FIAF: A bűvös sárkány

Löwensohn Enikő

A FIAF, a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége 1936-ban alakult meg Párizsban. A magyar Filmarchívum már megalakulásától (1957) fogva tagja. De mit is csinál ez a szervezet?

A mai értelemben vett filmarchívumok a film születéséhez képest viszonylag későn jöttek létre, hiszen csak a harmincas évek óta léteznek. Addig csak gyakorlati célokra (oktatási, jogi, hadi, egyházi) jöttek létre bizonyos specializált mozgóképgyűjtemények. Az első modern filmarchívumot 1933-ban Stockholmban alapították meg (Svenska Filmsamfundet). Ezt követte a berlini Reichsfilmarchiv (1934), a londoni National Film Library (1935), a New York-i Film Library a Museum of Modern Art részeként, és az olasz Mario Ferrari Collection, amelyből később a Cineteca Italiana lett.

1936-ban Párizsban alakult meg a Cinémathèque Française, Henri Langlois filmrajongó és -gyűjtő erőfeszítései nyomán – róla mondta Cocteau, hogy Langlois "egy sárkány, aki őrködik a kincseink felett". Ő rakta le a gyűjtemény alapjait, amit aztán a Párizst elfoglaló nácik kis híján megsemmisítettek. Langlois és barátai százával csempészték ki a filmeket és dokumentumokat a szabad Franciaországba. Ez lett a háború után újjáalakuló Cinémathèque gyűjteményének alapja, amely az ötvenes-hatvanas években a francia filmes élet központjává vált, a francia új hullám nagy rendezői is itt szerezték filmes műveltségüket, Langlois pedig 1974-ig igazgatta az archívumot. A ’68-as párizsi diáklázadás azzal kezdődött, hogy a kulturális kormányzat, André Malraux kulturális miniszter le akarta váltani a köztiszteletnek örvendő Langlois-t.

Henri Langlois, 1969 (forrás: Steve Murez)

"Erős vár": a Cinémathèque française új épülete; a FIAF székhelye viszont 1968 óta Brüsszelben van.

Ezek után nem meglepő, hogy Párizsban alapították meg 1938. június 17-én a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségét (International Federation of Film Archives – FIAF). Az alapító tagok, a Cinémathèque Française, a Museum of Modern Art, a British Film Institute és a Reichsfilmarchiv a francia miniszterelnök irodájában írták alá a FIAF alapító okiratát, amelynek leglényegesebb tétele az volt, hogy a szövetségbe nem kerülhetnek olyan intézmények vagy szervezetek, amelyek a tulajdonukban álló filmeket kereskedelmi célokra használják.

Az alapító okirat részlete (forrás: fiafnet.org)

A háború utáni másfél évtized volt a FIAF működésének egyik legtermékenyebb korszaka: 1959 végére már 33 tagszervezet működött. A filmarchívumok alapításának trendje hamar elterjedt a világ különböző tájain. Közép-Európában először Prágában (1943) és Moszkvában (Goszfilmofond, 1948) alakult nemzeti filmarchívum. Noha Balázs Béla már 1948-ban javaslatot tett a nemzeti filmarchívum megalapítására, Magyarországon csak 1957-ben alakult meg a Színház- és Filmtudományi Intézet (a filmes ág, azaz a filmarchívum két évvel később vált külön, és még alapításának évében csatlakozott a FIAF-hoz.)

Összeállításunkat az évtizedek alatt különböző neveken működő magyar filmarchívum történetéről itt lehet olvasni.

A FIAF szakmai irányelveket és ajánlásokat fogalmaz meg, elméleti és gyakorlati, gyűjteményezési és technikai kérdésekben egyaránt, a legátfogóbb elvektől a legapróbb részletekig. Ez a szervezet figyelmeztetett először a tűz- és robbanásveszélyes, bomlékony nitrofilmek sérülékenységére és arra, hogy ezeket mielőbb át kell menteni biztonsági triacetát filmszalagra. Objektív szempontokat fogalmazott meg a filmgyűjtemények tartalmi vonatkozásában is. Neki is köszönhető, hogy a film mint a nemzeti örökség része a figyelem központjába került (legalábbis a szerencsésebb országokban). A filmek helyes (meghatározott hőmérséklet és páratartalom melletti) tárolásának paraméterei az egész világon elfogadottá váltak.

A FIAF félévente megjelenő magazinja egyik címlapján Buster Keaton, az 1924-es Sherlock Jr. címszereplője

Rugalmassága révén a FIAF állami intézményeket, múzeumokat, alapítványokat, egyetemeket és magánkezdeményezéseket is be tudott vonni hálózatába. 1987-ben már 77 tagszervezete volt 55 országban. Ajánlásokat tettek olyan aktuális szakmai kérdésekben, mint az archívumok önállósága, a film- és dokumentumválogatás szempontjai, régi filmek vetítésének feltételei és szabályai, a jogtulajdonosokkal történő kapcsolattartás, a technikai szakemberek képzése, a filmek bomlásának veszélyei, a számítógép-használat vagy a fekete-fehér filmek szakszerűtlen színezése.

A 2013-as év díjazottja: Agnès Varda FIAF-glóriával (forrás: fiafnet.org)

1971-ben a filmes szakirodalmat feldolgozó egységes indexálási rendszert dolgoztak ki, ami is működik, természetesen nem kartotékrendszer, hanem adatbázis formájában (az adatbázis csak tagok számára hozzáférhető, így az archívum könyvtárából is használható). 1980-ban egységes, az UNESCO által is elfogadott ajánlást fogalmaztak meg a mozgóképek megőrzésére és tárolására. Ez lényegében három alapelvet tartalmazott: filmarchívumokat kell létesíteni olyan országokban, ahol eddig még nem volt; a filmarchívumok feladata a nemzeti filmgyártás szisztematikus gyűjtése és a külföldi állomány lehetőség szerinti tárolása. 1988-ban a FIAF az 50. születésnapját Párizsban, megalakulásának helyszínén ünnepelte, mozifilmplakátokból készült kiállítással. 1995-ben részt vettek a mozi centenáriumi ünnepén, a világ különböző pontjairól érkező 1500 résztvevővel.

Napjainkban 150 tagszervezete van 77 országból, a világ minden tájáról, elég csak végigtekinteni az éves kongresszusok helyszíneit. (1961-ben Budapest adott otthont a találkozónak, melynek fókuszában Georges Méliès művészete állt.) Díjat is alapítottak: a díjazottak képgalériája megtekinthető itt. Kiadványai feldolgozzák a filmek gyűjtésének, megőrzésének, felújításának és bemutatásának, terjesztésének aktuális kérdéseit. Megfáradt archivátoroknak pedig nyári "rekollekciót" is szervez.

A 80 évesen is fiatalos szervezet 2018. január elsején új logót adott ki a jubileumi év alkalmából:

A honlap zavartalan működése érdekében cookie-kat (sütiket) használunk.RENDBEN