2019-ben a magyar közönség örök kedvence, az 1934-es Meseautó is újjászületik. A munkafolyamatban mintegy 30 ember dolgozik azon, hogy nagyvásznon, makulátlan minőségben újra bemutatható legyen a háború előtti hangosfilm-gyártás legendás darabja.

Amikor egy film restaurálásához kezdünk, az első lépés mindig az, hogy felmérjük, a rendelkezésre álló filmanyagok (úgynevezett kellékek) közül mit fogunk felhasználni, egy adott fontossági sorrendben. Az ideális kiindulás a legtöbb esetben a kameranegatív – ha megvan. Képileg ez tartalmazza a legtöbb részletet, ezért ami ebből megvan, azt mindenképpen használni kell. A film gyártása folyamán bizonyos esetekben közvetlenül erről készültek forgalmi pozitívok, de általános, hogy a fényelés – vagyis a színegyensúly- és fényerőértékek elfogadása – után készült egy dubpozitív kópia, amely különlegesen lágy anyaga révén a legfényesebb és a legsötétebb pontokon egyaránt megőrzi a képi információt. A következő kellék az erről kopírozott, dubnegatívnak nevezett másodnegatív, a forgalmi kópiák szériagyártásához. Fontos tehát, hogy a kameranegatív, amely a legélesebb képet tartalmazza, nincs „készen”, még nem végleges, minden esetben a hívása után következett az utómunka.

A Meseautó esetében, mint a háború előtti filmek nagy részénél, nem maradt fenn a kameranegatív, a legidősebb kellékünk egy pozitív kópiáról készült dubnegatív volt. Kifejezetten érzékelhető tehát a két kopírozás miatti életlenedés, illetve az információvesztés a legvilágosabb és legsötétebb helyeken. Viszont a nézőnek már ez is nyereség, hiszen moziban eddig az erről készült többszörös másolatokat láthatott, a televízióban pedig a másolatok digitálisan átírt változatait.

Az alábbi illuszrációk azt szemléltetik, hogy különböző szoftveres képrestaurálási eljárásokkal mit lehet elérni, illetve, hogy milyen mélységig alkalmazhatók ezek a képminőség romlása nélkül. Valamennyi képen megfigyelhető a restauráció első lépése: a képstabilizálás, vagyis az esetleges remegés, ugrások javítása. Az „előtte” állapot (jobb oldalon) a dubnegatív perforációra történő stabilizálás eredményét mutatja – ez még mindig tartalmaz apró remegéseket, illetve a ragasztásoknál egy-egy ugrást, amelyek a két kopírozás során kerültek a képbe. Az „utána” (bal oldalon) állapotban mindez kisimítva látható, egyrészt, mert ezt látta a kamera, másrészt pedig mert az utóbbi években ezt szoktuk meg sztenderdként.

A gifek klikkelésre kinagyítódnak, így érdemes őket nézni!

Villódzás javítása: deflicker

A legzavaróbb hiba, a képugrálás kiküszöbölése után a következő lépés a villódzás megszüntetése, vagyis a deflicker. Jól látszik, hogy ezek a képkockák nem egyforma fényerejűek, sőt világosabb és sötétebb foltok találhatóak rajtuk, amelyek egy része már a kameranegatívon is rajta volt, más részük a kopírozások folyamán került rá. Nincs olyan film, amely ettől a hatástól teljesen mentes, de ezt tulajdonképpen száz év alatt megszoktuk, hiszen filmvetítéskor a képkockák továbbítása közben feketét vetít a gép, ami szintén egyfajta flicker. Egy digitális nyersanyagra forgatott film jó esetben nem villódzhat, és a jót – ebben az esetben a kevésbé fárasztót – könnyen megszokta a szemünk.

Esőkarc javítása

A koszok és karcok eltávolítására két eljárás létezik: az automatikus és a kézi tisztítás. Mindkettőn belül két módszerrel javíthatunk: vagy a szomszédos kockákról pótoljuk a sérült képtartalmat, vagy a környező képpontokból egészítjük ki azt. A kiegészítés annál kevésbé feltűnő, minél kevesebb, kisebb és statikusabb koszokról/karcokról van szó. Ez a restauráció leghosszadalmasabb része. Ennél, a szennyeződéseket tekintve rendkívül problémás képsornál mind a négy említett lehetőséget alaposan ki kellett használni.

Ujjlenyomat eltüntetése

A fenti képen látható szennyeződés például mérete ellenére kézzel minden probléma nélkül eltávolítható, viszont megmutatja, hogy valójában mekkora koszokról is beszélünk. Ez a hatalmas folt jól láthatóan egy ujjlenyomat, amely a pozitívon volt, hiszen fekete. A teljeskörű restaurálás alapkövetelménye, hogy lehetőleg minden koszt/karcot eltüntessünk. Ez a digitális mozikópiák esetében alapkövetelmény, de azért is fontos, mert az erősen sérült filmeket restaurálás után visszavilágítjuk filmszalagra. Tehát nem szeretnénk szennyeződéseket átkopírozni az új filmnegatívba.

A két réteg miatt fölerősödött a szemcsézettség

Ennél a képnél nemcsak a nem túl szép, de kézzel könnyen eltávolítható ragasztás a fontos. Azért van ugyanis snitt közepén vágáspont, mert itt egy áttűnés kezdődik. Az áttűnéseket ebben az időben (és még évtizedekig) csak úgy tudták megoldani, hogy a két réteg filmet átkopírozták egy dubpozitívra, majd erről másoltak egy dubnegatívot, és azt vágták vissza az eredeti anyagba. Vagyis itt a második kocka (amelyiken a ragasztás van) nem harmadik, hanem ötödik generációs. Jól látható ez azon, hogy megnövekedett a szennyeződés, a két réteg miatt fölerősödött a szemcsézettség, és eléletlenedett a kép. Az információvesztés mellett a foltosodás is ezt jelzi. Ezenkívül a kép láthatóan elforgott az előző kockához képest. Ezeket mind meg lehet javítani, és meg is kell.

Szemcse- és zajkezelés

Ez a kép például szinte kizárólag teljes felbontásban értékelhető. A restaurálási munka végén fel szokott merülni a szemcse- és zajkezelés kérdése. Ez talán a képrestaurálás legszubjektívebb része. Van, aki kifejezetten szereti a szemcsét, főleg fekete-fehér filmnél, van, aki a gondolatától is irtózik, hogy a képmező nem tökéletesen homogén. Mi is igen változatos megoldásokkal éltünk a restaurációink során; ennél a filmnél például a sok kopírozás miatt indokoltnak láttuk a zajcsökkentést és az ezt követő újraszemcsézést. Az „utána” kép érezhetően nyugodtabb, nemcsak a villódzásmentesítés miatt.

Menthetetlen kopírozási hiba

Természetesen vannak helyzetek, amikor az ember a legszívesebben "filológiai cruxok" közé tenné az adott részletet, amikor a kép, vagy legalábbis egy része – menthetetlen. Egy kopírozási hibát látunk a képen, szétcsúszott az egyébként szorosan egymáson fekvő pozitív és negatív. Ez a fajta sérülés jelen tudásunk szerint restaurációs eszközökkel nyom nélkül eltávolíthatatlan. Ha mégis sikerül, annak két oka lehet: vagy jelentősen csökkenteni tudtuk a hibát a fényelési szakaszban – egy sötétebb téglalap megfelelő mozgatásával –, vagy egyszerűen úgy választottuk meg a képkivágatot, hogy már éppen ne látszódjon.