„Élni kell!” – Bán Frigyes oklevele a Talpalatnyi földért #56

...

1948 decemberében mutatták be az államosított filmgyártás legelső filmjét, a Talpalatnyi földet. A háború utáni újrakezdés kezdetleges körülményei között készült film egyfajta etalonná vált; művészi értékeit ezután még hosszú évekig nem sikerült megközelítenie a filmgyártásnak. Az 1968-ban megszavazott Budapesti 12 – a háború utáni legjobb tizenkét magyar film – listájára a legtöbb szavazatot kapott alkotásként került fel. Ekkor kapta a rendező ezt az oklevelet, melynek felirata: „Bán Frigyes rendezőnek, a Talpalatnyi föld című film rendezéséért.”

A második világháború után még évekig nem tudott elindulni a rendszeres filmgyártás Magyarországon. A filmipart szinte a nulláról kellett újraindítani, a kialakuló új politikai erőtérben pedig a már elkészült filmek helyzete is bizonytalanná vált. A koalíciós korszakban a politikai pártok filmgyártó vállalatai próbálkoztak filmkészítéssel. A MAFIRT-nál készült a korszak kiemelkedő filmje, a Valahol Európában, melyet itthon rögtön káros internacionalizmussal vádoltak meg. A Kisgazdapárt finanszírozta Szőts István Ének a búzamezőkről című filmjét, amit a megszilárduló kommunista cenzúra azonnal betiltott. Ez a bizonytalan helyzet a Talpalatnyi föld előkészületeire is rányomta bélyegét.

Szabó Pál Lakodalom, Keresztelő és Bölcső című regénytrilógiáját már korábban tervezte megfilmesíteni a Ranódy László vezette Sarló Filmvállalat (a Nemzeti Parasztpárt filmvállalata). Ranódy visszaemlékezése szerint maga az író kereste fel a könyvvel: „Fiam, ebből filmet csinálunk, és világsiker lesz belőle.” A vállalat bele is fogott a projektbe, a forgatókönyvet, amelyből egy Piros Góz és egy Élni kell! című is fennmaradt, Dallos Sándorral íratták meg. A rendezésre először a népművészettel foglalkozó Molnár Istvánt, majd Szőts vágóját, Morell Mihályt tervezték felkérni, ám a terv egy időre feledésbe merült, amikor az államosítással a pártvállalatok is sorra megszűntek.

1948 augusztusában megalakult a központi, állami filmgyártó szerv, a Kommunista Párt irányítása alatt álló Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat (Mafilm). Vezetői: Révai Dezső igazgató, Hont Ferenc művészeti vezető és Háy Gyula dramaturg elkezdtek megfilmesíthető forgatókönyvek után nézni. Radványi Géza, a Valahol Európában rendezője művészeti tanácsadóként a Sarló már kidolgozott forgatókönyvét, a Piros Gózt javasolta. A terv megnyerte a vezetők tetszését, azonban úgy vélték, alapos átalakításra szorul. Forgatókönyvírónak a fiatal Bencsik Imrét kérték fel, a kész könyv azonban még számos módosításon ment át, mire elnyerte végleges formáját. Hont és Radványi, Háy-jal kiegészülve napokig dolgozott a megfelelő esztétikai és ideológiai megformáláson. A film főcímén íróként végül a Magyar Film dramaturgiai munkaközössége szerepel. A Talpalatnyi föld forgatókönyvének esete mintaadóvá vált: az az elv, hogy a filmek ideológiai felelőse a dramaturg, míg a rendező csak egy politikailag megbízhatatlan, ám megspórolhatatlan komponense a filmalkotásnak, az elkövetkezendő években bevett gyakorlattá vált.

