Kezdjük az elődöknél. Sziklai (Steinbeck) Arnold (1862-1925) ügynök és vállalkozó, valamint testvére, Zsigmond (1864-1937) műépítész (a Divatcsarnok áttervezője) magyarként először vettek kézbe mozgókép-felvevőt és vetítőt az 1896-os millenniumi év májusában, ám felvételeik házilag bütykölt készülékükkel botrányosra sikeredtek, amikoris az idelátogató és Munkácsi Mihály Ecce Homo-festményén gyönyörködő Ferenc József császár fej nélküli teste mozgott a képen. A kudarc oka nyilvánvalóan az, hogy az operatőrnek felcsapó Sziklai Zsigmond nem volt professzionális fényképész, ellentétben példaképeivel, a Lumière-testvérekkel. Alig öt év múlva azonban honunkban is felbukkant, háziipari körülmények között ugyan, mégis először professzionális szintet elért, kinematogrammokat készítő és vetítő szakember: Zsitkovszky (Zitkovszky) Béla.
Zsitkovszky (Zitkovszky) Béla (1868. ápr. 3. – 1930. szept. 16.)
A rendelkezésünkre álló hiteles születési anyakönyvi kivonat szerint Zsitkovszky Béla 1868. április 3-án született Zsitkovszky Zsigmond órásmester és az evangélikus (ágostai hitvallású) Volainszky Auguszta gyermekeként, a ma Szlovákiához tartozó Eperjesen (Prasev). Május 6-án keresztelték meg, római katolikus szertartás szerint Adalbertus Augustinus néven.
Az órásmesterség, a finommechanika iránti érzék apáról fiúra szállt a családban, a nagypapa, Zsitkovszky Károly is már elismert szakembere volt az iparnak. 1866-ban egy általa készített „hasznos, új gépet” felajánlott a pesti múzeumnak, hogy az érte kapott pénzen tökéletesebbet fejlesszen. A gép azonban nem az óragyártáshoz kellett. Egy „új találmányú zongora” volt az, ami húr nélküli rugóra járt. Az angolok szerették volna megvenni még 1848 előtt, ám végül a kaszinóban szórakoztatta a főurakat. Károly fia, Zsigmond, az órásmesterséggel együtt a zeneiséget is örökölte, tagja volt a Miskolci Daláregyletnek.
A 11-12-éves unoka, Adalbert Béla Miskolcon járt a „helvét vallású református Lyceumba” az 1879-80-as tanév értesítője szerint. Kézügyességével hamar kitűnt, de zenei készségének is jelét adta, ugyanis szeretett énekelni. 1889-ben például a „kereskedők és kereskedő-ifjak” hangversenyén „szívességből fellépett”, és „Kahle Wilt Janka úrnő zongorakísérete mellett egy részletet adott elő a „Zsidónő” cz. operából, s utána Rubinstein örökszép „Asrá”-ját. Az előbbi különösen szépen s jól sikerült nüanszírozással énekelte, s kellemesen csengő bass-bariton hangja e hangverseny egyik legszebb jelensége volt.” (Borsod-Miskolci Értesítő, 1889.10.24.)
