdapárt finanszírozta Szőts István Ének a búzamezőkről című filmjét, amit a megszilárduló kommunista cenzúra azonnal betiltott. Ez a bizonytalan helyzet a Talpalatnyi föld előkészületeire is rányomta bélyegét.

Szabó Pál Lakodalom, Keresztelő és Bölcső című regénytrilógiáját már korábban tervezte megfilmesíteni a Ranódy László vezette Sarló Filmvállalat (a Nemzeti Parasztpárt filmvállalata). Ranódy visszaemlékezése szerint maga az író kereste fel a könyvvel: „Fiam, ebből filmet csinálunk, és világsiker lesz belőle.” A vállalat bele is fogott a projektbe, a forgatókönyvet, amelyből egy Piros Góz és egy Élni kell! című is fennmaradt, Dallos Sándorral íratták meg. A rendezésre először a népművészettel foglalkozó Molnár Istvánt, majd Szőts vágóját, Morell Mihályt tervezték felkérni, ám a terv egy időre feledésbe merült, amikor az államosítással a pártvállalatok is sorra megszűntek.

1948 augusztusában megalakult a központi, állami filmgyártó szerv, a Kommunista Párt irányítása alatt álló Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat (Mafilm). Vezetői: Révai Dezső igazgató, Hont Ferenc művészeti vezető és Háy Gyula dramaturg elkezdtek megfilmesíthető forgatókönyvek után nézni. Radványi Géza, a Valahol Európában rendezője művészeti tanácsadóként a Sarló már kidolgozott forgatókönyvét, a Piros Gózt javasolta. A terv megnyerte a vezetők tetszését, azonban úgy vélték, alapos átalakításra szorul. Forgatókönyvírónak a fiatal Bencsik Imrét kérték fel, a kész könyv azonban még számos módosításon ment át, mire elnyerte végleges formáját. Hont és Radványi, Háy-jal kiegészülve napokig dolgozott a megfelelő esztétikai és ideológiai megformáláson. A film főcímén íróként végül a Magyar Film dramaturgiai munkaközössége szerepel. A Talpalatnyi föld forgatókönyvének esete mintaadóvá vált: az az elv, hogy a filmek ideológiai felelőse a dramaturg, míg a rendező csak egy politikailag megbízhatatlan, ám megspórolhatatlan komponense a filmalkotásnak, az elkövetkezendő években bevett gyakorlattá vált.

(fotó: NFI/Csépány Sándor)

A rendező kiválasztása már ekkor komoly gondot okozott. Egyrészt az ország egy háború után volt: a régi rendezők közül sokan eltűntek vagy emigráltak; másrészt már a politikai légkör is nagyban befolyásolta a felkérhető alkotók sorát. Az elsőszámú jelölt, Szőts István például kisgazdapártinak vélt nézetei és legfőképp a betiltott Ének a búzamezőkről miatt nem kerülhetett szóba. A korábban tervbe vett Morell Mihály épp mással foglalkozott; a kósza javaslatként felmerült Cserépy Lászlóról kiderült, hogy pár napja emigrált; Radványi maga azzal utasította vissza a felkérést, hogy az ő urbánus szemléletével „nem ért az ilyen paraszti témájú dolgokhoz”. Ekkor került szóba Ranódy visszaemlékezése szerint az ő javaslatára az eddigre már tapasztalt rendezőnek számító Bán Frigyes. Bánnal kapcsolatban nem merültek fel politikai ellenvetések, bár a Mezei próféta című filmjét, amit korábban a Sarlónál rendezett, már érték bírálatok. Mégis érte „ugrottak át” – ugyanis a filmgyárral szemben lakott. Bán elvállalta a film rendezését, nem is sejtve, hogy annak későbbi sikere nyomán évekre a magyar filmgyártás egyik legfontosabb rendezőjévé válik. Számára is nagy lehetőség volt ez, hiszen a háború előtti, piaci alapú filmgyártásból érkezett, ahol sem idő, sem tér nem volt saját elképzeléseinek megvalósítására. A Talpalatnyi föld forgatásán saját bevallása szerint „senki nem kérdezte, mit csinálok, senki nem várt tőlem különösebbet, és főként senki nem szólt bele a munkámba; tökéletes művészi szabadságban dolgozhattam.” Ez az állítás valószínűleg kissé túlzó, hiszen a film zárójelenete azért egyértelmű ideológiai irányba tereli a mondanivalót. Az elkövetkezendő években viszont a szabad alkotás tere valóban minimálisra szűkült. Ennek egyik jellemző példája a film folytatása, a Felszabadult föld, amelyet Bánnak felsőbb utasításra kellett elkészítenie, a teljesen sematikus és napi politikai üzeneteknek megfelelően alakított történetbe pedig már nem volt beleszólása. A Talpalatnyi földben azonban még kiteljesíthette saját vízióját: a forgatása során diszkréten, de határozottan visszatért az eredeti regény és a Dallos-forgatókönyv szellemiségéhez. „Mindezt persze még mi, közvetlen munkatársai is alig vettük észre a mindennapi munka során. Mindenesetre ezzel az át- vagy visszaalakítással fontos hangsúlyokat igazított helyre, szituációkat korrigált, atmoszférát hitelesített, egyszóval olyanná tette a filmet, amilyennek ismerjük” – emlékezett vissza Makk Károly, aki másodasszisztens volt a forgatáson.