(fotó: NFI/Csépány Sándor)

A rendező kiválasztása már ekkor komoly gondot okozott. Egyrészt az ország egy háború után volt: a régi rendezők közül sokan eltűntek vagy emigráltak; másrészt már a politikai légkör is nagyban befolyásolta a felkérhető alkotók sorát. Az elsőszámú jelölt, Szőts István például kisgazdapártinak vélt nézetei és legfőképp a betiltott Ének a búzamezőkről miatt nem kerülhetett szóba. A korábban tervbe vett Morell Mihály épp mással foglalkozott; a kósza javaslatként felmerült Cserépy Lászlóról kiderült, hogy pár napja emigrált; Radványi maga azzal utasította vissza a felkérést, hogy az ő urbánus szemléletével „nem ért az ilyen paraszti témájú dolgokhoz”. Ekkor került szóba Ranódy visszaemlékezése szerint az ő javaslatára az eddigre már tapasztalt rendezőnek számító Bán Frigyes. Bánnal kapcsolatban nem merültek fel politikai ellenvetések, bár a Mezei próféta című filmjét, amit korábban a Sarlónál rendezett, már érték bírálatok. Mégis érte „ugrottak át” – ugyanis a filmgyárral szemben lakott. Bán elvállalta a film rendezését, nem is sejtve, hogy annak későbbi sikere nyomán évekre a magyar filmgyártás egyik legfontosabb rendezőjévé válik. Számára is nagy lehetőség volt ez, hiszen a háború előtti, piaci alapú filmgyártásból érkezett, ahol sem idő, sem tér nem volt saját elképzeléseinek megvalósítására. A Talpalatnyi föld forgatásán saját bevallása szerint „senki nem kérdezte, mit csinálok, senki nem várt tőlem különösebbet, és főként senki nem szólt bele a munkámba; tökéletes művészi szabadságban dolgozhattam.” Ez az állítás valószínűleg kissé túlzó, hiszen a film zárójelenete azért egyértelmű ideológiai irányba tereli a mondanivalót. Az elkövetkezendő években viszont a szabad alkotás tere valóban minimálisra szűkült. Ennek egyik jellemző példája a film folytatása, a Felszabadult föld, amelyet Bánnak felsőbb utasításra kellett elkészítenie, a teljesen sematikus és napi politikai üzeneteknek megfelelően alakított történetbe pedig már nem volt beleszólása. A Talpalatnyi földben azonban még kiteljesíthette saját vízióját: a forgatása során diszkréten, de határozottan visszatért az eredeti regény és a Dallos-forgatókönyv szellemiségéhez. „Mindezt persze még mi, közvetlen munkatársai is alig vettük észre a mindennapi munka során. Mindenesetre ezzel az át- vagy visszaalakítással fontos hangsúlyokat igazított helyre, szituációkat korrigált, atmoszférát hitelesített, egyszóval olyanná tette a filmet, amilyennek ismerjük” – emlékezett vissza Makk Károly, aki másodasszisztens volt a forgatáson.

Makk mellett még számtalan fiatal volt jelen a forgatáson, akik később a magyar film neves alkotóivá váltak. Az első asszisztens Zákonyi Sándor volt, másodasszisztensek: Hintsch György és Makk, felvételvezetők: a még főiskolás Herskó János és Teuchert József. A vágó Máriássy Félix, asszisztense Klár Mária (Szécsényi Ferencné) volt. A tapasztalt mesternek számító, (a többek között a Halálos tavaszt is fényképező) Makay Árpád asszisztense Illés György volt. A sok ismeretlen fiatal részvételét a filmgyártás helyzete mellett az is magyarázhatja, hogy Makk szerint „Honték úgy döntöttek, hogy a stábot alaposan körül kell támogatni »friss, tehetséges fiatal káderekkel«.” Konzultánsnak még Balázs Bélát is felkérték, aki látszólag nem nagyon szólt bele az alkotói folyamatba. A Filmarchívumba került Bán Frigyes-hagyatékból azonban kiderül, hogy Balázs a hazai, majd a külföldi bemutató előtt is megpróbálta elérni, hogy ideológiai szempontok szerint vágják át a filmet. Javaslataiból – Bán ellenkezése vagy a közelgő bemutató okán – végül semmi nem valósult meg.

A Talpalatnyi föld című film felvételei, 1948. június: 

A film női főszerepének eljátszására először Ruttkai Éva neve került szóba, ám őt a rendező pisze orra miatt nem tartotta megfelelőnek. Juhos Marika szerepét végül a filmen még ismeretlen, a Nemzeti Színházban azonban már szép sikereket elért Mészáros Ági kapta. Makk visszaemlékezése szerint ő és Bacsó Péter mutatta be Szirtes Ádámot Bánnak: „Itt ez a főiskolás parasztfiú, megtaláltuk Góz Jóskát.”– mondták. Szirtes – aki szerint: „Mintha rólam írták volna” – hamarosan megkapta a szerepet. Góz Jóska karakterének felépítéséhez osztálytársa, Soós Imre nadrágját és csizmáját kérte kölcsön; inget, bakancsot és kalapot pedig a saját falujából hozott.