Hazatérve, Béla lelkesen járt a híres Divald Károly (1830-1897) eperjesi „fényirdájába” nézelődni, tanulni. És udvarolni, aminek eredményeképpen 1893-ban eljegyezte mestere leányát, Divald Irént. Még előtte azonban Bécsben, van der Lippe műhelyében folytatott szakmai gyakorlatot, majd 1892-ben megnyitotta önálló fényképészeti stúdióját és laboratóriumát, „kép-nagyító és fényképészeti műtermét” Miskolcon. Erről fennmaradt Zsitkovszky július 3-én kelt beadványa és a 7-én kiadott engedély dokumentuma:
Zsitkovszky Béla – Folyamodvány
És a beadott tervrajz is:
Zsitkovszky Béla – tevrajz
Amikor elterjedt a híre Eadweard Muybridge sorozatképeinek, amikkel a mozgás illúzióját lehet kelteni (albumokban forgalmazták az 1880-as évektől), Béla is kísérletezett a „mozgások fényképi ábrázolásával”, és sikerrel ismételte meg Muybridge kísérletét a ló mozgásának képekre bontott elemzése céljából. Később egy őskerékpáron haladó ember mozgását jelenítette meg. (Kőháti Zsolt: A mozgás halandó bája) Amikor pedig a Lumière-fivérek 1896-ben előrukkoltak felvevő-lejátszó készülékükkel, illetve az ezzel rögzített élőképeikkel, Zitkovszky végképp elkötelezte magát a mozgófénykép mellett, bár az állóképes fényképezést sem hagyta abba soha. Továbbképzésre Párizsba utazott a Pathé filmgyárba, ahol a filmgyártás folyamatába avatták be, ott tanulta ki a „filmoperatőrséget” – miként arra nekrológjában emlékeztetnek. (Budapesti Hírlap, 1930. szeptember)
Joggal tekinthetjük hát Zsitkovszky Bélát az első magasan képzett, professzionális magyar filmesnek, aki a felvételtől a laboráláson keresztül a vetítésig mindent egymaga végzett, sőt, mivel akkor még nem lehetett üzletben kamerát vásárolni, azt is legyártotta magának.
Nem csoda hát, hogy az 1896-os millenniumi ünnepségeken kitüntetett szerep jutott neki: „A magyarországi fényképészek szövetkezete az ezeréves kiállítás területén egy mintafényirdát rendezett be, s annak vezetésére... pályázat útján Zsitkovszky Béla miskolczi fényképészt választotta meg.” A nyertes 1896. április 15-én „Budapestre utazott s a kiállítási fényirda vezetését átvette, s a kiállítás tartalmáig ott marad.” (Szabadság, 1896.04.25.) Azaz ő lett a világraszóló kiállításon „az optikai látványosságok műszaki intézője.” (1897-ben költözik fel végleg Budapestre.)
A millenniumi kiállításon végzett munkáját díszes Oklevéllel ismerték el:
(Matlekovits Sándor (szerk.): Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye 3. kötet (Budapest, 1897) A kiállítási jury által megszavazott kitüntetések, 320/1. és 368.o.)
Ezután nem volt megállás, fotóriporterként és üvegre másolt, majd kivetített ősdiaképek készítőjeként vált keresett mesterré. Mindezt nem öncélúan tette, hanem ismeretterjesztés és oktatás céljából. Ezért lett éppen ő az Uránia Magyar Ismeretterjesztő Társaság műszaki ezermestere és vetítőgépésze, az itt bemutatott összes hazai gyártású álló-és mozgóképek alkotója az első időkben. 1905-ben Molnár Viktor, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára extra jutalomban is (150 korona) részesítette.
Ezek után Zsitkovszky operatőri pályafutása meredeken emelkedett, párhuzamosan tekintélyének növekedésével. Sok híradót (ahogy akkoriban nevezték, krónikát vagy filmriportot) forgatott társadalmi eseményekről, például II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazaszállításáról 1906-ban, 1909-ben pedig Blériot francia pilóta budapesti repüléséről. Később a játékfilmek (korabeli szóhasználattal „műfilmek”) elkészítésébe is bekapcsolódott. 1914 és 1921 között 35 játékfilm operatőre volt. 1913-ban többedmagával megalapította a Pedagógiai Filmgyárat, ahol 1919-től 1928-ig oktatófilmeket készített és a laboratóriumi munkákat irányította. 1929-től azonban már nem tartottak igényt a munkájára, ezért 61 évesen visszavonult. A mellőzöttség, valamint a családi és az anyagi gondok felőrölték idegeit, elmegyógyintézetbe került, ahol másfél évi szenvedés után, 1930. szeptember 16-án, elhagyatva, elszegényedve, elfeledve meghalt.
Megkésve az utókor ismerte fel Zsitkovszky életművének jelentőségét a hazai pedagógia, fotós és filmes szakirodalom, valamint a filmművészet terén, ezért most egy versikével búcsúzom tőle, amit maga faragott magáról 1905-ben, egy balul sikerült újvidéki urániás riportexperdíció után: „Zitkowszky (sic!) úr útközben rezignáltan dúdolta: Inkább leszek betyár a csárdában, Mint fényképész az Urániában.” (Pesti Hírlap, 1905. július 12.)