Makk mellett még számtalan fiatal volt jelen a forgatáson, akik később a magyar film neves alkotóivá váltak. Az első asszisztens Zákonyi Sándor volt, másodasszisztensek: Hintsch György és Makk, felvételvezetők: a még főiskolás Herskó János és Teuchert József. A vágó Máriássy Félix, asszisztense Klár Mária (Szécsényi Ferencné) volt. A tapasztalt mesternek számító, (a többek között a Halálos tavaszt is fényképező) Makay Árpád asszisztense Illés György volt. A sok ismeretlen fiatal részvételét a filmgyártás helyzete mellett az is magyarázhatja, hogy Makk szerint „Honték úgy döntöttek, hogy a stábot alaposan körül kell támogatni »friss, tehetséges fiatal káderekkel«.” Konzultánsnak még Balázs Bélát is felkérték, aki látszólag nem nagyon szólt bele az alkotói folyamatba. A Filmarchívumba került Bán Frigyes-hagyatékból azonban kiderül, hogy Balázs a hazai, majd a külföldi bemutató előtt is megpróbálta elérni, hogy ideológiai szempontok szerint vágják át a filmet. Javaslataiból – Bán ellenkezése vagy a közelgő bemutató okán – végül semmi nem valósult meg.

A Talpalatnyi föld című film felvételei, 1948. június: 

A film női főszerepének eljátszására először Ruttkai Éva neve került szóba, ám őt a rendező pisze orra miatt nem tartotta megfelelőnek. Juhos Marika szerepét végül a filmen még ismeretlen, a Nemzeti Színházban azonban már szép sikereket elért Mészáros Ági kapta. Makk visszaemlékezése szerint ő és Bacsó Péter mutatta be Szirtes Ádámot Bánnak: „Itt ez a főiskolás parasztfiú, megtaláltuk Góz Jóskát.”– mondták. Szirtes – aki szerint: „Mintha rólam írták volna” – hamarosan megkapta a szerepet. Góz Jóska karakterének felépítéséhez osztálytársa, Soós Imre nadrágját és csizmáját kérte kölcsön; inget, bakancsot és kalapot pedig a saját falujából hozott.

 (plakát: NFI/Bánki László)

– emlékezett vissza huszonöt év után Szirtes. A két főszereplő minden jelenetet gondosan átbeszélt a felvétel előtt. „Ma is azt hiszem, jelentős részben az ő kettejük halk kis duruzsolásainak köszönhető a film máig hatásos színészi, művészi ereje.” – mondta Makk.

A stáb számtalan megoldandó problémával találkozott a forgatáson, a véletleneket azonban sikeresen a film javára fordították. A kubikos-jelenetben Makay Árpád a rossz idővel nem törődve folytatta a felvételeket: a beborult ég különös zaklatott hangulattal keretezi a szegény munkások tragikus alakjait. Szirtes Ádám egy másik véletlenre emlékezik a jelenetből: „Szinte végszóra ajándékba kaptam a viharos szelet, amikor rátámadok a feleségemmel erőszakoskodó intézőre. Kalapomat elfújja a szél, sorstársaim lefognak, nehogy embert öljek viharos indulatomban. Ott állok, gyűlölettől szederjes arccal. Ekkor segített a viharos szél – hátulról felborzolta, szinte égnek állította a hajamat. Tehát a természet segített még megdöbbentőbbé tenni a jelenetet.” A film emblematikus záróképét, a bilincsben is megdicsőülő Góz Jóska alakját egy hátrafelé mozgó, és süllyedő kocsizással érzékelteti a film. Ehhez a gépmozgáshoz egyáltalán nem álltak megfelelő eszközök a stáb rendelkezésére, csak egy fix kameraállványuk és egy deszkákon gurítható kocsijuk volt. A híres felvételt végül úgy készítették el, hogy – jelentős pluszköltséggel – egy lejtős töltést építettek a terepre, amin miközben Szirtes elindult felfele, a kamera hátrafelé kocsizott lefele.

A Talpalatnyi föld nagy sikert ért el itthon is, majd a Karlovy Vary elődjének számító Mariánské Lázne-i nemzetközi filmfesztiválon – bár versenyen kívül indult – különdíjat nyert. Bán Frigyes elismert rendezővé vált, de hiába kapott három Kossuth-díjat, pár évre így is félreállították; káderanyag-dossziéjában káros apolitikus magatartásáról gyűltek a jelentések. A Talpalatnyi föld azonban állandó hivatkozási ponttá vált a magyar filmmel kapcsolatos vitákban, minthogy olyan magasan tartotta a művészi elvárásokat, amit a Rákosi-korszak légkörében készült filmek természetesen nem tudtak elérni.