„Nekem, mint afféle fiatalembernek, titokban nagyon tetszett Mészáros Ági. Ettől lett Góz Jóska szerelme a filmben harmatos, üde, tiszta, teljes és megismételhetetlen. Ez a jelenlevő láz, ez a tűz, formát, tartalmat adott minden mozdulatnak, nézésnek, s szökkentett, borított minden megírt szöveget ezer és ezerszínű mezei virágba. Ettől lett szép, szemérmes lírájú a nászéjszakai jelenet, s az ezután következő friss tavaszi reggelű az ébredés jelenet”

 (plakát: NFI/Bánki László)

– emlékezett vissza huszonöt év után Szirtes. A két főszereplő minden jelenetet gondosan átbeszélt a felvétel előtt. „Ma is azt hiszem, jelentős részben az ő kettejük halk kis duruzsolásainak köszönhető a film máig hatásos színészi, művészi ereje.” – mondta Makk.

A stáb számtalan megoldandó problémával találkozott a forgatáson, a véletleneket azonban sikeresen a film javára fordították. A kubikos-jelenetben Makay Árpád a rossz idővel nem törődve folytatta a felvételeket: a beborult ég különös zaklatott hangulattal keretezi a szegény munkások tragikus alakjait. Szirtes Ádám egy másik véletlenre emlékezik a jelenetből: „Szinte végszóra ajándékba kaptam a viharos szelet, amikor rátámadok a feleségemmel erőszakoskodó intézőre. Kalapomat elfújja a szél, sorstársaim lefognak, nehogy embert öljek viharos indulatomban. Ott állok, gyűlölettől szederjes arccal. Ekkor segített a viharos szél – hátulról felborzolta, szinte égnek állította a hajamat. Tehát a természet segített még megdöbbentőbbé tenni a jelenetet.” A film emblematikus záróképét, a bilincsben is megdicsőülő Góz Jóska alakját egy hátrafelé mozgó, és süllyedő kocsizással érzékelteti a film. Ehhez a gépmozgáshoz egyáltalán nem álltak megfelelő eszközök a stáb rendelkezésére, csak egy fix kameraállványuk és egy deszkákon gurítható kocsijuk volt. A híres felvételt végül úgy készítették el, hogy – jelentős pluszköltséggel – egy lejtős töltést építettek a terepre, amin miközben Szirtes elindult felfele, a kamera hátrafelé kocsizott lefele.

A Talpalatnyi föld nagy sikert ért el itthon is, majd a Karlovy Vary elődjének számító Mariánské Lázne-i nemzetközi filmfesztiválon – bár versenyen kívül indult – különdíjat nyert. Bán Frigyes elismert rendezővé vált, de hiába kapott három Kossuth-díjat, pár évre így is félreállították; káderanyag-dossziéjában káros apolitikus magatartásáról gyűltek a jelentések. A Talpalatnyi föld azonban állandó hivatkozási ponttá vált a magyar filmmel kapcsolatos vitákban, minthogy olyan magasan tartotta a művészi elvárásokat, amit a Rákosi-korszak légkörében készült filmek természetesen nem tudtak elérni.

Források, érdekességek

Bencsik Imre: Hogyan csináltunk filmet 1948-ban? Egy forgatókönyvíró emlékeiből. Filmkultúra 1985/2. 6-14. oldal.
E.M.: Huszonöt éves az államosított magyar filmgyártás. Hont Ferenc, Ranódy László és Révai Dezső visszaemlékezései. Filmkultúra 1973/6. 78-85. oldal.
Szilágyi Gábor: Tűzkeresztség. A magyar játékfilm története 1945–1953. Budapest: Magyar Filmintézet, 1992.
Szirtes Ádám: Talpalatnyi föld. Filmtudományi Szemle 3. szám (II. évfolyam, 1973) 7-21. oldal
Zsugán István – Nádasy László: Az államosított magyar filmgyártás első alkotása: a Talpalatnyi föld, Makk Károly és Makay Árpád visszaemlékezése. Filmkultúra, 1978/3. 8-15 oldal.

Vajda Boróka

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem