A francia impresszionizmus hatása alatt született ballada egy cselédlányról, aki súlyos titkával a városba menekül.

Miről szól?

Marit, a bájos és szorgalmas cselédlányt teherbe ejti az urasági intéző. Miután kiderül a titka, nem maradhat tovább a faluban. A fővárosba megy, ahol alkalmi munkákból tengeti életét. Végül a Fortuna kávézó rosszhírű, de megértő közösségénél talál menedéket, és itt ad életet a gyermekének. Úgy tűnik, hogy Mari és az újszülött helyzete rendeződik, azonban a város „erkölcsvédő” hölgyei feljelentést tesznek a gyámhatóságnál. Miután a hatóság elviszi a kislányt, Mari élete végképp összeomlik. Az őrület határára sodródott asszony számára a halál szinte megváltást jelent. Később az égből is féltőn óvja a gyermekét, és amikor tizenöt évvel később a lány ugyanazt a hibát követné el, mint egykor ő, friss tavaszi záporral akadályozza meg a ballépést.

Mitől különleges?

A film olyan realista problémafilm, mely kevéssé volt jellemző a korszakban. Hőse, az egyszerű cselédlány felmagasztosul a történetben, ami eltér a társadalmi csoport ekkoriban bevett ábrázolásmódjától. Az erőteljes képek merészen újszerűek, elsősorban Mária érzelmeinek megfogalmazói, de a falu világát is különösen érzékletesen jelenítik meg.

A falu plein air képei a realizmust erősítik (forrás: MNF)

Hogyan készült?

Fejős Pál rendező két filmet forgatott Magyarországon francia pénzügyi támogatással, az Ítél a Balatont és a Tavaszi záport, francia és magyar verzióban. Ez utóbbinak mindkét változatban a francia születésű nemzetközi sztár, Annabella a főszereplője. Színészi játéka közelebb áll a némafilmes hagyományhoz, mint a hangosfilmhez, a történetben általában kevés dialógot, inkább atmoszférateremtő zajokat és zörejeket hallunk. A filmben sok a külső felvétel, a falu plein air képei a realizmust erősítik. Az operatőrök Peverell Marley és Eiben István voltak. Marley Hollywoodban olyan rendezők filmjeit fényképezte, mint Cecil B. DeMille, Michael Curtiz/Kertész Mihály vagy André de Toth/Tóth Endre. A premiert 1932 novemberében tartották.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Fejős Pál karrierje a némafilmgyártás idején indult, azonban magyarországi munkái sajnos elvesztek, csak az amerikai némafilmek közül maradt meg néhány. Az 1920-as években külföldre ment, művészi törekvéseire erősen hatott a francia impresszionizmus. Az impresszionista szemléletmódot, az érzelmekre épülő, szubjektív világot tükrözik Magyarországon készített filmjei is. A Tavaszi záport a nemzetközi közönség nagyon szerette, a magyar vidék világát egzotikusnak találta, a lélektani drámát értékelte, de a film itthon megbukott. A nézők nem tudtak azonosulni a szokatlan, korát messze megelőző stílussal, túl elvontnak tartották azt. Mivel Fejős művészi törekvéseit nem értették, a rendező ismét elhagyta az országot. Érzékenységét későbbi munkáiban is megőrizte, azonban egyre inkább az antropológiai filmezés felé fordult. Pályája végül tudományos és egyetemi oktatói tevékenységében teljesedett ki.




Egy emlékezetes jelenet 


Mari reménytelenül rója a falu utcáit, ruhái szakadtak, szemében az őrület lángja ég. Dühét egy virágzó fán tölti ki, mely a számára oly végzetes tavaszra emlékezteti. Később a templomba megy, ahol összeesik a kisdedet tartó Szűz Mária szobra előtt. A halál az egyetlen lehetséges mód arra, hogy nyugalmat leljen. Boldogan száll fel az égbe, ahol a felhők között egy csillogó konyha vár arra, hogy itt folytassa a munkát. Ezentúl a mennyből tarthatja majd szemmel kedves gyermekét. A jelenet drámaiságát elsősorban a különleges képi világ határozza meg. Az expresszív, misztikus hangulat jól kifejezi a főhős lelkivilágát, és szavak nélkül is mélyen hat a nézőre.

Tavaszi zápor (Summer Rain), fekete-fehér magyar játékfilm, 1932, rendezte: Fejős Pál, forgatókönyvíró: Fülöp Ilona, operatőr: Eiben István, Peverell Marley, főszereplők: Annabella, Dajbukát Ilona, Bársony Erzsi, Gyergyai István, Zala Karola, Ladomerszky Margit, 78 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem