Tarr Béla filmtörténeti jelentőségű fő műve hét órában mutatja be, miként áll meg az idő egy pusztulásra ítélt közösségben.

Miről szól?

Pusztulófélben lévő mezőgazdasági telep, valahol az Alföldön. Már csak egy maréknyi ember lakja, ők is készek rá, hogy végleg elhagyják, amikor hírét veszik, hogy a két éve eltűnt, halottnak hitt Irimiás visszatér. Amit nem tudnak, hogy a férfi, oldalán a csaló Petrinával, a rendőri hivatalban kapott titkos megbízatását teljesíti. A hamis próféta bűvkörébe vonja, bábuként mozgatja az embereket, és elszedi a pénzüket.

Mitől különleges?

A filmezéstől 2011-ben visszavonult Tarr Béla a pályája elején még a dokumentarista iskolát követte. Fokozatosan talált rá saját szerzői univerzumára, és azokra az alkotótársakra, akik hozzá hasonlóan gondolkodtak. A fordulópontot a Krasznahorkai László íróval, illetve a Sátántangó című regényével való megismerkedés jelentette a nyolcvanas évek közepén. Az adaptáció akkor még nem készülhetett el, helyette megírták a Kárhozatot (1988), amelyben már a későbbi opus magnum összes eleme megtalálható.

A Sátántangó is egy kilátástalan, apokaliptikus világot fest le, amely ugyan hasonlít az általunk ismert valóságra, mégis inkább egy sajátos létállapot kivetülése. Míg a Kárhozat leginkább a főszereplő szubjektumán átszűrve mutatta be, miként állt meg az idő egy pusztulásra ítélt közösségben, addig a hétórás, fejezetekre osztott Sátántangó megsokszorozza a nézőpontokat, és ugyanazokat a történéseket más-más szemszögből láttatja.

A film a regény tangó által ihletett szerkezetét másolja, sőt a dialógokat és a monológokat – narráció formájában – sokszor változtatás nélkül veszi át. A könyv alig több 300 oldalnál, a 421 perces adaptáció mégis tökéletesen hű hozzá. Tarr Krasznahorkai verbalitását a képek nyelvére fordítja le, az extrém hosszú beállítások segítségével hasonló módon merülhetünk el a szereplők világában, mint az író hosszan indázó mondatainak olvasás közben. Nem az úgynevezett történés a lényeg, hanem az ismétlődő, hétköznapi, monoton tevékenységek, a képek és hangok ritmusa, amelyekben kifejeződik az a bizonyos létállapot.

Nem a történés a lényeg, hanem az ismétlődő, hétköznapi, monoton tevékenységek, a képek és hangok ritmusa (forrás: MNF)

Hogyan készült?

Tarr rögtön a megjelenését követően filmet szeretett volna forgatni a regényből, de csak 1991-ben kezdhetett el dolgozni rajta. A 120 napos hortobágyi forgatás két évet ölelt át, csak késő ősszel és kora tavasszal, azon belül is többnyire hajnalban vagy alkonyatkor dolgoztak, és közben közel százezer méter nyersanyagot használtak el. Az átlagosan 10 perces hosszúságú snittek miatt mindössze 150 jelenetet vettek fel. Miközben a statikus beállításokat, a bonyolult kocsizásokat gondosan megtervezték, hagytak teret a színészi improvizációnak is. A szereplőgárdát részben Tarr visszatérő színészei (Székely B. Miklós, Derzsi János), részben amatőrök alkották, köztük a rendező kollégái (Dr. Horváth Putyi, feLugossy László, Dobai Péter, Kamondi Zoltán) és állandó zeneszerzője, Víg Mihály.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

A Sátántangót az is ismeri, aki még soha nem látta. Hírneve a játékideje mellett az összetéveszthetetlenül egyéni világának köszönhető. Kultuszához hozzájárult az is, hogy sokáig beszerezhetetlen volt digitális formátumban, nemzetközi rajongótábora pedig már az internet közvetítésével alakult ki. Alkalmankénti vetítései ma is eseményszámba mennek.
Kritikai visszhangja a premiert követően is kiemelkedően pozitív volt, ma pedig már egyértelműen filmtörténeti jelentőségűnek tartják. A Rotten Tomatoes kritikagyűjtő portálon 100%-os értékelésen áll, és olyan neves szerzők sorolták a kedvenceik közé, mint J. Hoberman, Jonathan Rosenbaum vagy Susan Sontag. 2012-ben a brit Sight & Sound magazin szavazásán bekerült minden idők legjobb filmjei közé.


Egy emlékezetes jelenet 

A regény és a film legtragikusabb figurája Estike, az elhanyagolt, magára maradt kislány, aki elveszve bolyong a felnőttek részvéttelen világában. Az ő mintájukat követve fordul egy még ártatlanabb és kiszolgáltatottabb lény, a saját macskája ellen, majd hóna alatt a halott állattal elindul a végzete felé. Egyszerre szívszorító és hipnotikus látvány, ahogy a vigasztalanul zuhogó esőben, élettelen, mégis segítségért kiáltó tekintettel vonul át erdőkön, mezőkön, sártengeren, egy metronóm ritmusában, rendületlenül.

Sátántangó, fekete-fehér magyar játékfilm, 1994, rendezte: Tarr Béla, forgatókönyv: Krasznahorkai László, operatőr: Medvigy Gábor, főszereplők: Víg Mihály, dr. Horváth Putyi, Bók Erika, Székely B. Miklós, Almási Albert Éva, feLugossy László, 430 perc

A film adatlapja a Filmkeresőn

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem